Milyen hatást gyakorol a DeFi az online vásárlás területére?

Milyen aspektusból jelenthet előrelépést a DeFi az online vásárlások hatékonyságának és biztonságának a növelésében? Olyan kérdés ez, amit a területen érintett szakemberek egyre többször tettek fel az elmúlt periódus során.

Mi pedig összefoglaltuk a cikkben azokat a válaszokat, amiket a decentralizált pénzügyi rendszer kapcsán egyelőre ismerhetünk. Nézzük meg, milyen potenciált is jelent a DeFi az online vásárlásokra nézve.

A DeFi hathatós megoldást jelenthet az online kereskedelem aktuális kihívásaira

Manapság erősen centralizált online kereskedelemről és vásárlói térről beszélhetünk. Olyan területről, amit többek között az Amazon, a Shopify és az Ebay, illetve egyéb óriáscégek irányítanak és tartanak kontroll alatt.

Különösen a koronavírus-járvány miatt nehezedő gazdasági környezetben jelent mindez kihívást a kisebb piaci szereplőknek. Mivel a nagyobb halak sokszor 20 vagy 30% jutalékot vonnak le egy-egy tranzakció után, ezért a kicsik is kénytelenek árakat emelni.

A folyamat eredménye pedig folyamatos áremelkedés, ami alacsonyabbra helyezi az online kereskedelem plafonját.

A decentralizált pénzügyi rendszerek a vásárlói hűségprogramokat is eredményesebbé tennék

A cégek által kínált vásárlói hűségprogramok elsődleges célja az eladásösztönzés. A gyakorlatot viszont erőteljesen korlátozza az a szokás, miszerint a vásárlónak minden egyes szolgáltatónál külön-külön regisztrálnia kell.

A legtöbben ezt inkább nem teszik meg, és vásárlás nélkül távoznak az online vásárlási felületről. A decentralizált pénzügyi rendszer viszont segítene áthidalni ezt a problémát. Képzeljük el, hogy mindössze egyetlen globális platformon kellene csak elvégeznünk a regisztrációt.

online_1

Olyan, mintha kötnénk egy okosszerződést, ami egyébként kellőképpen védi az érdekeinket. Ezzel fogyasztóként is jobban járnánk, miközben a vásárlói hűségprogramok hatékonysága is meredeken feljavulna.

Valószínűleg idő kell még ahhoz, hogy a DeFi globálisan elfogadott legyen az online vásárlásban

A DeFi előnyei tehát egyértelműek és megkérdőjelezhetetlenek, az általános elfogadottság viszont még jó ideig várathat magára. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a világ még nem feltétlenül érett meg a decentralizált pénzügyi rendszer általános bevezetésére.

Mi kell a folyamat beindításához? Első körben a legfontosabb mérföldkő a kriptopénzek általános elfogadása. Ahogy a piaci fejlemények alakulását figyeljük, bizony jó eséllyel még ennek a megvalósulásához is szükség lesz időre.

Viszont az kétségtelen, hogy a jövőkép igencsak biztató. Elvégre a decentralizált pénzügyi rendszer tényleg valamennyi érintett érdekét szolgálva úgymond „win-win” megoldással érhet fel. Őszintén szólva mi már alig várjuk, hogy sikerüljön kiaknázni a benne rejlő potenciált.

értékelés