5826. Döbbenetes ára van 2021-ben a sárgabaracknak, drága lesz a lekvár
Közel 2,5-szer annyiba kerül a sárgabarack,mint 2019-ben - derült ki az AKi legfrissebb felméréséből.
Közel 2,5-szer annyiba kerül a sárgabarack,mint 2019-ben - derült ki az AKi legfrissebb felméréséből.
A nagy kerékpárgyártók már évek óta igyekeznek új alternatívát találni a hagyományos acél nyeregpálcák helyettesítésére, megálmodva egy új szabványt. Hogy mi indította el a gondolat vezérhangyáját a fejlesztői fejekben, azt nehéz megfejteni, de több szempont is motiválhatta őket.
Hat napon át tizenhat portán csaknem harminc programmal várják a Zala völgyében a helyi termelők és az agroturisztikai szolgáltatók a látogatókat július 30. és augusztus 1. között.
A tejes permetlevet esőzések után érdemes használni a paradicsomon, hogy megelőzzük többek között a gombabetegségeket.
Minden évben van néhány nap, amely feltölt minket a szürke hétköznapokra. A korlátozásokkal teli élet után még nagyobb jelentőséget kap a nyaralás.
Ha jól értem, már begyökeresedett almafát ültetett át új helyére. Az átültetés a fa "normális" növekedését megzavarhatta, ez okozta a késői virágzást. Javaslom, hogy a virágokat csípje ki, hiszen nem lesz idejük kifejlődni.
Tiszteletem! Virágzás idején is szabad tápoldatozni,de amelyek most (látszólag!)pihennek azoknál helyénvaló a szünettartás a növekedés megindulásáig!
Metélőhagyma (Allium Schoenoprasum) Nagyon bájos virágja van, de ami még ennél is fontosabb, a virágja is alkalmas saláták ízesításáre!
A leírás és képek alapján nem lehet meghatározni a jelenséget. Minden bizonnyal a fokozott öntözéssel és nedvességgel kapcsolatban áll képződése. Javaslom, hogy a gyep öntözését naponta csak 1 alkalommal és hajnalban illetve reggel végezzék, ne este, ne éjjel. Próbálják meg a fűfelületet kicsit szárazabban tartani.
Hasindító kutyatej. A veteményes gyógynövénye. A gyökér váladék petróleum szagú és ezt a vakond kifinomúlt orra nem viseli el. Vetése: március vége, április elje. Kiválóan megóvja növényeit,ha 5m-ként azt körbe veti a növény magjával. Minden évben újra el kell vetni. A növény magja kapható kell legyen a vetőmag boltokban, gazdaboltokban. Egy forgalmazót találtam, érdemes megkérdezni: Szentesi Mag Kft. 6600 Szentes Alsórét 154. Tel/fax:63-313-042, Tel.:63-401-001.