Miért kedvező az elektromos autó fenntartása?

CÍMKÉK autók hogyan

Az elektromos autók egyre nagyobb teret nyernek a hétköznapi közlekedésben. A technológia folyamatosan fejlődik, az eddigi aggodalmak (alacsony hatótáv, hogyan lehet tölteni) kezdenek szertefoszlani, a nagyobb gyártók is erre a területre helyezték a fókuszt, valamint rengeteg további ösztönzőt találhatunk. Például a sokkal alacsonyabb fenntartási költséget.

 

Egyáltalán mi a legnagyobb költség egy jármű fenntartása során?

Egy jármű megvásárlása csak az első lépés, az első nagyobb kiadás, ami tekintetében nagy szerencse, hogy az elektromos autók már egyáltalán nem kerülnek csillagászati összegbe. Ugyanez elmondható az e-járműhöz kapható kiegészítőkről is, elég szétnézni egy ezzel foglalkozó cég honlapján, mint például az eautotoltokabel.hu webáruházban, ahol minden ma használatos terméket megkaphatunk elektromos közlekedési eszközünkhöz.

A fenntartási költségek akkor kezdenek el jelentkezni, amint kihoztuk a járművet a szalonból vagy átvételre került az eladótól. Az egyik legalapvetőbb ilyen kiadás az üzemanyag: itt azonnal észrevehető az elektromos autók előnye a dízeles vagy benzines kollégáival szemben. Az elmúlt hónapokat jellemző energiaválság csak még jobban kinyitotta az ollót a két kategória között, hiszen mind a benzin, mind a dízel ára elszállt, az áramé is növekedett, viszont arra több alternatív megoldást is lehet találni, hogy egyáltalán ne érezzük a válság okozta nehézségeket.

https-__www.eautotoltokabel.hu__-_2023_janur_-_cikk4.

Ugyanez már nem mondható el a benzinről vagy a dízelről, hisz nincs olyan technológia jelenleg (és már nem is valószínű, hogy valaha lesz), amivel otthon, “házilag” tudunk nagy mennyiségben üzemanyagot előállítani.

Ezzel szemben az elektromos járművek töltéséhez szükséges áramot akár egy otthoni napelem rendszerrel is megtermelhetjük, amit közvetlenül vezethetünk az e-autó akkumulátorába, gyakorlatilag szinte 0-ra kihozva az üzemeltetés költségeit.

Nem csak az üzemanyag terén vannak előnyei az elektromos autóknak

A kedvező energiaellátás csak a jéghegy csúcsa, mindemellett vannak állami, uniós támogatások, is és hosszú távon amellett se mehetünk el szó nélkül, hogy a gyártók is az elektromos autókban látják a jövőt, minden modern fejlesztés ide érkezik.

Az állami támogatásokhoz tartozik például, hogy nem kell illetéket és átírási költséget fizetni vásárláskor, valamint a zöld rendszámnak köszönhetően egyéb kedvezményekben is részesülünk, például olcsóbb vagy egyenesen ingyenes parkolásban.

A jövő az elektromos autó felé tart, érdemes már a jelenben lépni

A szervizelésről is érdemes szót ejteni, mivel egy e-autó kevesebb elemből épül fel, így a hibalehetőségek száma is sokkal kisebb. A motor egyszerűbb, nincsenek bonyolult befecskendezők, olajozó- és kenőrendszerek, valamint kipufogóra sincs szükség. Nincs olyan terület, amiben rövid vagy hosszú távon egy benzines/dízeles változat olcsóbb megoldást jelenthet.

 

 

értékelés