5
Likőrrel a darazsak ellen
A héten az egyik kerti összejövetelünket zavarták szét a darazsak; az esti tévéhíradókból aztán kiderült, hogy a meleg meghozta a darazsak szaporodó-, és támadókedvét.

Kertünkben a darázsinvázió még tavaly megkezdődött. Fűnyírás közben, ahogy a gyümölcssorok között taligáztam a nyesedéket, az egyik helyen szokatlanul erős zsongás figyelmeztetett: óvatosan!

Menekülés közben azért kiderült, hogy a földben, jó kétcollos lyuk környékén igencsak nagy a darázszizegés. Ezután messze elkerültem a lyukat, az utolsó taliga füvet pedig nagy ügyesen rájuk öntöttem. Azt még láttam, mekkora riadalmat okozott, mert a kint maradtak idegesen repkedtek ide-oda az eltűnt odút keresve. Éjjel még lelkifurdalás is gyötört a galád eljárás miatt. Másnapra kiderült, alulbecsültem képességeiket, a taliga füvet szétterítették, meg sem kottyant nekik szétdobálni, hogy újra szabadon szálldoshassanak. (Az üreget a tél végén kiástam, egy 150 literes hordó elfért volna benne.)

Az idei nyár különösen kedvezett a darazsak zavartalan szaporodásának és fejlődésének, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozott elővigyázatosságra kéri az erdei túrára indulókat. A Pilisben és a Budai-hegységben a hetek óta tartó kánikulában a nagyméretű lódarázzsal és a kisebb kecskedarázzsal meglepően nagy számban találkozhatunk.

 

darazs-irtas
A darazsak többszöri csípésre is képesek

 

De nemcsak az erdőkben, hanem a kertekben is gyakoriak, a legjobb, ha megtanulunk velük együtt élni. Mindenekelőtt meg kell tudni, hogy a családban allergiás-e bárki a darázsméregre.
Bár a darázs alapvetően nem bántja az embert, ha hessegetés közben hozzáérünk, megfogjuk, bátran támad. Fullánkjával simán átdöfi a bőrt. A méhekkel ellentétben a darázs több szúrásra is képes, mert fullánkja nem szakad be az áldozatba. Csípésével - a helyi tüneteken túl - szélsőséges túlérzékenységet is kiválthat, legrosszabb esetben pedig akár halált is okozhat.

A szakirodalom szerint a fullánkkal átjuttatott méreganyag nagy részét acetilkolin alkotja. A darázs csípése rendszerint helyi duzzanatot okoz. A csípés helyén bevérzés, sejt-, és szövetelhalás is bekövetkezhet. A darázs csípése akár több órás fájdalommal, és több napos viszkető érzéssel jár. Így reagál a szervezet az idegen anyagokra.

Szélsőséges esetben túlérzékenység léphet fel. A vérbe kerülő mérgező anyagok az immunrendszert ellenanyag termelésre késztetik, aminek hatására a szervezet érzékennyé válik. Egy ismételt csípést követően a fokozott antitesttermelés hatására az arra hajlamosak allergiás megbetegedést kaphatnak. Voltaképp nem is a csípéstől, hanem az antitest termelésétől.

 

darazs-feszek
"Darázshon"

 

A darázsrokonságból sokféle él a kertes házakban. Távol tartani nem lehet őket, ezért csak irtásuk jöhet szóba. A tetők alól, csatornák mellől érdemes különböző rovarirtó spray-kel űzni őket. Lehetőleg hajnalban próbálkozzunk, amikor még hűvös van. Ha ugyanis már „felmelegedtek" a fészküket védő rovarok, az óvatlan darázsirtás az orvosi rendelőben is végződhet. Jó módszer az égetés is, persze arra nagyon vigyázni kell, nehogy az egész ház leégjen.

Ha sok a fészek és agresszívak, szakembert kell hívni. Kevés darázs ellen érdemes cukros-vizes csapdával védekezni. A faágra akasztott, levágott tetejű műanyag flakonba öntött cukros vízbe sok mohó darázs fullad bele. De egyfajta módszer az is, ha állandó itatóhelyről gondoskodunk. Persze, aki itatja a darazsakat, jó, ha nem járkál mezítláb a gyepen, mert a szomjukat elcsapó rovarok a fűszálak árnyékában hűsölnek.

A kerti partit is gyakran megzavarják a grillezett húsokra ácsingózó csíkospotrohúak. Érdemes az asztalra, vagy a hús közelébe egy széles szájú pohárba valamilyen édes likőrt, gyümölcsbort önteni. Az ilyen italokat még a húsoknál is jobban kedvelik.

 

Forrás: kapanyel.blog.hu

Cikkajánló: A keszthelyi Festetics-kastély >>

értékelés