5121. Ez a 3 legszebb márciusi virág a kertből
Márciusban már sok virág bontogatja a szirmait a kertben. Ezek szerintünk a legszebbek!
Márciusban már sok virág bontogatja a szirmait a kertben. Ezek szerintünk a legszebbek!
Félve állsz neki a permetlé bekeveréséhez? Nem vagy biztos a különböző mértékegységek átváltásában? Mit jelent a 1%-os oldat? Reméljük segítséget nyújt az alábbi mértékegység táblázat.
Még az új év előtt kezdünk lelkesedni, hiszen bejelentették: a Stranger Things 4. évada úton van felénk! Így hát elkezdtünk várni, várni és várni, mint Aranyhaj a toronyban, hogy végre megjelenjen legalább az előzetes. A Duffer testvérek hangulatos, régies stílusú, mégis újfajta történettel varázsolták el eddig is hétről hétre a rajongókat. Mert ugye ellentétben más sorozatmegosztókkal, a Netflixre hetente kerültek fel a részek. A negyedik évad tiszteletére tehát íme némi ismétlés, illetve egy király ötlet a rajongóknak!
Köztudott, hogy a szénhidrát szervezetünk egyik alapköve, mivel biztosítja a megfelelő energiaellátást. Mitől is olyan fontos? Általában az edzés kb. első 40 percében ebből nyerünk energiát. Ugyanakkor, a szervezetbe kerülve, felszívódás után vagy felhasználódik vagy raktározódik a májban vagy a harántcsíkolt izomban, glikogén formájában. Lássuk, hogyan lassítható a felszívódása!
Abban a pillanatban, mikor az ember megvásárolja vagy örökbe fogadja első kiskedvencét és ezáltal élete részévé válik, a világ megváltozik körülötte. Most már olyan dolgokra is figyelned kell, amik ezelőtt eszedbe sem jutottak. Kedvenc kávézód vagy éttermed felé sétálva már ellenőrizned kell, hogy kutyabarát-e a vendéglátó egység, amennyiben kedvenced is veled tartana. Szerencsére napjainkra egyre több hely nyit a kutyások felé, és engedélyezi a kis kedvencek megjelenését, sőt mi több, biztosítja mindazon feltételeket, amik az ő jelenlétüket is kényelmesebbé tehetik. Az utazással sincs ez másképp, idejében szükséges tájékozódnod arról, hogy mik a feltételei annak, hogy kiskutyád veled tartson és együtt bejárjátok az országot-világot, akár tömegközlekedéssel is. Az alábbi bejegyzésben összegyűjtöttünk minden szabályt és korlátozást, amelyet tudnod kell abban az esetben, ha a MÁV járatait választod.
Nincs nagyobb gond vele, ha nem tetvek vagy takácsatkák támadták meg, de akkor virágai is megsínylenék. A bougainvillea földje legyen vízáteresztő, laza szerkezetű, locsolni csak mértékkel kell. Szinte félszáraz, - alig nedves állapot a legmegfelelőbb. Tápoldatozni kéthetente ajánlatos. A hosszú hajtások végeit le kell csípni, ezzel is serkentjük a növényt a besűrűsödésre, illetve a bővebb virágzásra. Mivel jön a tél, ezért ha van, akkor melegház, télikert, ha nincs, akár egy majdnem sötét garázsban is lehet teleltetni. Vigyázzunk arra, hogy +6 - +7 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet ne érje a növényeket és a hőmérséklet viszonylag állandó legyen. Teleltetés közben, ha a hőmérséklet az említett +7°C körüli, akkor a levelei is túlélik a téli időszakot, a növényen maradnak.
A szivarfa nedvességkedvelő és tápdús talajban szépen fejlődik, de jó a tűrőképessége, ezért ha sárgulnak a levelei - és megfelelő nedvességet kap - akkor valószínüleg megtámadta valami betegség, vagy a gyökere ért el valami káros anyagot. Általános kerti dísznövényeknek való tápot adhat neki és figyeljen a megfelelő mennyiségű/gyakoriságú öntözésre. Ősszel, vagy kora tavasszal érdemes visszametszeni, hátha a metszéstől megújul. A selyemakácnál fontos, hogy a konténeréből szabadon ki tudjon folyni a plusz öntözővíz... Nemtudom, hogy jelenleg mekkora példányról van szó, de a meglévő gyökérmélység min. fele vastagságú termőföld réteg még férjen alá.
A diótermést fedő zöld buroklevél ugyan úgy lehet foltos, mint a levelei, csak az elhaló foltok sokkal nagyobbak. A buroklevél foltossága nem mindig párosul a dió termésének(dióbél) betegségével. Minden gyümölcsfajnál megfigyelhető, hogy elsőnek a hibás, károsodott termések "érnek" meg, lehullanak. Ez gyakran élettani okra vezethető vissza: rosszul kötött, fejlődési rendellenességű termésektől válik meg a fa elsőnek. Levelében arra nem tért ki, hogy a dióbél milyen állapotban van, ép-e vagy elváltozást mutat, milyen színű, aszalódott-e, netán penészes belül, él-e benne állati kártevő. Jelenleg a diófák levelein láthatóak-e barna foltok? Az idei év során volt-e olyan időszak, amikor foltosak voltak a levelek, csak már lehullottak? Kérem küldjön a dió belsejéről is képeket!
A legfontosabb teendő, hogy ha már hűvösödik az időjárás, keressen a növénynek egy világos, de hűvös helyet. Jó az ablak, vagy a fűtetlen világos folyosó. Az ideális hőmérséklet télen a 10-15 fok. Ennél melegebb helyiségben a növény levelei azonnal lehullnak. Öntözés: A fűtött lakásban a növény gyorsan kiszárad, ezért fontos hogy ne hagyjuk kiszáradni a növény földjét, de ha hidegebb helyre tudjuk elhelyezni, mint pl. egy folyosó-vigyázzunk, nehogy túlöntözzük, mert a hidegebb helyiségben eleve kevesebb vizet párologtat el. Letakarni nem kell. Február elején a növény elkezdi lehullatni a leveleit, de ekkor ne ijedjen meg, ez egy természetes folyamat. Vágja vissza kb. a felére, és tegye félre májusig. Csökkentse le a locsolást és a tápoldatozást, hagy pihenjen a növény. Letakarni nem kell most sem. Nyáron ültesse át, és tegye ki a szabadba.
Javaslom a sziklakerti, törpe örökzöldeket pl.: Pinus mugo ´Mops´, Pinus mugo var. Pumilio, Chamaecyparis obtusa ´Nana Gracilis´ és a sárga, illetve sárgás lombú örökzöld fajtákat pl.: Juniperus pfizeriana ´Aurea´ és egyéb örökzöldekből a ´Gold´ fajtanevűeket. Télen-nyáron díszítő évelő a Santolina chamaecyparissus, melynek ezüstös és zöld levelű változatát is ajánlom. Ezt a növényt az ágyás peremterületeire ajánlom, akárcsak a levendulát, illetve bármilyen másfajta díszes fűszernövényt (bazsalikom, zsálya, menta, citromfű...), melyek szeretik a tűző napot és az örökzöldek tömegéhez is jól illenek. Az ágyás mindig kapjon bőséges öntözést!