5121. Ez a 3 legszebb márciusi virág a kertből
Márciusban már sok virág bontogatja a szirmait a kertben. Ezek szerintünk a legszebbek!
Márciusban már sok virág bontogatja a szirmait a kertben. Ezek szerintünk a legszebbek!
Félve állsz neki a permetlé bekeveréséhez? Nem vagy biztos a különböző mértékegységek átváltásában? Mit jelent a 1%-os oldat? Reméljük segítséget nyújt az alábbi mértékegység táblázat.
Még az új év előtt kezdünk lelkesedni, hiszen bejelentették: a Stranger Things 4. évada úton van felénk! Így hát elkezdtünk várni, várni és várni, mint Aranyhaj a toronyban, hogy végre megjelenjen legalább az előzetes. A Duffer testvérek hangulatos, régies stílusú, mégis újfajta történettel varázsolták el eddig is hétről hétre a rajongókat. Mert ugye ellentétben más sorozatmegosztókkal, a Netflixre hetente kerültek fel a részek. A negyedik évad tiszteletére tehát íme némi ismétlés, illetve egy király ötlet a rajongóknak!
Köztudott, hogy a szénhidrát szervezetünk egyik alapköve, mivel biztosítja a megfelelő energiaellátást. Mitől is olyan fontos? Általában az edzés kb. első 40 percében ebből nyerünk energiát. Ugyanakkor, a szervezetbe kerülve, felszívódás után vagy felhasználódik vagy raktározódik a májban vagy a harántcsíkolt izomban, glikogén formájában. Lássuk, hogyan lassítható a felszívódása!
Abban a pillanatban, mikor az ember megvásárolja vagy örökbe fogadja első kiskedvencét és ezáltal élete részévé válik, a világ megváltozik körülötte. Most már olyan dolgokra is figyelned kell, amik ezelőtt eszedbe sem jutottak. Kedvenc kávézód vagy éttermed felé sétálva már ellenőrizned kell, hogy kutyabarát-e a vendéglátó egység, amennyiben kedvenced is veled tartana. Szerencsére napjainkra egyre több hely nyit a kutyások felé, és engedélyezi a kis kedvencek megjelenését, sőt mi több, biztosítja mindazon feltételeket, amik az ő jelenlétüket is kényelmesebbé tehetik. Az utazással sincs ez másképp, idejében szükséges tájékozódnod arról, hogy mik a feltételei annak, hogy kiskutyád veled tartson és együtt bejárjátok az országot-világot, akár tömegközlekedéssel is. Az alábbi bejegyzésben összegyűjtöttünk minden szabályt és korlátozást, amelyet tudnod kell abban az esetben, ha a MÁV járatait választod.
A Vanda maradhat ahogy van, csak nem két naponta, hanem naponta kell 2x permetezni és minél több fényt kapnia. A bozót az necces, mert ennyire kevés infóból sajna semmit nem tudok róla mondani. Annyit esetleg, hogy ha valóban rothad, akkor azonnal ki kell venni a cserepéből majd a teljes talaját eltávolítani, és gombaölő permetszerrel lekezelni és kiszáritani (legalább 1 hét), ezután új talajba visszaültetni és sokkal szárazabban tartani. A Vanda csak jövőre fog újra virágozni (megfelelő tartás esetén). A lepkeorchideának az újravirágoztatáshoz feltétlen szüksége van éjszakai lehülésre, ami a nappalinál legyen legalább 7-10 fokkal kevesebb minden éjjel legalább 2-3 héten keresztül. Ez indukálja a virágzást.
A képen látható kaktusz egy Echinocereus nemzetségbe tartozó faj, de virág hiányában a pontos fajnév nem meghatározható. Ezzel megpróbálkozhatunk akkor, amikor majd virágozni fog, vélhetően a tavasz végén, nyár elején. Virágzását elősegíti, ha télen hűvös, kb. 5 C° körüli hőmérsékleten tartja, de világos helyen. Ilyen hely lehet hagyományos ablakoknál a két ablak köze, ahol belső fűtés esetén fagypont alá nem kerül a hőmérséklet. Az említett körülmények között egyáltalán ne öntözze, még akkor sem, ha némi fonnyadás jeleit tapasztalná. Az öntözést április közepétől kezdje meg, de kis vízadagokkal, majd májustól mindig akkor locsolja, amikor az előző locsolást követően teljesen kiszáradt a talaja. Ilyenkor már a talaj teljes mennyisége átnedvesedhet. Javaslom, hogy ültesse át friss kaktuszföldbe, mert a jelenlegi talaj már valószínűleg kevés tápanyagot tartalmaz. Az ültető közeg legyen teljesen száraz. A Debreceni Pozsgástár című színes, képes magazinból sok mindent megtudhat a kaktuszokról és más pozsgásnövényről.
Meg kell várni, amíg a gyökerek megnőnek kb. 5-8 cm hosszúra és a fiatal növényke levelei elérik a legalább 4-5 cm méretet. Ha ez megvan, akkor egy éles (fertőtlenített) eszközzel a virágszárat el kell vágni a növényke alatt kb. 2 centire. Levágás után azonnal fahéjport kell mindkét vágási felületre szórni. A fiatal növényt ezután legalább 2 napra tegyük száraz helyre, majd miután a vágási felület beszáradt, fogjunk egy cserepet, mely alig nagyobb, mint a szétágazó gyökerek, tehát éppen csak beleférjen. Illesszük bele a növénykét és töltsük fel a cserepet tiszta fakéreggel. Semmiféle bolti orchidea talaj, csak fakéreg! Innentől úgy bánunk vele, mint egy felnőtt növénnyel. Orchideák a lakásban? 10 tuti tipp a szakértőktől Hogyan tartsuk a lepkeorchideát (Phalaenopsis)?
Afrikai ismerősének igaza van. Mint minden más növényt, az Euphorbiákat is lehet metszeni és, mint a jelen esetben, szükséges is. A felesleges részt, ha lehetséges egy elágazásnál vágja le, mert így esztétikusabb marad a növénye. Levágáskor fehér tejnedv fog kifolyni, de ettől ne ijedjen meg, mert ez egy idő után magától eláll. A kifolyó nedvet egy odakészített ronggyal itassa fel. Mielőtt a metszéshez hozzákezdene húzzon valamilyen gumikesztyűt, mert a nedv maró hatású, szembe, bőrre semmiképpen ne kerüljön. A "műtétnek" a növényre nem lehet semmilyen káros, maradandó hatása. A Debreceni Pozsgástár című színes, képes magazinból sok mindent megtudhat a pozsgás növényekről.
Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula) A húsevő növények királynője az Egyesült Államok dél-keleti részén él. Eléggé speciálisak az életfeltételei, ezt csak Észak- és Dél-Karolinában találja meg, más rovaremésztő növényekkel együtt, mint: kürtvirágok, hízókák és harmatfüvek. Ennek a növénynek a természetes populációja egyre kisebb, fokozottan védett. A klíma ezeken a területeken óceáni hatás alatt áll, meleg és nedves. A nyári hõmérséklet 9-26 C° , míg a tél enyhe, kisebb fagyokkal (-7 C°) és a havazás elég ritka. A légycsapó kedveli a tűző napot és a félárnyékot egyaránt, de az optimálistól eltérő teljes árnyékot is elviseli amit más növények vetnek rá. Az áldozatot gyors mozgással ejti el (0,5 másodperc) a középér mentén két lebenyre szétvált levéllemeze segítségével. A 4 cm hosszú csapó börtöncellára hasonlít, tüskés rácsokkal. Záródás után a prédának nincs sok esélye a menekülésre, bár egyes rovarok, ill. hernyók kirágják magukat. Télen a növény növekedése lelassul, a levelek formája a megszokottól eltérõ lesz. Ilyenkor a hőmérséklet és a talajnedvesség alacsony, a megvilágítás maximális. Az utóbbi években számtalan fajtáját állították elõ ennek az érdekes növénynek. Ezen típusok színezõdésükben (tiszta vörös-bíbor, sárga-narancs, tiszta zöld formák), formájukban (csak téli forma, csak nyári forma), a levélrozetta alakjában (robosztus és törpe formák), a csapók színezõdésében (különbözõ vörös árnyalatok) és végül a szélsõ tüskék alakjában (rövid, hosszú és így tovább) különböznek. Ha Ön kielégíti a növény alapvetõ ökológiai igényeit, speciálisan az igényelt fokozott fénymennyiséget, akkor mestere lehet ennek a szép növény tartásának. Ajánlom figyelmedbe a www.vizi-husevonoveny.hu oldalt, ahol sok információt olvashatsz róla. Sok kertészeti fajtája is létezik!