Hogyan küzdhetünk meg a stresszel?

CÍMKÉK hogyan lélek stressz

Napjainkban végképp nincs olyan ember, aki ne lenne kitéve bizonyos mértékű stressznek. Ez bizonyos szempontból kihívást jelent, s rengeteg múlik a megküzdési stratégiáinkon, hogy hogyan kerülünk ki a nagyobb krízisekből. Másrészt jó, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy ezeknek nagyon komoly hatása van a személyiség fejlődésére is.

 

Nem mindegy az sem, hogy honnan indulunk…

 

A lelki egészség megléte alapvetően egy jó eszköz arra nézve, hogy sikeresek legyünk a nehéz helyzetekkel szemben. Az OnlinePszichológus szolgáltatásaként akár online környezetben is a fejlődés útjára léphetünk, de ha már megtörtént a baj, akkor is igénybe vehetjük pszichológus segítségét.

 

A megküzdés során saját egyéni eszközeinket mozgósítjuk, ám jó tudni, hogy ezek sora bővíthető is, ami által felkészültebbek lehetünk a következő megpróbáltatások során. A stresszkezelés technikáit is érdemes emellett elsajátítani, hiszen egy nagyobb eszköztár nagyobb biztonságot is jelenthet a számunkra, illetve jobban az életünkbe illeszthető az adott pillanatban leginkább megfelelő típusa.

 

A fejlődésünk záloga

 

Különösebb hozzáértés sem szükséges ahhoz, hogy ismerjük azt a mondást, sőt, meg is tapasztaljuk akár a saját életünkben, akár a környezetünkében, hogy a krízisekből mindig kicsit (vagy nagyon) új emberként kikerülve folytatjuk tovább az életünket.

 

És ez így is van, miközben bevetjük az erőforrásainkat, akár a tartalékokat is mozgósítva, hogy megpróbáljuk mérsékelni a szorongást, szembesülünk a fenyegető vagy lelkileg megterhelő szituációkkal, s végül egy magasabb személyiségfejlődési szintet érhetünk el.

 

Milyen megküzdési stratégiák léteznek?

 

Alapvetően három változatot kell megkülönböztetnünk. Ezek a problémaközpontú és az érzelemközpontú megküzdés, valamint a menekülő stratégia. Hogy melyiket alkalmazzuk és miért, azt meghatározzák korábbi élettapasztalataink, intellektuális lehetőségeink, valamint az önkontroll szintje is.

 

Az elsőben magára a problémára fókuszálunk, definiáljuk azt, s felkutatjuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel megoldást találhatunk a helyzetre. De előfordulhat az is, hogy a stratégia nem kifelé, hanem befelé irányul. Ilyenkor önmagunkon, illetve a környezetünkön változtatunk, amivel leküzdhető az adott probléma.

 

Az érzelemközpontú módszernél az elsődleges cél az érzelmek egyensúlyának visszaállítása. Ez gyakorlatilag szükséges ahhoz, hogy a problémamegoldás útjára léphessünk, így az előző megküzdés előtt kell, hogy megvalósuljon, hiszen enélkül nehezen tudnánk ellenőrzésünk alá vonni a helyzetet.

 

Az érzelemközpontú megküzdés során csökkenthetjük a probléma nagyságát, hagyhatjuk, hogy az események haladjanak a maguk útján, kiengedhetjük a tomboló dühünket, feszültségünket, testmozgással csökkenthetjük a stresszt, s megkereshetjük az elérhető szociális támogatást az érzelmeink feldolgozására.

 

értékelés