5991. Közel 1200 éves az óriás afrikai fa, amibe Livingstone belekarcolta a nevét
Körülbelül 1200 éves az a zimbabwei baobab fa, amelynek törzsébe a híres kutató, Sir Livingstone is belekarcolta a nevét még 1885-ben.
Körülbelül 1200 éves az a zimbabwei baobab fa, amelynek törzsébe a híres kutató, Sir Livingstone is belekarcolta a nevét még 1885-ben.
Hamarosan itt az advent, ezért érdemes beszerezni az adventi koszorúhoz szükséges alapanyagokat. Mutatunk néhány, könnyen elkészíthető ötletet!
Jellemző, hogy az idő hűvösre fordultával kezdünk el gondolkodni azon, hogy jó lenne javítani az otthonunk energetikai jellemzőin. Amikor elkezdünk fűteni, akkor szinte azonnal felmerül, hogy hogyan lehetne csökkenteni a számláinkat, habár a jól szigetelt otthon nem csak a fűtési szezonban hasznos, hanem a nyári kánikulában is, hiszen a kinti forróságtól ugyanúgy védi otthonunkat, ahogy a kinti hűvössel szemben is védelmet nyújt.
A láthatósági munkaruházat azt a célt szolgálja, hogy mindenféle látási viszonyok és időjárási körülmények között a munkavállaló látható legyen. Ezért bizonyos munkakörökben, amely esetében nem biztosítottak a megfelelő látási viszonyok, a munkáltatónak kell gondoskodni a láthatósági ruházatról ugyanúgy, mint a védőruházatról, bár a kettő nem ugyanaz.
A legnagyobb veszteséget 247 millió egyeddel a házi veréb szenvedte el, melyet a sárga billegető követ 97 millióval, a seregély 75 millióval és a mezei pacsirta 68 millióval – mutatta ki a brit Királyi Madárvédelmi Egyesület (RSPB), a BirdLife International nemzetközi madárvédelmi szervezet és a Cseh Madártani Egyesület kutatóiból álló munkacsoport, az Európai Unió területén előforduló 445 madárfaj közül 378 adatainak vizsgálata alapján.
Szép kis növényke! Valószínűleg párahiány miatt száradnak a levélcsúcsok. Nem kell többször locsolni, hanem naponta egy-kétszer állott vízzel permetezze a leveleket.
Igen, kiteheti.
A tuják levele megperzselődött. De helyre fog jönni, locsolni és tápoldatozni kell. A nagyon megégett, sérült részt nyugodtan vágják le.
A murvafürtöt dugványgyökereztetéssel lehet szaporítani. Erre a tavasz a legmegfelelőbb időszak, amikor a levágott félfás ágakat tőzeggel kevert homokba tűzzük, és átlátszó fóliával vagy üveglappal takarjuk. A nyár végén lemetszett, arasznyi méretű, fás ágak is jól gyökeresednek. Fűtött télikert talajába csak akkor érdemes kiültetni, ha elegendő hely áll rendelkezésre, mert egy szezon alatt több méteres bokorrengeteggé fejlődik, minden más növényt elnyomva. Neveljük inkább dézsában vagy nagyobb cserépben, amelyet télen világos ablak elé, 5-15 fok közötti hőmérsékletű helyiségbe teszünk. Ekkor már csak nagyon megfontoltan öntözzük. Napos, szélvédett helyen edénybe ültethető növény, télen 8-10 °C-os helyiségben átteleltethető. A huzatot nehezen viseli. Nyáron bőven, télen ritkábban locsoljuk, csak a kiszáradás ellen óvjuk. (Ha a murvafürt kevés virágot hoz, locsolóvíz megvonásával serkenthetjük ékesebb formára). 2-3 évenként ültessük át, általános virágföldbe, ilyenkor kíméletesen metsszük is vissza. Idősebb növényeket kössük támasztékhoz. Lehetőleg lágy vízzel locsoljuk, és hetente tápoldatozzuk. Szaporítható fejdugványozással, de elég nehezen gyökeresedik.
A hőségben nehezen viselik a vízhiányt és a száraz talajt. Meghálálják a napi frissítő öntözést és a levelek lemosását is. A nyáron is cserépben tartott pálmákat állítsuk kéthetente vízzel telt nagy edénybe, így a földjük vízzel telítődik. Zuhanyozhatjuk is őket. Télen más a helyzet, ritkábban kell öntözni, és hűvösebb helyen kell tartani (8-15 °C). Ha erre nincs mód, a nyári tartásmódot folytassuk. A szobában télen világos vagy félárnyékos helyen tartsuk, különben a napsugarak levélperzselést okozhatnak. A káliumhiány a homokos talajon nevelt pálmáknál gyakori, és ritkábban fordul elő konténeres nevelésnél. A legelterjedtebb az összes hiánybetegség közül. A kálium műtrágyák rendszeres használatával meg lehet akadályozni a tüneteket. A homokos talajok esetében a szabályozott leadású készítmények jóval hatékonyabbak, mint a vízben oldható káliumforrások. A kálium műtrágyák használata esetén korrigálni szükséges a magnéziumszintet is, amely a pálmaféléknél általánosságban 3:1 arányú K:Mg szintet jelent.