5171. Turistalátványosság Tenerifén a legöregebb és legnagyobb sárkányfa
Az erdőirtás ősöreg túlélője a Tenerife északi partján élő sárkányfa, amely a monda szerint több ezer éves, ereiben a sárkányok vére folyik.
Az erdőirtás ősöreg túlélője a Tenerife északi partján élő sárkányfa, amely a monda szerint több ezer éves, ereiben a sárkányok vére folyik.
A giliszták már megmozdultak az idén, hozzájuk hasonlóan a talajlakó kártevők is feléledtek és az első szárnyas cserebogarak is felreppentek. A kártevők tavasszal éhesen, rágásra készen bújnak elő és rögtön károsítanak. Hogyan védekezzünk ellenük?
Nincsen annál jobb, amikor a saját kertünkből szedhetünk uborkát. Az uborka viszont a paradicsomhoz és a paprikához hasonlóan melegigényes növény.
Már kapható lesz a hétvégétől a friss magyar szamóca a piacokon: az enyhe tél és tavasz kedvezett a szamócának, így a legtöbb termelő jó minőségű és bőséges termésre számít a fagyok ellenére is.
Az egynyári balkonnövények között vannak olyanok, amelyek inkább a félárnyékos elhelyezést kedvelik a tűző nap helyett. Szerencsére tudunk miből válogatni! Bemutatjuk a leggyakoribb árnyékkedvelő virágokat!
A cambriák általában mérsékelten hűvösségkedvelők, kevés napfény azért kell nekik. Ültetőközege legyen apró darabos, nyáridőszakban lehet bőven öntözni és tápozni de két öntözés között picit száradjon le a talaja. A tél közeledtével lassan ki kell szárítani és szárazon, hűvös világos helyen tartani a virágzásig. A miltónia hasonló de ezekben eltér:apróbb szemű ültetőközeg,2 öntözés között ne száradjon ki csak szikkadjon.Kerülendő a közvetlen napfény, még hűvösebb tartás mint a cambriánál. A télidőszak ugyanúgy csak nem szárazon hanem nyirkosan tartva.
www.kertepito.com//fuvesites-menete Kérem tekintse meg ezt a linket és választ kap kérdéseire
A virágcsalán (Coleus blumei). A mellékelt írásban pontosan megtudhatja a gondozását is.
Fontos a tápanyagdús talaj, ezért tavasztól őszig kéthetente egyszer adjunk neki tápoldatos vizet. Hogy a későbbiekben megmaradjon, a sztíviát kétévente egyszer érdemes nagyobb cserépbe átültetni, ezt mindig tavasszal végezze majd el. A locsolásnál is érdemes odafigyelni, nyáron a nagy melegben rendszeresen öntözze a földjét, de ne legyen pangó víz alatta, vagy rajta, mert a kiszáradás, és a túllocsolás is végzetes lehet a növény számára. Az édesítéshez mindig a felső friss csúcshajtásokat vágja le. Nyáron minél jobban vágja a növényt, annál erősebb lesz és bokrosabban növekedik. hajtásdugvánnyal, de lehet magról is. Rendszeresen öntözni kell, és tápdús talajba ültesse.
Totális hatású gyomirtó szer jöhet számításba (pl. Glialka 480 Plus, Medallon Premium, Roundup Bioaktív), és a tavaszi hajtásnövekedés kezdetén, illetve kora ősszel kell kipermetezni a lombra. Óvatosan, mert ezek a készítmények minden növényt leperzselnek, amivel érintkezésbe kerülnek! Sajnos a vadszőlő "agresszív" növény, ezért ha mindez nem hoz eredményt, csak a tövek teljes kiásása jelenthet hosszabb távon megoldást.