Társasjátékok gyerekeknek a nyárra

A hosszú szünidő alatt sokszor unatkoznak a gyerekek, és ha az idő is esősre vált, akkor mindenképpen előkerülnek a társasjátékok. Nem is egyszerű azonban eldönteni, melyiket válasszuk, olyan nagy a kínálat. Segítségképpen bemutatunk néhány népszerű társast, amelyet 4-6 éves gyerekek számára alkottak.

 

Óvodások társasjátékai

A társasjátékozás során több ember játszik együtt, ebből kifolyólag számos készséget tud fejleszteni a tevékenység. Nem véletlenül kell óvodáskorú gyermekek számára is társasjátékot beszereznünk, például a Compaya kínálatából, hiszen így a gyerkőcök szociális képességeit erősíthetjük.

 

Ebben a korban alakul ki a kudarctűrés, ami egy igen hosszadalmas folyamat. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy nem mindig győzhetnek, át kell élniük a csalódottságot is.

 

Ez nem mindig könnyű, éppen ezért a felnőttek sokszor engedékenyek a játék folyamán, szemet hunynak a csemete egy-egy “csalása” felett. Holott, mire a gyermek iskolába megy, jó, ha tisztában van azzal, hogyan kell együttműködni a játék során.

 

A szabálykövetés képessége az iskolában is fontos, és ennek kialakítása a versengő társasjátékok játszásával elősegíthető. Jó, ha a gyermek először egy számára biztonságos környezetben játszik, ahol el tudja fogadni a kritikát és a veszteséget is.

 

Ami még lényeges jellemzője az óvodások társasjátékainak: a szabályok könnyen megjegyezhetők, a játékidő rövid és a játékelemek színesek, vonzóak, jó minőségűek.

 

Élvezetes társasok ovisoknak

 

A Compaya társasjátékbolt kínálatában sok érdekes társast találunk, vannak köztük kártyajátékok is. Érdemes figyelemmel követni a weboldalt, hiszen mindig jelennek meg újdonságok is, és a részletes leírások alapján hamar el tudjuk dönteni, tetszeni fog-e a gyerkőcnek az adott játék.

https-_www.compaya.hu__-_2023_jlius_-_cikk4.

Ha biztosra akarunk menni, akkor díjnyertes vagy legalábbis nívós díjra jelölt termékek közül választunk. Ilyen például a Ganz schön Clever KIDS - Egy okos húzás társasjáték, amelyet 2022-ben az Év gyerekjátéka díjra jelöltek.

 

Ebben a társasban szülinapi kellékeket kell összeválogatnunk. A játék során dobókockákkal kell dobni, majd a szabályoknak megfelelően ki kell húzni a listánkról azokat a dolgokat, amelyeket már megszereztünk.

 

Vajon ki lesz az első, akinek minden kellék a rendelkezésére áll egy szuper babazsúrhoz? Az nyer, aki a legtöbb szivárványcsillagot összegyűjtötte.

 

A játék nagyon igényes kivitelű, a szép dizájn és az élvezetes téma teszi igazán népszerűvé. 2-4 fő játszhatja, a játékidő csupán 15 perc. Mégis alkalmas a társas a figyelem és a koncentráció fejlesztésére. 5 éven felülieknek ajánljuk.

 

További díjnyertes társasok

 

Még két nagyszerű társast szeretnénk bemutatni, mindkettőt jelölték a Spiel des Jahres díjára az Év gyerekjátéka kategóriában. Az egyik a Fabulantica, a másik a Kuruzsló és tsa. - Quedlinburgi futam társasjáték.

 

Mindkettő 6 éven felülieknek való, a játékidejük kb. fél óra és a megfigyelést, emlékezetet fejlesztik. Érdemes elolvasni a részletes leírást a játékokról a Compaya honlapján, és ez alapján választani köztük.

 

értékelés