Milyen álláslehetőségek vannak Szolnokon vagy környékén az őrzés-védelem terén?

CÍMKÉK állás munka

Míg korábban kevés üzlet vagy iroda engedhette meg magának azt a luxust, hogy állandó biztonsági őrt alkalmazzon, addig ez mára már nem kiváltság, hanem alapkövetelmény lett. Így aztán az elmúlt évtizedben, években jócskán megszaporodtak az ilyen jellegű pozíciók, ami persze azt is jelenti, hogy jóval könnyebben tud elhelyezkedni az is, aki ezen a területen szeretne dolgozni.

Talán meglepő, de nagyon sokan végzik szívesen ezt a munkát, amely valljuk be, hol a monotonitása miatt nehéz olykor, hol pedig a veszélyes helyzetek miatt nem vállalnák sokan ezt a munkakört. Mai írásunkban azt nézzük meg, mennyi eséllyel tudunk elhelyezkedni Szolnokon és környékén ebben a pozícióban.

 

Mi szükséges a munka megkezdéséhez?

Bár ha a Visit the site gombra kattintunk, amikor a SzolnokÁllás állásportálja jelenik meg előttünk, akkor minden egyes hirdetésnél részletesen leírják, hogy mi szükséges a munkavállaláshoz, azért vannak közös vonások.

Ilyen többek között a szakmai vizsga megléte, így a személy- és vagyonőr végzettség és a kamarai tanúsítvány szinte minden esetben kötelező. Ugyanúgy kérhetik az erkölcsi bizonyítványt is, amelyben a büntetlen előélet az egyetlen elfogadható opció, de ugye ez azért eléggé logikus elvárás.

Hasonlóan fontos elvárás a magabiztos fellépés, a jó megfigyelőképesség, valamint a kiváló kommunikációs képesség, hiszen megannyi helyzet adódhat, amikor a rendbontókkal, behatolókkal, esetleg bolti tolvajokkal szemben fel kell lépni.

Persze akadnak nyugisabb vagyonőri pozíciók is, így mindenki megtalálhatja a számára ideális területet.

szolnokallas.hu_-_2023_jnius_-_linkmarketing_-_2

Bárki lehet személy- és vagyonőr?

Elég elterjedt szokás, hogy akár nyugdíj melletti keresetkiegészítés gyanánt vállalnak biztonsági őri munkát idősebb férfiak, sőt, ma már a nők előtt is megnyílt a szakma.

Persze több megfontolásból is lehet ezt a hivatást választani. Akad olyan, aki mindig is rendőr szeretett volna lenni, de azon álmai valamilyen okból kifolyólag füstbe mentek. És persze akad szép számmal olyan is, aki különféle egészségügyi problémák miatt nem terhelhető fizikailag, így neki kitűnő “B” terv a személy- és vagyonőri pozíció!

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy csak az vágjon bele, aki jól tűri a magányt, tud hosszabb időn át is koncentrálni, nem szegi kedvét a monotonitás, és tudja vállalni a sokszor 12-16 órás műszakokat!

 

Akár Szolnokon és környékén is!

Ha a fentiek dacára még mindig szimpatizálunk ezzel a sokszor igencsak kemény munkakörrel, akkor megnyugodhatunk, mert a SzolnokÁllás oldalán számtalan hirdetést fogunk találni.

Most már csak rajtunk áll, hogy irodaházban, raktárban vagy esetleg üzletekben, plázákban szeretnénk-e elhelyezkedni. Amint megfogalmazzuk az igényeinket, máris küldhetjük az álláspályázatunkat a számunkra szimpatikus álláshirdetésekre!

 

 

 

 

értékelés