
Az öröklési jog a jog világában egy olyan terület, amely első pillantásra terjedelmesnek és rendkívül bonyolultnak tűnhet, legszívesebben mindannyian el is kerülnénk. Ugyanakkor sajnos előbb vagy utóbb mindannyian kapcsolatba fogunk kerülni vele életünk valamely szakaszán, jellemzően egy szeretett családtagunk elvesztésekor, de az is lehet, hogy mi magunk tervezünk tudatosan végrendeletet készíteni.
Az egyébként is nehéz élethelyzetünkben a legkevésbé jogszabályok és okiratok megértésével szeretnénk foglalkozni, ezért érdemes előrelátónak lennünk, és legalább a legalapvetőbb fogalmakkal megismerkednünk. Az alábbiakban összegyűjtöttük azt az 5 öröklési jogi fogalmat, amit szerintünk mindenkinek ismernie kell:
1. Öröklés
Az öröklés a jog nyelvén ún. univerzális jogutódlást jelent: azt a folyamatot jelöli, amely során az életünk során felhalmozott vagyonunk az örököseinkre száll át. A vagyon az örökhagyó halálával teljes egészként száll át. Ez azt jelenti, hogy a ,,javaink” (vagyontárgyaink, ingatlanunk, értékes jogaink) mellett a terheink is az örökösünkké válik, így legtöbb kötelezettségünk, tartozásunk is átszáll rá.
2. Öröklés megnyílása
Az öröklés megnyílása egy időpillanatot jelöl, vagyis az átszállás mozzanatát hívja a jogi nyelvhasználat az öröklés megnyílásának. Az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg, vagyis ez az az időpont, amikor az örökös megszerzi a hagyaték rá eső részét.
3. Hagyaték
A hagyaték tulajdonképpen az öröklés lényegi része, arra a kérdésre ad választ, hogy ,,Mit örököl az örökös? Mi száll át rá?". A hagyaték azt a vagyont jelenti, ami az örökhagyó halála esetén az örökösre száll át. Ez tartalmazhat olyan elemeket, amelyek gyarapítják az örököst (például ingatlant, értékes vagyontárgyakat) de olyanokat is, amelyek kötelezettséget, terhet jelentenek számára.
4. Hagyatéki eljárás
A hagyatéki eljárás egy hivatalos ügymenet, amelyet a közjegyző folytat le. Ennek során megállapítják, hogy kik az örökhagyó örökösei, számításba veszik, hogy ki örökölheti a hagyaték elemeit és meghatározzák az öröklési sorrendet is. A közjegyző a hagyatéki tárgyalás során megállapítja a hagyaték átadásának módját és idejét, valamint egyeztet a felekkel az ezekkel kapcsolatos részletekről is.
5. Hagyatékátadó végzés
A hagyatékátadó végzés meghozatalával zárul a hagyatéki eljárás folyamata. Ennek a döntésnek két típusát különböztetjük meg:
-
Teljes hatályú hagyatékátadó végzés születik, ha a hagyaték új tulajdonosa egyértelműen megállapítható, az örökösök között nem merült fel vita a vagyon elosztásával kapcsolatban.
-
Ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzést hoz a közjegyző, ha az örökösök között nincs egyetértés minden vagyonelem sorsára nézve.
Az öröklés folyamata, a hagyatéki eljárás és az öröklési jog alapelvei bonyolult rendszert képeznek, így nem csoda, hogy sokak számára nehézséget jelent, hogy ezeket a szabályokat megértsék és alkalmazzák a végrendeletük elkészítése során. A Szerzi platformon kényelmesen és egyszerűen szerkeszthetjük meg végrendeletünket, amelyhez a platformon elérhető okosdokumentum kitöltésén kívül másra nincs is szükségünk.
Amennyiben úgy érezzük, hogy jogi szakemberrel való konzultációra van szükségünk a végrendeletünk elkészítésével, a platformon ezt is megtehetjük, ha az online jogi tanácsadás lehetőséget választva az öröklési jog jogi kategóriát jelöljük meg.