Kirándulás Hévíz környékén

CÍMKÉK balaton szállás
Kirándulás Hévíz környékén
Az utazást a változatosság teszi élménnyé, ezért érdemes több helyet is meglátogatni egy-egy hosszabb üdülés során. A gyógyvizéről híressé vált Hévíz közkedvelt idegenforgalmi központ. A város közvetlen közelében is rengeteg csodálatos látnivaló várja az utazókat.

A magyar tenger

A Balaton az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont. A Hévízre kirándulók nagy része ide is eljön; végigsétál a keszthelyi mólón, gyönyörködve a panorámában.

Legnagyobb tavunk számos sporteseménynek ad otthont, például itt rendezik évente a Balaton-átúszást, a Kékszalag Nemzetközi Vitorlásversenyt, de hagyománya a fiatalos Balaton Sound fesztivál is.

A bringaút

Hazánk egyik legnagyobb attrakciója a Balatonnál elterülő bringaút, amelyet 1993-ban kezdtek el építeni. Az alacsony forgalmú közutakon keresztül teljesen körbebiciklizhető a tó. A déli parton közvetlenül a Balaton mellett, míg északon kicsit távolabb, kanyargós utakon vezeti végig a bringázni vágyókat.

A Kis-Balaton élővilága

A Kis-Balaton is beletartozik a “Nemzetközi jelentőségű vadvizek” jegyzékébe.
A mocsár munkálatok és a tározó első ütemének létrejöttének köszönhetően megnövekedtek a kedvező táplálkozási és szaporodási területek. Tízezres példányszámban tértek vissza a vonuló madarak, és jelenleg körülbelül 250 fajtája honos a térségben. Említésre méltó még a lápi póc, réti csík, a patkányfejű pocok. Élővilága Balatonmagyaród közelében, a Kányavári-szigeten közelebbről is megismerhető.

A Csodabogyós-barlang csodája

Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén húzódik az ország hetedik leghosszabb barlangja. Nevét a bejárat mellett látható, szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta. 
393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton Felvidéki Nemzeti Park területén kezdődik. Járatainak hossza összesen 5200 méter, mélysége 121 méter. Ezek tektonikus mozgások során jöttek létre, és hasadékfolyosók, termek, aknák jellemzik. Itt megcsodálhatjuk a felső triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit, a Meseországot, a Függőkertet.
Ma a barlangkutatás és a kalandtúrák központja.

Keszthely szépségei

Mintegy 750 éves múltú a Balaton déli partján fekvő Keszthely. A szigetfürdő, a korok történelmi örökségének találkozása hívogató. Ha nem lenne elég, az ország egyik leghíresebb kastélya, a Festetics-kastély, a gótikus plébániatemplom, a Balatoni Múzeum is méltán juttatta a Balatoni Főváros megnevezéshez.

Állatparki séta

Keszthely másik nevezetessége a 4,2 hektáros Festetics Imre állatpark.
Olyan őshonos állatok és vadfajok láthatóak itt, úgymint a szarvasmarha, magyar szamár, lófajták, gyöngytyúk, gímszarvas, fácán, stb.

Idegenforgalmi körútjához megfelelő szállás is dukál. A hévízi Hotel Európa fit****superior ebben is tud segíteni.

értékelés