Ismerjük fel a stroke jeleit! Figyeljünk!

Ismerjük fel a stroke jeleit! Figyeljünk!
Tudta, hogy a stroke, más néven a szélütés felelős minden harmadik halálesetért? És tudta, hogy három esetből kettő megelőzhető, ha még időben felismerjük a tüneteket, és azonnal mentőt hívunk?

Egyre többen hívják a mentőket, amikor a szélütés tüneteit észlelik.... Az emberek sokkal bátrabban nyúlnak a telefon után, sokkal hamarabb kérnek segítséget. Jól tudják, hogy minden perc számít, hiszen, ha három órán belül sikerül a betegnek eljutnia a legközelebbi Stroke központba, úgy sokkal nagyobb esélye van a túlélésre.

 

 

 

A stroke gyógyítható, ha időben észlelik

 

 

És egy történet, melyet érdemes elolvasnia - hiszen, ha mindenkiemlékezne a három betűre, életeket lehetne megmenteni vele.

"Egy kerti-partin, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette atányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis atöbbiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipőjemiatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányérételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott. Későbbfelhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol elis hunyt. A parti során STROKE-ja volt.

Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek.

Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belülelkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot. TELJESEN!

Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni akezelését.

A stroke felismerése.

(Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel astroke jeleit.) Az orvosok szerint bárki felismerheti a STROKE-ot, ha három egyszerűkérést mond az illetőnek:

1. Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.
2. Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.).
3. Meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.

Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket!

Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT. Ha a nyelv kicsavarodott , ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet. Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki olvassa ezt az írást és elküldi 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetnementeni."

Dr. Mikola László, a Magyar Stroke Alapitvány munkatársa

értékelés