Milyen az igazi asszonyfektető?
Borára még egy amerikai séf is elismerően csettintett. Benkó József szerint a vörösbor orvosság, az édes bor asszonyfektető.

Benko József bemutatása:

Az ezüstös halántékú idős Benkó József eredetileg tiszaföldvári. Mint afféle éles eszű gyereket érettségi után felvették az ELTE matematika-fizika szakára. Onnan Tiszakürtre került, mert akkoriban ott volt szabad hely. Végül úgy alakult a sorsa, hogy a legelső munkahelyéről ment nyugdíjba. Még pályakezdése évében ismerkedett meg a szép, barna hajú Horváth Máriával, akivel akkora szerelembe esett, mint a református templom tornya. El is vette 1956-ban. Sőt, azóta 2006-ban megvolt az aranylakodalmuk is, amelyen már a fiukon és a lányukon kívül részt vett az öt fiúunoka is. Benkó tanár urat a matematikán-fizikán, szóval a szakján kívül más is érdekelte. Például messze földön ismert rádióamatőrnek számított, aki a világ szinte minden pontjával kapcsolatot létesített. Japánon kívül a Dél-Cook szigetekkel is.

Tanítványai közül Dantesz Tamás, Takács Mária, Kakuk János országos elsők, bajnokok lettek. Ezen kívül neves gyűjtő, így a szebbnél-szebb képeslapokból nyolcvanöt albumja van. Bor- és sörcímkékből negyvenhárom album, kártyanaptárokból 25 ezer, söralátétekből, sörös dobozokból több ezer szunnyad a polcokon, a garázsban. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mellesleg összegyűjtötte és megírta Tiszakürt történetét is. Amikor kitelt az iskolában és a múlt század kilencvenes évei elején megkapta az obsitot, még egy hobbit talált magának: borászkodni kezdett.

 

vörösbor kitöltése

Azóta több neves borverseny: így az alföldi, a szekszárdi, kunsági győztese, illetve helyezettje. Állítása szerint korábban minden bort szeretett, de amióta megöregedett csak két fajtát kedvel: a kül- és belföldit.

Egyébként a borok közül a vörösre esküszik és mondása szerint ez nem gyógyszer, több annál. Orvosság. Az édes borokról az a véleménye, azok asszonyfektetők, odavalók. Benkó József tiszakürti pincéjében már temérdek neves ember megfordult: országgyűlési képviselők, jeles orvosok, művészek, polgármesterek. Egyszer egy olyan amerikai séf tért be hozzá, akinek borkóstolásból doktorátusa van.

Mielőtt megízlelte volna Benkó úr rose borát, előtte közölte, ebből a fajtából ő még igazi, zamatosat életében csak két helyen ivott, pedig bejárta a világot. Az egyik Párizs volt, a másik Villány.

Az úr lehúzta a pohárnyi nedűt, majd kinyílt szemmel így szólt: - Kaphatok még egy pohárral? Mert úgy tűnik, változtatnom kell az állításomon. Eddig igazi, zamatos, jó rose-t három helyen kortyoltam: Párizsban, Villányban és most itt Tiszakürtön, önnél.

szoljon.hu

Szerző:

Megosztás

Édenkertész válaszol

Már kialakított virágos kert tápanyag utánpótlására mi a legjobb megoldás?

Nagyobb áruházakban kapható szerves trágya különböző zsákos kiszerelésben

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Dáliák

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Egy csodás palackkert tulajdonosa lehetsz

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.