Éghajlatrombolók Klímacsúcsa lesz holnap?

Éghajlatrombolók Klímacsúcsa lesz holnap?
Nem vesz részt a négy legfontosabb magyar éghajlatvédelmi szervezet a Klímacsúcson. Szerintük a pénteki rendezvény a beharangozott széleskörű társadalmi összefogás helyett a támogató erőművek és energiacégek PR eseményévé sekélyesedik.

Fontos eredménynek tartjuk, hogy az éghajlatváltozás kérdésével ma már Magyarországon is több komoly szakmai fórum foglalkozik, ahol a kormányzat, az üzleti szféra és a civilek eredményesen tudnak együttműködni. A klímaváltozás fenyegető problémája évek óta sarkallja a látszólag ellentétes érdekű szereplőket a közös cselekvésre. Számos civil szervezet sikeresen működtet programokat cégek szakmai és anyagi támogatásával; a civilek részvételével szakmai döntés-előkészítő munka folyik többek közt az Országos Környezetvédelmi Tanács, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács ülésein és más fórumokon.

Éppen ezért tartjuk elfogadhatatlannak a témában érdekelt civil szervezetekként a Klímacsúcs konferencia szervezőinek hozzáállását. A rendezvény célja állítólag fórum biztosítása „a gazdaság, a politika, a tudomány és a civil társadalom képviselőinek a véleménycserére”. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem lesz képes „kommunikációs hidat építeni a civil szervezetek, a vállalatok és a tudományos élet között”, ha a rendezvényen támogatóként és előadóként felvonultatott vállalatok (akik együttesen a magyarországi ipari széndioxid-kibocsátás több mint feléért felelősek) nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a tőlük független szakértők, beleértve a civil szervezetek szakembereit is.

Éghajlatrombolók Klímacsúcsa lesz holnap?

A civil szervezetek, akik szakmai anyagok összeállításával, tanulmányok, háttéranyagok, jogszabály-előkészítő munkák írásával, tájékoztató kampányok szervezésével, valamint számtalan sajtószerepléssel az elmúlt 15 évben a legtöbbet tettek az éghajlatvédelem ügyéért, ugyan kaptak meghívást, de széles körű megszólalási lehetőség nélkül. Egy külön szekcióban és csak a szervező által „engedélyezett” összetételben beszélhetnek a saját munkájukról. Így a konferencia kimerül a külsőségekben; valódi eszmecserére nincsen lehetőség.

Sajnálatos, hogy a szervezők többszöri megkeresésünk ellenére sem mutatkoztak partnernek abban, hogy a hibát orvosolják. Nem kaptunk választ arra sem, vajon mi az akadálya annak, hogy a zöld szervezetek megjelölt képviselője a plenáris ülésen kifejthesse e szervezetek közös álláspontját.
A fentiek tükrében nehezen képzelhető el a szervezők által remélt „széleskörű társadalmi összefogás” és félő, hogy a „Klímacsúcs” fantázianevű rendezvény a támogatóként jelenlévő mamutvállalatok PR eseményévé sekélyesedik.

Ámon Ada (igazgató)
Energia Klub

Lukács András (elnök)
Levegő Munkacsoport

Dr. Farkas István (ügyvezető elnök)
Magyar Természetvédők Szövetsége

Dr. Magyar Gábor (ügyvezető igazgató)
WWF Magyarország

értékelés