Virágoskert tervezése kerti ösvény mentén

5
Virágoskert tervezése kerti ösvény mentén
A romantikus virágfoltok szegélyezte kerti ösvény olyan csendes, nyugalmas helyszíne a kertnek, ahol nemcsak átsétálni kellemes, hanem megpihenni is. Lássuk, milyen növényeket használhatunk egy ilyen virágoskert megépítésekor!

A kialakítás főbb szempontjai:

  • a kompozíció ritmikusan változatos legyen;
  • erőteljes, könnyen ápolható növényekből álljon.

 

Az ágyás évközben

A tavaszt a hunyorok virágzása nyitja meg, de velük egy időben már bontakoznak az örökzöld kutyatej sárgás virágzatai is. A tőzikék fehér virágai világítanak a fák rejtekén. Júniusban kivirágoznak az utolsó kékharangok, a palástfű habszerűen dús, zöldesfehér virágzatai között pedig a gólyaorrhibridek kék szirmai ágaskodnak. A háttérben lassan a harangvirágok kékje is megcsillan. A nyár derekát a rózsaszínes-vörös völgycsillag uralja, majd a nyár végén színre lépnek a szellőrózsa pompás virágai.

Felhasználható növények

  1. Három tő japán szellőrózsa (Anemone hupehensis), pl. a 'Honorine Jobert' fajta
  2. Két tő széleslevelű fehér harangvirág (Campanula latifolia 'Alba')
  3. Egy-egy tő keleti hunyor (Helleborus orientalis hibrid),
  4. A kékcsillag tíz-tíz hagymája (Hyacinthoides nonscripta)
  5. Öt tő török kutyatej (Euphorbia amygdaloides var. robbiae)
  6. Három-három tő nagylevelű palástfű (Alchemilla mollis)
  7. Két-két tő hibrid gólyaorr-fajta (Geranium-hibrd 'Johnson Blue')
  8. Három tő halvány tűzeső (Heuchera cylindrica)
  9. Három tő nagy völgycsillag (Astrantia major)
  10. Öt-hat tavaszi tőzike (Leucojum vernum)

 

kerti-osveny-virakert-latvanyterv
Kerti ösvény menti virágoskert látványterve

 

A virágoskert tervezése

A kerti út hosszának megfelelően a képen ábrázoltnál hosszabbara is tervezhetjük a kiültetést: ismételjük a bemutatott alakzatot szükség szerint. Hasonló ágyást nemcsak kerti ösvények, hanem akár sövények szegélyeként is tervezhetünk. A rendelkezésre álló hely függvényében választhatjuk az 1,5-2 m széles bal oldali kiültetési tervet, vagy a keskenyebb (1-1,5 m-es) jobb oldalit. Az utóbbihoz kevesebb növényre van szükség.

 

viragoskert-kerti-osveny
Virágoskert kerti ösvény mentén

 

Használjuk fel a lehullott lombot

Ősszel mélyen lazítsuk fel a felszínt, majd ha befejeztük, akkor terítsünk el vastag lombréteget, és hagyjuk helyben elkorhadni, hogy tápanyagokkal gazdagítsa a talajt. Ha nagyobb ágdarabokkal is befedjük, az megakadályozza, hogy a szél elhordja a lombot. Egyidejűleg készítsük elő a kékcsillag és a tőzike hagymáit: ültessük őket lebomló anyagú tőzegcserépbe, amelyeket az ágyás szélén süllyesszünk a földbe, így az első évben sem kell lemondanunk ezeknek a növényeknek a szépségéről.

A tőzegcserepeket közvetlenül az ágyás beültetése előtt emeljük majd ki, és akkor kerülnek a végleges helyükre a hagymások. Tavaszra a lebomlott lombból finom szerkezetű humusz lesz. Ezt szórjuk meg némi szaruforgáccsal vagy csontliszttel, és gereblyével dolgozzuk be az egészet a talajba. Ha elkészültünk, kezdődhet az ültetés. Öntözzük be az évelőket átültetés előtt, a virághagymákat a tőzegcseréppel együtt ültessük el.

A külső szegélyektől az út felé haladva végezzük az ültetést, majd a munka végeztével alaposan öntözzük be az ágyást. Az öntözésről az elkövetkező hetekben se feledkezzünk meg; alapos vízellátással serkentsük a begyökeresedést. Ügyeljünk arra, hogy a nagy völgycsillag a későbbiekben is üde, nedves talajt igényel

További kerttervezési ötletek

 

japan-szellorozsa
euphorbia-amygdaloides-sarga
Japán szellőrózsa (Anemone hupehensis) Török kutyatej (Euphorbia amygdaloides)

 

Jó tanács: Vegyes fajtájú szellőrózsákat ültessünk, hogy változatosabb legyen a virágzás. Kellemes összképet adnak együtt a fehér 'Honorine Jobert', a félig telt, sötétrózsaszín virágú 'Pamina' és a nagyvirágú, rózsaszín 'Rosenschale' fajták.

 

Növényápolás az első évben

A kutyatej hervadt virágzatait tövig vágjuk vissza, és a hunyorokat is rögtön az elvirágzás után nyessük meg, hogy a növény a gyökerek erősítésére összpontosíthassa energiáját. A szellőrózsák tövei között mellőzzük a kapálást.

A palástfű és gólyaorr alkotta szegélyeket erősen visszavághatjuk a virágzás után. Ha ilyenkor tápanyagot is kijuttatunk, azzal másodvirágzásra ösztönözzük a frissen kihajtó töveket. Késő ősszel a kutyatej és a hunyorok kivételével az összes évelőt erősen visszavághatjuk. A szellőrózsák tövét az első évben feltétlenül takarjuk lombbal vagy gallyal, hogy talajközeli hajtásai ne fagyjanak el.

astrantia-major
alchemilla-mollis
Nagy völgycsillag (Astrantia major) Nagylevelű palástfű (Alchemilla mollis)

 

A beállt állomány gondozása

  • Ha megritkulni látszik a hagymások állománya, akkor ősszel ültessünk be néhány új virághagymát.
  • A hunyorok virágait nyárra is a tövön hagyhatjuk. Gazdagon lássuk el az ágyást érett komposzttal, a palástfű és a gólyaorr töveit pedig emellett tápoldatozzuk is a visszavágás után.
  • Ha öt-hat év elteltével nagyon besűrűsödik az állomány, akkor ássuk ki a palástfüvet és a gólyaorrt, osszuk szét a töveket, és csak néhányat ültessünk vissza közülük.
  • Ha az évelőágyás mellett cserjecsoport van, akkor rendszeresen, tőből vágjuk vissza a bokroknak az ágyásba lógó ágait. Négy-öt évente elegendő ezt megtenni, kivéve, ha a bokrok már korábban elnyomnák a szellőrózsákat vagy a hunyorokat.

Helyettesítési lehetőségek

  • 3. helyett:  egy-egy gímpáfrány (Asplenium scolopendrium) - levelei szélesek, csillogó zöldek, télen is díszítenek. 30 cm magas növény.
  • 5. helyett: három tő tündérfürt (Aruncus dioicus) - tövei 180 cm magasra nőnek, virágzatai krémszínűek, elasztikusak. Daliás átmenet a cserjék és az évelők között.
  • 10. helyett tíz-tíz hóvirághagyma (Galanthus nivalis) - apró, fehér, harangszerd virágai már februárban nyílnak a keskeny, szálas levelek között.

arnyekos-kert



Forrás:
Árnyékos kert

értékelés