Lehet-e nyáron ültetni?Nyári balkonkertészkedési tippek Megyeri Szabolcstól

A meleg évszakban kevesebb feladat akad a növények körül, ugyanakkor ilyenkor kiemelten fontos a szükséges teendők elvégzése, a kánikulai hetekben ugyanis könnyen sérülnek, nem ritkán el is halnak zöld kedvenceink. Fokozottan érvényes mindez a balkon növényeire, hiszen ezek az évszaktól függetlenül is speciális helyzetben vannak.

Víztakarékos öntözés az erkélyen

Az erkély cserepes vagy ládában nevelt növényeinek sokkal kevesebb földdel kell gazdálkodniuk, hiszen az átlagos edények térfogata össze sem hasonlítható a szabadföldön rendelkezésre álló területtel. Ez nem csak a tápanyagok terén okoz problémát, hanem nyáron a kiszáradás, felforrósodás veszélye is sokkal fenyegetőbb, hiszen a pár maréknyi közeg nagyon gyorsan felmelegszik, ez egyben kiszáradást is jelent, így pedig a hősokk és a vízhiány hamar végzetessé válhat. A megoldás többféle lehet. Jó ötlet a fényt visszaverő fehér papír vagy vászon borítást adni az edényeknek, így máris lassítottuk a felmelegedést. Hasonlóan hasznos a mulcsolás, ebben az esetben mulcsanyagot (fakéreg zúzalékot, apró kavicsot, zúzott követ) kell a növények földjére kihelyezni 3-5 centiméter vastagságban. Ez a réteg szigetelőanyagként óvja a földet, késlelteti a kiszáradást, és hatékonyabbá teszi az öntözést, hiszen a víznek több ideje lesz hasznosulni. Az igazán nagy hőségek idején érdemes elpakolni a hosszabb ideig tűző napnak kitett példányokat, például a korlát vagy az oldalfal takarásába. Nem rossz megoldás az sem, ha valamilyen árnyékolót feszítünk vagy lógatunk ki a növények fölé, elé. A célra alkalmas lehet az ún. Raschel-háló, mely egy sűrűn vagy ritkásabban szőtt plasztik háló, kiváló árnyékolási és szélvédelmi funkcióval, de egy divatos és dekoratív napvitorla is jó választás, ideiglenes védelemként pedig egy régi, már nem használt fehér vászonlepedő is beválik. Sok függ a balkon fekvésétől is, az árnyékosabb erkélyéknél kevesebb elővigyázatosság is elegendő, a napsütötte balkonok esetében pedig több intézkedés szükséges. Érdemes a növényválasztáskor is figyelembe venni az erkély tulajdonságait, a levendula, a muskátli, a mediterrán fűszernövények, és számos egynyári például remekül tolerálják az erős, hosszan tartó napsütést, míg számos nyári dísznövény érzékenyebb erre. Az öntözéseket is a hatékonyság jegyében kell elvégezni, vagyis a legjobb időszakok a víz kijuttatására a reggeli vagy kora esti órák, így tudjuk a legkevesebb párolgási veszteséggel elvégezni kedvenceink itatását.

Tipp: amennyiben a balkonon, teraszon vannak cserepes tujafélék, tűlevelűek, gondoskodjunk a párásításukról, ezek a fajok ugyanis rosszul tűrik a száraz levegőt. A párásítás történhet kaviccsal felszórt, vízzel felöntött alátét tálcával, de még egyszerűbb a vizes spriccelés, melyet délelőtt vagy a kora esti órákban végezzünk el.

Lehet-e nyáron ültetni?

Gyakori kérdés a növénybarátok részéről, hogy szabad-e ültetni a nyár derekán. A válasz összetettebb az egyszerű igennél vagy nemnél. Az egynyári dísznövényeket az egész szezonban telepíthetjük, hiszen ezek az idényjellegű fajok most dekorálnak, ha pedig későn kaptunk észbe, vagy a már telepítettek közül elhalt néhány példány, nincs is más választásunk. A nyári ültetés mindig sokk a növénynek, ezért a műveletet lehetőleg ne a hőségriadók idején végezzük el, és az adott napon belül is inkább az esti órák az alkalmasak. Ne feledkezzünk el a bőséges beöntözésről, melyet a későbbiekben is gyakran ismételjünk meg. A balkon nem szezonális növényeit, így az évelőket, örökzöldeket, vagy a nyárra kihelyezett szobanövényeket ne most ültessük át, a kánikulai mozgatás esetükben akár végzetes is lehet, így még akkor is várjunk a költöztetéssel, ha egyébként az már időszerű lenne, mert például a növény láthatóan kinőtte az edényét.

Megyeri Szabolcs ITT írt bővebben a balkonkertészkedésről a blogjában.

A balkonveteményesek rajongóinak is akad feladat a nyár derekán, most jön el ugyanis a másodvetés ideje. Júliusban többféle zöldségfélét lehet vetni a mostanra már kiürült ládákba, így például kiszórhatók a zöldbab, a sárgarépa, az uborka vagy a póréhagyma magjai, de kerülhetnek az edényekbe káposztafélék is, így például bimbóskel, a karfiol, a vöröskáposzta. Az egyszerűbb megoldások hívei telepíthetnek az üres edényekbe mediterrán fűszernövényeket, vagy akár dekoratív gyógynövényeket, körömvirágot, kamillát, borsikafüvet vagy éppen cickafarkfüvet.

értékelés