Valóban jó módszer mindig a gyeplyuggatás?

Ősszel is, de különösen tavasszal jól észrevehető a föld felületén lévő szürkés, filcszerű réteg, amely kezdetben csak körülöleli, de az idő előrehaladtával már fojtogatja is a füvet. Ez a réteg a fűnyírás után a talajon hagyott fűmaradványokból, elhalt növényrészekből áll, mely szép lassan meggátolja a fejlődő füvek lélegzését, tápanyaghoz jutását.

Hatására a fű elkezd rohadni és különböző betegségek, gyomnövények jelenhetnek meg rajta. A felhalmozódó filcréteg szivacsszerűen magába szívja a nedvességet, így lehetetlenné teszi, hogy a víz, a levegő és a tápanyag a földbe bejusson.

Gyeplazítással, gyepszellőztetéssel lehet orvosolni ezt a problémát.

Mi is a gyeplyuggatás?

Egyre többször hallom azonban, hogy ennél is drasztikusabb módszert ajánlanak a szakemberek: a gyeplyuggatást. Ennek során 5-9 cm mély lyukakat fúrva a talajba, a földdugókat kiemelve juttatják a levegőt, a vizet és a hasznos tápanyagokat a mélyebb rétegekbe, majd homokkal szórják be (top dressing) a területet. Ezt a módszert használják általában a golf-és focipályák gyepének karbantartására.

A szakemberek szerint, a felszíni filcréteget kiszaggatva átengedi a tápanyagokat, így azok könnyen mélyre hatolnak a gyökérrendszerben. Hatására enyhül a talajtömörödés, így nő a gyökérképződés, hatékonyabban működik a vízháztartás, ezért mintegy 30%-kal kisebb az öntözési igény. A pázsitlyuggatás után változik a talaj vízmegkötő képessége, ritkábban kell öntözni, és a nyári meleg sem viseli meg a füvet annyira.

20200701_151818
Forrás:www.2021cheap.com

Az én véleményem erről az, hogy legyen bármennyire is kiváló maga a módszer, vakondhálós kertben például nem megoldható ez az eljárás. Ezen felül a lyuggató gép nagyon drága, magánkertekbe senki nem fogja megvásárolni, legfeljebb szolgáltatásként lenne érdemes igénybe venni.

A másik jelentős probléma, hogy a talajtömörödést, nagyobb mélységben sajnos nem lehet orvosolni a géppel, így csak a felszíni gyökérmélységet tudja lazítani. Focipályáknál így szokás kezelni a felsőréteget, hogy minél intenzívebben lehessen lenyomni a gyökérrendszer rétegébe a műtrágyát, és szellősebb legyen az összetaposott felsőréteg. Szerintem, instant megoldásnak oda kiválóan megfelel.

Viszont. Például egy homokos talajon ez egy nevetséges eljárás. Homokba lyukat fúrni és másik homokot beleszórni, nem üdvözítő megoldás. Pedig az ilyen jellegű talajon élőknek is lehet tömörödött a homokföldjük, még ha nem is repedezik úgy meg, mint egy agyagos-vályogos talaj.

Mit lehet tenni, ha egy ilyen probléma, mint derült égből a villámcsapás, egyszer csak előbukkan a semmiből?

Ha a kert talaja tömörödött és nem vezeti el a vizet a nagy esőzések után, vagy ha alaposabban locsoltál a kelleténél, akkor lépni kell. Én inkább a talaj mikrobiológiai megváltoztatására helyezném a hangsúlyt, ugyanis, ha nagy mennyiségű élet van a talajban, akkor az a talajszerkezetre hatással lesz. Kiépül (újra) a kapilláris rendszer, ami a levegő- és vízháztartásáért felelős. Amennyiben szerves anyaggal tápanyagozol, a talajélet szaporodása kimagaslóan megugrik, és megjelennek a giliszták is. Ez jó jel, hiszen a járataikkal, életmódjukkal szépen átrágják a talajt, így jelenlétükkel pozitívan hatnak a tömörödés csökkentésére.

A hatás fokozható rendszeres Amalgerol használattal is (ami kéthetente történő permetezést jelent vegetációs időbe). Az Amalgerol olyan, mint a C-vitamin az emberek számára, ami az anyagcsere folyamatokra van nagy hatással és a meglévő mikrobiom szaporodását segíti a bejuttatott rostban gazdag tápanyaggal.

Koktélos kezeléseket rendszeresen végzők arról számolnak be, hogy szemmel látható változásokat tapasztalnak a talaj szerkezetében, morzsás agglomerátum, vagyis vegyes szemcse összetétel keletkezik.

Többször kaptam olyan beszámolókat is, hogy a kezelt gyepes területek átalakítása során könnyedén áshatóvá válta régi, nehezen művelhető, tömörödött talaj.

Válaszd a könnyebb módszert!

A javaslat a részemről tehát az, hogy válaszd a könnyen elérhető és mélységi megoldást.  Az eredmények garantáltan nem maradnak el, mert a talajélettől hemzsegő, szerves anyagban gazdag föld magától fogja a lazább szerkezetet elérni.
Sőt! Ezt a folyamatot is rakétasebességre tudod kapcsolni. Az Amalgerol, a Humin Garden Plus és az Esstence Sprint együttes használata olyan előremutató eredményeket produkál, hogy vétek lenne kihagyni egy felelős kerttulajdonosnak.

0550

Akik kipróbálták a tanácsomat azt mondták, hogy ez a kombináció igazi gyorsítósávként működik a talajtömörödés megszüntetése terén.

A végzett kísérletek alapján, amit a laboreredményekkel alátámasztott adatok mutatnak, az Amalgerol és az Esstence együttes használata valóban csodákra képes, mert megsokszorozza a mikrobiom fajgazdagságát. A kezelések az egyensúly helyreállításával képesek a talajt olyan erővel pozitív irányba eltolni, amit még egy felszíni talajcserével sem tudnál ilyen mélységben megoldani azonnal.

Arról nem is beszélve, hogy ez az út gyakran járhatatlan, vagy horror összegekbe kerülne.

Tehát, ha erős talajszerkezeti problémával (tömörödéssel) küzdesz, nem talajlyuggatással tudod elérni az áhított tartós változást, hanem az általam felvázolt könnyed kezelések sorozatával. Ez a módszer garantáltan sokkal hatékonyabb és mélyrehatóbb, és grátiszként még tartós is, hiszen a természetes folyamatokat állítod vissza, nem mesterségesen próbálod helyettesíteni őket.

Ha végigcsinálod az egy évnyi kezelést, garantálom, hogy kerted lényegesen kevesebb munkával, sokkal szebb lesz hosszútávon is!

Molnár Gábor Éva, a füvesasszony

https://kertfuvesites.hu

értékelés