Mi a Mercedes verhetetlenségének oka?

A hatszoros konstruktőri világbajnok Mercedes csapata hat verseny után idén is fölényesen vezeti a pontversenyt, így hatalmas meglepetés lenne, ha idén nem sikerülne bezsebelniük a sorozatban hetedik világbajnoki címet. De mi ennek az egyedülálló, évek óta tartó dominanciának az oka? Cikkünkben megpróbáljuk kideríteni.

Talán a versenyzők?

Szeretjük azt hinni, hogy a Forma 1-ben a versenyzők tehetsége dominál, ami bizonyos szintig igaz is, de a Forma 1 történetében rengeteg olyan versenyző akadt, akik autóik sebessége vagy technikai hiányosságai miatt nem tudták győzelmekre váltani remek képességeiket.

Hamilton tehetségét egyre kevesebben kérdőjelezik meg, hiszen ha így folytatja, 1-2 éven belül a Forma 1 minden létező rekordját megdöntheti. Kiváló eredményeihez azonban mindig versenyképes autó társult. Hogy tisztábban lássuk a brit teljesítményét, érdemes megnézni, hogyan szerepelt az ugyanolyan technikai háttérrel rendelkező csapattársaihoz képest. Ebben az összevetésben Hamilton kiemelkedőt nyújtott, hiszen az idei szezonig kétszer annyi rajtelsőséget és futamgyőzelmet szerzett, mint az aktuális csapattársak. Dobogós helyek és gyűjtött pontok tekintetében is nagy fölénnyel győzött, pedig nem akárkikkel versenyzett együtt: Fernando Alonso, Jenson Button és Nico Rosberg összesen négy világbajnoki címet gyűjtöttek.

A fentiek alapján tehát Hamilton ha nem is tehetségesebb, de mindenképpen eredményesebb volt aktuális csapattársainál (a mercedeses években egyedül Rosberg tudta megelőzni 2016-ban).

Mi a helyzet a Mercedessel, ha kivesszük az egyenletből Lewis Hamiltont?

Az eredményeket alaposabban megnézve egyértelmű, hogy Hamilton hiányában a 2014-es, a 2015-ös és a 2016-os szezonban a Mercedes lassabb pilótája is fölényesen világbajnok lett volna. Majd a 2018-as évet leszámítva a jelenleg is második számú pilótának számító Valtteri Bottas szintén minden évben a végső győzelemért küzdhetett volna.

Ezek alapján pedig egyértelmű, hogy bár Hamilton a valaha volt egyik leggyorsabb versenyző a Forma 1-ben, a Mercedes technikailag és csapatként toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. Így nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg egy közepesnél tehetségesebb pilótának is reális esélye lenne a német csapattal világbajnoki címet szerezni.

mercedes

Jó dolguk van a szurkolóknak

Kétségtelenül irigylésre méltó helyzetben vannak a Mercedes F1 Team rajongói, hiszen kedvenceiket általában tisztes távolságból követi a mezőny. Nincs is jobb érzés, mint egy győztes csapatnak szurkolni, így nincs mit csodálkozni azon sem, hogy egyre többen hordják a Mercedes csapat logójával ellátott ruhadarabokat a mindennapokban is, ezzel is kifejezve hovatartozásukat.

De honnan érdemes minőségi szurkolói termékeket rendelni? Természetesen a FansBRANDS.hu-tól, amely Magyarország legnagyobb Forma 1-es termékeket forgalmazó webáruháza.

értékelés