Hogyan gondozzuk a fokföldi ibolyát (Saintpaulia hibridek)?
Megfelelő gondozás mellett állandóan, több éven át virágzik. Ehhez öt elengedhetetlen kellékre van szükségünk: fontos számára az állandó meleg, gondos öntözés, magas páratartalom, világos hely, és a rendszeres tápanyag-utánpótlás. 

A növény levelei kerekdedek vagy szív alakúak, felszínük bolyhos, zöld, fonákuk pedig liláspiros vagy világoszöld. Virágai egyszerűek vagy összetettek, színük fehér, rózsaszín, bíborvörös, ibolyakék vagy tarka lehet. Az elnyílt virágokat és a fonnyadt leveleket azonnal csípjük le. Az idősebb növényekről az oldalhajtásokat le kell venni. Vigyázzunk, hogy a levelek ne érjenek az ablaküveghez.

 

afrikai_ibolya

 

A fokföldi ibolya gondozása

Fényigény: Egész évben sok fényt igényel, de fontos, hogy tűző napsütésnek ne tegyük ki. Félárnyékon is eléldegél.

Hőigény: Fontos számára a magas hőmérséklet, nyáron 18-22 °C, télen, pihenési időszakban legalább 16 °C. Óvjuk a huzattól és a hirtelen hőmérsékletváltozástól.

Vízigény: Tartsuk a földjét mindig nedvesen, két öntözés között hagyjuk, hogy a talaj felszíne egy kicsit kiszikkadjon. Lehetőleg szobahőmérsékletű vizet használjunk, s ügyeljünk, hogy az is csak a talajt és ne a leveleket érje.

Páratartalom: Nagy páratartalmat igényel, ezért a cserepet állítsuk nedves kavicsrétegre.

Betegségek: A tűző naptól sárga foltos lesz a levele, a túlöntözés tőrothadásos megbetegedést okozhat. Ha a virágok és a levelek penészesek, botrítisz- vagy lisztharmatfertőzés támadta meg.

Kártevők: A viaszos tetvekre és a levéltetvekre érzékeny.

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Kihajtáskor a szilfánk évek óta a mellékelt fotón látható beteg leveleket hozza. . .

A szil zacskós gubacstetű (Tetraneura ulmi) a tettes.

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Ígéret

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.