Újbudai dísznövény és kertészeti kiállítás és vásár 2011

Újbudai dísznövény és kertészeti kiállítás és vásár 2011
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2011-ben – immár ötödik alkalommal – ismét megszervezzük az Újbudai Dísznövény Kiállítást és Vásárt. A szervezésnél messzemenően figyelembe vettük az elmúlt évek tapasztalatait, kiállító partnereink igényeit-javaslatait, valamint az egyre nehezedő gazdasági válságot.

Dísznövény 2011

 

Így 2011-ben is megtartjuk 2010-ben jól bevált újdonságokat, amelyekkel mind kiállítóink, mind látogatóink kedvében tudunk járni.

  1. A szakma jeles képviselőinek közreműködésével zsűrizzük a kiállítók megjelenését.
    disznoveny-2011_
  2. A kedvező tapasztalatok miatt 2011-ben is lehetőséget kínálunk a belépőjegyek levásárlására azon kiállítók bevonásával, akik erre vállalkoznak. Ez a lehetőség meggyőződésünk szerint nemcsak a látogatók számára, de a partner kiállítóknak is jó lehetőséget kínál, hiszen aki felkeres egy ilyen „beváltó" standot, ha jó a kínálat, bizonyára nemcsak a jegy áráért fog vásárolni. A beváltó partnerek nevét feltüntetjük a belépőjegyek hátoldalán, valamint a rendezvény pénztárainál és a kiállítás területén, és jól látható táblával jelezzük a partnerstandon. Ezért kérjük azon partnereinket, akik vállalják a belépőjegyek beváltását, soron kívül jelezzék számunkra, hogy felkerülhessenek az említett listákra.
  3. A rendezvény ideje alatt 2011-ben is programszínpadot állítunk fel, s azon igényes – jelentős sajtófigyelemre is számítható -, a rendezvény tematikájához illő kulturális programokat tervezünk.
  4. Kedvezményes kupontömböket adunk ki, amelyek a résztvevő cégek – egy időtartam alatti, pl. áprilistól-júniusig történő – felajánlásait tartalmazza.

Kiállítói tematikák


Dísznövények, díszfaiskolák, kertépítészet, kerttervezés, virágföld, tápanyag- utánpótlás, növényvédelem, kerti munkaeszközök, kerti bútorok, játszószerek, öntözéstechnika, egyéb, a kertkultúrához kapcsolódó termékek.

Mesterek utcája: kézművesek, kirakodó vásározók, népi és iparművészek, egyéb árusok.

Reformsátor: bio- vagy természetes adalékokból készült élelmiszerek, termékbemutató árusok.

 

ÚJ!!! A Kiállítás és Vásár részletes programjának megtekintése >>

 

Helyfoglalás

I. Forduló: a 2010 évi kiállítói és árusító helyek változatlan, a tavaszi dísznövény kiállítással azonos módon történő lekötésének határideje, a kitöltött és aláírt jelentkezési lap beküldésével, valamint a regisztrációs díj befizetésével együtt: 2011 február 20.

II. Forduló: a 2010-ben a tavaszi dísznövény kiállításon részt vett kiállítók és árusítók részére új terület kijelölése, a még szabadon maradt helyeken: 2011 február 21-28 között.

III. Forduló: Új kiállítók részére a fennmaradt szabad helyek lefoglalása a jelentkezések sorrendjében, 2011 március 1-től folyamatosan.

 

Törzskiállítói Státusz


Törzskiállító valamennyi kiállító és árusító, aki 2010-ben részt vett valamelyik rendezvényünkön.

 

Szakmai előadások, bemutatók


A Programsátorban szakmai előadásokat is tartunk, amelyekbe kiállítóink is bekapcsolód­hatnak.

Amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel kérjük, jelezze a megadott elérhetőségeinken!

 

2011 kiemelt lehetőségeként ajánljuk


A tavalyi év sikerét folytatva idén is megszervezzük a már jól működő rendezvényeinket, mind Budapesten, mind pedig Erdélyben, illetve új tavaszi rendezvényre is hívjuk Önöket.

 

1.) Transilvania Prima Garden

  • Időpont: 2011. április 7-10.
  • Helyszín: Románia, Kolozsvár, Transilvania Expo

 

2.) Újbudai Húsvéti Vásár és Pálinkafesztivál

  • Időpont: 2011. április 18-25.(hétfőtől-hétfőig).
  • Helyszín: Budapest, Allee-sétány

3.) Józsiás parki Dísznövény 2011 Kertészeti Kiállítás és Vásár

  • Időpont: 2011. május  5-8.
  • Helyszín: Románia, Kézdivásárhely, Józsiás park

 

4.) Küküllő Parti Dísznövény 2011 Kertészeti Kiállítás és Vásár

  • Időpont: 2011. május 12-15
  • Helyszín: Románia, Székelyudvarhely, Bethlen-Park.

 

További információk: www.assa.hu

értékelés