Így szállíthatod a gyermeked biztonságosan kerékpárral

A gyerekek már kiskorukban is izgatottan várják, hogy végre kerékpározhassanak. Ugyan a futóbicikli jó megoldás lehet erre, azonban egyáltalán nem alkalmas a nagyobb távokra. Cikkünkben körbejárjuk annak témáját, hogy miért jó már egészen kiskorban bringán szállítani a gyerekeket, és megnézzük, milyen lehetséges alternatívákban lehet gondolkodni ehhez.

Miért jó az, ha már kiskortól szoktatjuk gyermekünket a kerékpáros közlekedéshez?

A gyaloglás mellett az egyik legkézenfekvőbb közlekedési mód a kerékpározás. A pici gyerekek is tudnak már jelentős távokat megtenni kétkeréken, viszont az biztos, hogy azzal nem jut messze a család. Ha a szülő szállítja a gyermeket a kerékpárján, jó példát mutathat, hiszen természetessé lesz a kicsinek ez a közlekedési mód. Amikor megnő, jó eséllyel követni fogja ezt a példát a városi közlekedésben, és a bringás túrázások során egyaránt.

A kerékpáron töltött idő nemcsak a testmozgást biztosíthatja az egész család számára, hanem a jó levegőn történő időtöltést is, ami egészséges, és hozzájárul a fittség eléréséhez.

Arra, hogy kerékpáron szállítsuk a gyermekünket, több eszköz is alkalmas, amelyek közül egyéni preferencia szerint választ mindenki attól függően, hogy elöl, hátul vagy esetleg utánfutóban szeretné-e szállítani gyermekét. Ha te is szeretnéd kipróbálni gyermekeddel a közös bringázást, látogass el a Kerekparom.hu: Kerékpár Webshop oldalára, ahol több megoldás közül is választhatsz.

Biciklis gyermekülés - így válassz

Annak kapcsán, hogy melyik típusú gyerekülést érdemes választani a kerékpározáshoz, megoszlanak a vélemények. Mindegyik típusnak megvannak az előnyei, hátrányai, melyeket mind érdemes megvizsgálni a választás előtt.

Ezeket a bringára szerelhető üléseket a gyerekek általában kilenc hónapos koruktól négyéves korukig használhatják. Ha a gyermek már tud ülni, akkor már bátran kipróbálhatjátok a gyermekülést, melyet használhattok egészen addig, amíg el nem éri a 20 kg-ot.

https-__www.kerekparom.hu__-_2021_december_-_cikk2.

A bringás gyerekhordozó kiválasztása előtt érdemes átgondolni, és utánajárni annak, hogy a bicikli milyen ülésekkel kompatibilis. A magasabb és nagyobb gyerekeknek leginkább alkalmas, és hosszú utakra optimálisan használható a hátulra szerelhető gyerekülés. Előnye, hogy nagyon jól illeszthető a kerékpárra és könnyen mozgatható. A gyerekek hátul történő szállításának hátránya, hogy hátra hajolhat és deformálódhat hosszú úton az ülést tartó cső, illetve a legtöbb szülőnek az nem tetszik ebben a hordozási módban, hogy hátul nem lehet rálátni a gyermekre.

Sokaknak ezzel ellentétben az előre felszerelhető gyereküléssel van problémája, méghozzá az, hogy bár a gyermek minden mozdulata látható, de bármilyen rendellenes dolog történik, vagy baleset esetén nincs olyan nagy védelme a gyermeknek, ugyanis ő utazik elöl.

Természetesen a legfontosabb, hogy mindenki a saját megítélése szerinti legbiztonságosabb megoldást válassza, mert ez mindenképpen hozzájárul az úton töltött hangulat minőségéhez.

értékelés