Három tipp a kertrendezéshez hőszivattyú telepítése után

Egyre népszerűbb megoldás a hőszivattyús fűtés, hiszen számos előnye van ennek a megújuló energián alapuló alternatívának. Egyfelől környezetbarát megoldás, másrészről rugalmas és a nagy hatékonysága mellett hosszú távon anyagilag is megtérül a rendszer beépítése. A lehelyezhető talajszonda vagy a föld alatt kiépített csövek pedig a tévhitekkel ellentétben nem akadályozzák meg a gondozott, rendezett kert kiépítését.

 

Ismerjük meg a lehetőséget!

A hőszivattyú a hagyományos energiaforrások használatát váltja fel a talajvíz, a levegő energia vagy a geotermikus energia segítségével. Bár a hőszivattyú telepítése jelentős anyagi befektetést jelent, a kiépítése hosszú távon mindenképp kifizetődő és megtérül.

A levegő-víz, a geotermikus, valamint a víz-víz hőszivattyúk telepítése egyaránt igényel földmunkát, hiszen a csöveket és a talajkollektort a kertben, a föld alatt helyezik el. Fontos tudni, hogy az előkészületeknek csak egy bizonyos része végezhető el önállóan – ilyen például a levegő-víz szivattyúk esetében szükséges betonozás. Azonban a villannyal és beüzemeléssel kapcsolatos munkálatokhoz már mindenképpen szakember szükséges. A talajszondákat például gyakran 25-30 méter mélyen helyezik el: ahhoz, hogy bemérjék, hol a legalkalmasabb a telepítés, sok tervezés szükséges.

Itt érdemes megemlíteni a levegő-levegő hőszivattyúkat, azaz a hűtő-fűtő klímákat. Ezek beépítése egyszerűbb, mint a fent említetteké, hiszen egy klímaberendezésről van szó, amivel mind a fűtés, mind a hűtés megoldható – azaz egyetlen eszközzel biztosíthatjuk otthonunkban a kellemes levegőt egész évben. Ha ezt az utat, a hűtő-fűtő klímát választjuk, akkor már nem is kell a kertrendezésen gondolkodnunk, hiszen ezt a területet csak minimálisan érinti a felszerelés.

harom_tipp_a_kertrendezeshez_hoszivattyu_telepitese_utan_-_wosser_-_edenkert.hu

Három tipp a kertrendezéshez

Mivel az előkészítő és a telepítő munkálatok során a kertet felássák a csövek vagy a talajkollektor elhelyezése miatt, nehéz elképzelni, hogy valaha zöldellő fű vagy sokszínű virágoskert kaphat majd helyet az udvarban. Mégsincs ok az aggodalomra: igazán szép kertet lehet fenntartani akkor is, ha a hőszivattyús megoldást választjuk fűtés-hűtés céljából. Csupán néhány alapszabályt kell betartani, és nyugodtan élvezhetjük a kertrendezés örömeit. Nézzük, milyen tippek segíthetnek ebben!

Bokrokkal a szép látványért

A levegő-víz hőszivattyús fűtés során egy kültéri ventilátort is elhelyeznek, amelyet általában igyekeznek a háztól minél kisebb távolságban telepíteni, hogy minél kevesebb csövet kelljen alkalmazni az elvezetéshez. Ezeket a nagyméretű eszközöket betonalapra teszik le, illetve az arra épített zárszelvény-lábazatra. Utóbbi azért szükséges, hogy a kifolyó kondenzvíz ne fagyjon bele a talajba.

Mivel a kültéri egység egy ventilátorhoz hasonlóan működik, legalább két méter távolságot kell tartani tőle tárgyak elhelyezése és növények ültetése esetén egyaránt, hiszen csökkenthetik a gépészeti eszköz működésének hatékonyságát. Éppen emiatt érdemes a huzatot jól bíró bokrokat ültetni a közelbe, két méteren túl. A nagyobb fásszárú cserjéket, illetve a fákat azonban kerülni kell a kültéri egység közelében, hiszen ezek amellett, hogy akadályozzák a megfelelő működést, az ágak és a gallyak bele is akadhatnak, szorulhatnak a gépbe.

Érett trágya alkalmazása

Egy cső- vagy szondatelepítést követően nem biztos, hogy a talaj a legmegfelelőbb lesz a kertépítéshez, éppen emiatt szükséges egy kis támaszt adni neki ahhoz, hogy termékeny föld legyen. A talaj felső szintjeibe érdemes bedolgozni az értékes szerves anyagokat, állati trágyát, amely táplálja a földet és lendületet ad a füvesítéshez, virágültetéshez.

Füvesítés és virágok az udvarban

A föld alatt telepített talajkollektor, illetve a talajban futó csövek, ha megfelelő szakértelemmel helyezték le őket, nem jelentenek gondot a füvesítés, valamint a virágültetés szempontjából. A csöveket ugyanis megfelelő védőburkolattal fedik, illetve olyan mélységben helyezik el, hogy az általuk szolgált funkciót nem befolyásolja, ha felettük, vagy akár a kollektor, szonda felett zöld pázsitot tervezünk, vagy virágoskertet alakítunk ki.

Emellett azonban fontos tudni, hogy ahol talajszondát helyeztek le, ott tovább marad fagy a talajban. Ennek okán nem javasolják fák ültetését a szonda fölé, hiszen így a gyökereknek nem kedvezne a talaj mélyebb rétegeiben tapasztalható hideg. Továbbá bármilyen probléma esetén, ha hozzá kell férni a szondához, könnyebb egy kizárólag füves területet felásni, mint egy nagyra növő fát eltávolítani.

Belevágnánk? Mire számítsunk?

Számos érv szól tehát a hőszivattyús fűtés mellett: azzal együtt, hogy környezetbarát, megtérül és hatékony is, még a rendezett, zöld kertről sem kell lemondanunk vele. Természetesen kiépítése nem olcsó vállalás, azonban mivel hosszú távon rendkívül kifizetődő az energiahatékonysága miatt, mégis megéri belevágni. Ha pedig nem szeretnénk a kerttel bajlódni, még mindig megfontolhatjuk azt, hogy egy hűtő-fűtő klímát választunk, ami mellett a kertünket egyáltalán nem kell felforgatni.

Azonban ha így döntünk, mindenképp érdemes előre egyeztetni a szakemberekkel, hiszen a költségek mértéke nagyban függ a ház nagyságától, szigeteltségétől, valamint a környezettől is. Mivel megújuló energiaforrásról van szó, többféle támogatást is igénybe vehetünk a kiépítéshez. Éppen ezért, ha lehetőségünk van rá, ne féljünk lépni: így egy modern, fenntartható, energiahatékony otthonban élhetünk.

 

értékelés