Szilfa - az elegáns gyógyító
Az ifjú Rákóczi állítólag egy szilfa (Ulmus) alatt költötte el az ebédjét, mielőtt Lengyelországba bujdosott, s talán borában feloldott szilfakéreggel segítette az emésztését a kiadós étek után. A szilfa már a a görög és római mitológiában is megjelenik, de mit tudunk még a gyógyerejéről és a gondozásáról?

Szil - Ulmus

A görög mitológiában a szil  Hermész, a kereskedők és a tolvajok istenének fája volt. Hermész vezetésével a szilfa szárnyas termései kísérték a lelkeket a világ ítélőbírája elé. A nimfák árnyat adó szilfákat ültettek az elesett hősök emlékére. A római mitológiában aztán a szil Júnó istennő fája lett. Nuceria városában, a Júnónak szentelt ligetben saját erejéből újjászületett az istennő oltárára ráborított, megcsonkított szilfa, majd virágba is borult, ezzel állítva helyre Róma tekintélyét. Mivel a rómaiak előszeretettel használták szőlőkarónak, megjelent a Dionüszoszról szóló történetekben is.

Szilfa - az elegáns gyógyító
Szilfa bonsai

A szilfát - főképp a mezei szilt - erdészetileg is termesztik értékes fája miatt. Több változatát kertészetekben nemesítik és díszfának ültetik. Régebben gyógynövénynek is tartották; az egyik első újkori botanikai leírása az olasz Matthioli 1571-ben megjelent orvosi növényleltárában olvasható. A szerző Dioszkoridészre hivatkozva azt állítja, hogy a fa borban feloldott kérge csillapítja a gyomorbántalmakat.

Gyors növésű, sűrű lombú növény, levelei tojásdad alakúak, enyhén csipkézett, világoszöld színűek. Elegáns, jól alakítható fa.

A szilfa igényei:

Igényli a napos környezetet, egész évben tarthatjuk olyan helyen, ahol sok fény éri. A lombja megmarad télen, ha 18-20 ˚C-on tartjuk. A növény szempontjából azonban kedvezőbb, ha 10 ˚C körüli hőmérsékleten teleltetjük, hisz szüksége van a "pihenőre", de ebben az esetben már lehullatja a lombját.

Talaj:

Szereti az enyhén lúgos, agyagos bonsai földet.

Gondozása:

A növekedési időszakban még rendszeres öntözést igényel, ajánlatos havonta egyszer tápoldatozni is. A teleltetés időszakában azonban már óvatosan öntözzük, tápoldatozni ilyenkor szükségtelen. A leveles ágakat rendszeresen csípjük. Elég ha csak  2-3 levelet hagyunk meg egy-egy ágon. Erre azért van szükség, hogy később majd tömör lombkoronát kapjunk. Ültessük át 2-3 évente, lehetőleg kora tavasszal. Ne felejtsük el ilyenkor a gyökereit visszametszeni.

Gyógytea a rák és egyéb súlyos betegségek ellen

A történet:

Egy szent indián gyógynövénykeveréke megrengette a betegeket. Egy tea, ami négy gyógynövényt tartalmaz, és segíti az immunrendszer megerősödését. Ezáltal olyan betegségeket is leküzdhet a szervezet, mint például a rák. Hatását már több évtizede kimutatták.- Lassan 100 éve lesz annak, hogy egy René Caisse nevű nővér Kanadában mellrákos lett, és már nem voltak illúziói. Összetalálkozott egy gyógyító indián törzs vezető sámánjával, akitől megkapta a törzs szent főzetét, egy gyógynövényekből készült teát, amitől a nővér teljesen meggyógyult. Ezután rá jellemzően ő is minden rászorulónak segíteni akart. Összes szabad idejében szedte, szárította a növényeket, és bárkinek adott belőle, aki kért.

Szilfa - az elegáns gyógyító
része a rák elleni gyógykeveréknek

A teában találhatóak: 21 egységnyi bojtorján apróra vágott, napon szárított gyökere, melyet már a régiek is vértisztító orvosságnak használtak, a gyökér vízelhajtó és izzasztó szerként, bőr- és mellbetegség ellen használatos. 16 egységnyi birkasóska napon szárított levelei, szára, mely a méregtelenítésben segít. 4 egységnyi csúszós szilfa napon szárított belső kérge, melyet a torok és az emésztőcsatorna panaszainak enyhítésére használnak. 1 egységnyi török rebarbara napon szárított gyökere, mely jó a vesebeteg, vagy a csontritkulásos betegeknél is - árulta el a receptet a szakember. Ezek a gyógynövények együttesen vértisztító hatásúak, sőt megszűntetik a tumorokat is. A gyógynövények megerősítik a test enzim-rendszerét, hormon-rendszerét, ami felerősíti az immunrendszert és ezzel a szervezet képes kikúrálni a saját betegségét. A gyógynövények együtt daganat-csökkenést idézhet elő bizonyos rákos esetekben és áttétek kialakulásának kockázatát lényegesen csökkentik. Szinte mindenkinél meghosszabbíthatja az életet, enyhíti a fájdalmat és szenvedést. Csak azoknál volt átütően sikeres, akiknél a létfontosságú szervek egészségesek maradtak. Mindemellett az egyik leghatásosabb méregtelenítő szerünk is, teljesen kiüríti a szervezetünkben felhalmozódott méreganyagokat.

értékelés