Közösségépítő foglalkozások az iskolában

Az iskolai évek minden gyermek életében meghatározónak számítanak, a többségük olyan élményeket szerez itt, melyre még felnőttként is szívesen emlékszik vissza. A diákévek azonban nemcsak a tanulásról szólnak: a csemeték ekkor tanulják meg, mit jelent egy közösségbe tartozni, együttműködni másokkal, és hogy miről szól a csapatmunka.

Erre különösen nagy hangsúly fektetnek a jelentkezőket folyamatosan váró Brit-Magyar Iskolában is, mely egy különleges oktatási módszerekkel dolgozó kétnyelvű tanintézmény.

 

Az itt töltött évek alatt a gyerekek nemcsak magabiztos angol nyelvtudásra tesznek szert, hanem a magyar tanterv szerinti tárgyakat is tanulják, emellett pedig számos közösségépítő jellegű iskolai rendezvényen vesznek részt.

 

Gyerekek, szülők és tanárok – együtt a közös cél érdekében

 

Az említett intézmény minden ősszel megrendezi a nagy népszerűségnek örvendő családi napot. Az esemény során a gyerekeket szüleikkel és tanáraikkal együtt sport- és kézműves programok várják, de ne maradhat el a szokásos jótékonysági sütivásár sem.

 

Ez a nap minden résztvevőnek tökéletes alkalmat teremt arra, hogy új kapcsolatokat építsen, a meglévőket ápolja és megtapasztalja az összefogás erejét. A közös pénzgyűjtés által pedig az iskola anyagi támogatásához járulnak hozzá, melyből az intézmény modern oktatási eszközöket és egyéb fontos kiegészítőket tud vásárolni.

img_20231014_104542

Barátkozás az iskolatársakkal

 

A diákok többsége általában csak az osztálytársaival ápol szorosabb kapcsolatot, ami érthető is, hisz közösen vesznek részt a tanórákon, a nap nagy részét egymás társaságában töltik. A más osztályba járó gyerekek zömét pedig valószínűleg csak látásból ismerik.

 

Ám az ilyen közösségi napok remek alkalmat teremtenek arra, hogy a diákok új kapcsolatokat építsenek egymás között. Hisz milyen jó is, amikor kiderül, hogy például egy két osztállyal feljebb járó diák is ugyanazért az együttesért rajong, mint a mi csemeténk, vagy épp csak egy utcányira lakik, és akár találkozhatnának is délutánonként.

 

A közös iskolai programok alkalmával azok a gyerekek is jobban megismerhetik egymást, akik egyébként egy átlagos hétköznapon nem igazán találkoznak az épületen belül.

 

Szülői kapcsolatépítés

 

A fenti előnyök természetesen nem csak a diákokra értendőek. A családi nap során a szülők is találkozhatnak, beszélgethetnek egymással, akárcsak a tanárokkal. Ez sokkal kötetlenebb program, mint egy szülői értekezlet, amin a többség csak kényszerű kötelességből vesz részt.

 

A vidám iskolai programokon ellenben az a cél, hogy mindenki jól érezze magát és kellemes emlékekkel gazdagodjon. A gyerekek pedig megtapasztalhatják, hogy mekkora erő rejlik az összefogásban, milyen hatékony is tud lenni a csapatmunka, és hogy együtt bármire képesek vagyunk.

 

Mivel a diákság az esemény megszervezésében is aktívan részt vesz, ezért értékes tapasztalatokkal gazdagodik azzal kapcsolatban, hogy mivel jár egy ilyen rendezvény lebonyolítása.

 

értékelés