1271. Hogyan gondozzuk a díszpaprikát? (Capsicum annuum)
Télen szokott megjelenni a virágárusok polcain. A kúp alakú, miniatűr paprikák érés során megváltoztatják színüket, és így egy tövön piros, sárga és rézvörös bogyók egyaránt találhatók.
Télen szokott megjelenni a virágárusok polcain. A kúp alakú, miniatűr paprikák érés során megváltoztatják színüket, és így egy tövön piros, sárga és rézvörös bogyók egyaránt találhatók.
Szerencsére nem kell hivatásos kertésznek lenni ahhoz, hogy a sövénynyírást profi szinten megoldjuk. Persze azért van néhány dolog, amire nem árt odafigyelni sövény nyírás során.
Tudta, hogy a francia gyűjtőknek köszönhetjük, hogy az első két, Közép- és Dél-Amerikából származó fuksziafajt, a Fuchsia triphyllát és a F. coccineát 1714-ben Európában is meghonosították? A Dél-Amerika legdélibb vidékéről származó harmadik fajnak, a F. magellanicának azonban csak 1788-ban, akkor is igen kalandos körülmények között sikerült meghódítania kontinensünket.
Milyen jó lenne, ha a növények beszélni tudnának! Sokkal egyszerűbb lenne a gondozásuk. Szólnának, ha éhesek vagy szomjasak, sőt arról is beszámolhatnának, miként nyomott el a cserepükben egy cigarettacsikket a kolléga a szomszéd szobából.
Egy nemrég közzétett brit kutatás szerint a közhiedelemmel ellentétben nem a nők, hanem a férfiak azok, akik hamarabb mondják ki partnerüknek azt a bizonyos bűvös szót. Igaz, szakértők szerint a nők részéről egyfajta önvédelmi reakció lehet, hogy megvárják, amíg a férfi nyilatkozik érzelmeiről.
Az oszlopos növekedésű vagy sövény kialakítású fák valóban alkalmasak kis alapterületen való termesztésre; míg dísznövényeknél vannak természetesen oszlopos növekedésű fajták, gyümölcsfák esetén ezt inkább metszéssel kell kordában tartani. A sövény megoldás talán még alkalmasabb erre. A csomagküldő szolgálatnál is vannak jó és kevésbé jó minőségű áruk, amik csak károsodhatnak a kiszállítás során. A személyes vásárlást én mindenképpen megbízhatóbbnak tartom.
A yukka szárazságtűrő növény, vegetációs időben (áprilistól szeptemberig) is bőven elég, ha hetente egyszer locsolja, télen pihenésre van szüksége, a tápoldatozás egyenesen hátrányos számára és a heti kétszeri locsolás is. Ezenkívül valóban fényigényes is. Hagyja most a növényt pihenni, locsolja kevesebbet, állítsa a lakás egy hűvösebb pontjára, talán magától is rendbejön.
A növénye a színeslevelű bunkóliliom (Cordyline terminalis); a dracénák (más néven üstökös fák) rokona, ápolása is hasonló. Átlagos meleget (télen min. 17 fokot) szeret, jó megvilágítást kíván. Földjét tartsuk nedvesen, csak télen csökkentsük az öntözését. Kétévente érdemes átültetni.
Az azálea (Rhododendron simsii vagy Azalea japonica) a világos, hűvös (16-18°C) helyet szereti, virágzása alatt is nyugodtan tartható hűvösben. Az elhervadt virágokat folyamatosan érdemes eltávolítani és a világoszöld, új hajtásokat sem árt lecsipni, ezáltal a hajtásnövekedés helyett a virágzásra fordítja energiáját. a virágzást elősegíti, ha virágos növények részére összeállított műtrágyával tápoldatozza. <p>Az elvirágzás után érdemes a hajtásokat visszavágni, ez a következő évi virágzást serkenti. Fényigényes növény, de a tűző napot nem viseli el. Érzékeny a talaja kiszáradására és az alacsony páratartalomra. Ebben az esetben a levelek szinte megállíthatatlan lehullásával reagál. Az elvirágzott növényeket a május végétől cserepestül a kert talajába süllyeszthetjük. Kora nyáron többször vágjuk vissza a növényeket. Átültetéshez használjunk azálea- vagy rhododendron-ültetőközeget, ha ilyen nem kapunk, használjuk más savanyú kémhatású virágföldet.
Növénye egy ráncos sárkányfűzés (Aphelandra squarrosa) névre hallgató, ugyancsak trópusi növény. A meleget, magas páratartalmat, a rendszeres langyos vizű locsolást, világos helyet igényel, de a közvetlen napsütés nem érheti. A növény végzete, hogy csaknem mindig felkopaszodik. Ezt okozhatja a föld szárazsága, hirtelen huzat, hideg vagy száraz levegő.