1706. Hogyan védekezzünk az almafalisztharmat ellen?
Az almafalisztharmat (Podosphaera leucotricha) fehér, lisztszerű bevonat a sarjhajtásokon, a leveleken, a virágokon és a fiatal terméseken. Hogyan védekezzünk ellene?
Az almafalisztharmat (Podosphaera leucotricha) fehér, lisztszerű bevonat a sarjhajtásokon, a leveleken, a virágokon és a fiatal terméseken. Hogyan védekezzünk ellene?
A ventúriás varasodás (Venturia inaequalis) élősködő a leveleket, virágokat és terméseket és a sarjhajtásokat egyaránt megtámadja. A levéllemezek mindkét oldalán koromszerű, különböző nagyságú foltok képződnek a virágokon, és a terméseken is. Az erősen fertőzött virágok és kis termések lepotyognak. A nagyobb terméseken különböző alakú és nagyságú szürkésfekete foltok találhatók, a termések torzulnak és megrepedeznek.
Az énekes madarak a legszorgosabbak a rovarkártevők biológiai szabályozásában. Énekesmadaraink közismert fajait, a nagy hollóktól kezdve a kisebb cinegéken át egészen a kicsi ökörszemig a legtöbb ember jól ismeri. Lássuk, mit tesznek kertünk növényeinek egészségéért!
A kínai boróka (Juniperus chinensis, syn. J. xpfitzeriana) hibrid eredetű fekvőboróka, a kínai és a nehézszagú boróka természetes kereszteződéséből származik. 2 méterig növő, szélesen elterülő cserje.
A Tiszafa 10-15 méter magas, tövétől tágas, szabálytalan koronájú fa vagy bokor. A fő dísze sötétzöld színű, örökzöld lombja. Piros termése a nyár második felében díszít.
Tisztelt Barkóczy Judit! Sajnos szúbogárról van szó a képek és a leírtak alapján. A jellegzetessége a szúbogaraknak hogy rejtett életmódot élnek. Védekezés rajzáskor április vége május, július augusztus,( és melegebb időjárású években a harmadik nemzedékük is kialakul) a kifejlett bogarak (imágók) ellen Mospilan 20 SP Cyperkill 25 EC (szabadforgalmazású szerek) Danadim Progress és a Steward 30 DF (II forgalmi kategóriájú, és csak növényvédő szakember vásárolhatja, használhatja) szerekkel hatásos. A törzsről a sérült háncs részeket le kell szedni, drótkefével alaposan átdörzsölni, Vektafid R szerrel lemosó permetezni, és Biocera sebkezelővel kezelni. Fontos megjegyezni hogy a szúbogarak a tápanyaghiányos és vízhiányos növényeket támadják meg. A vízhiány sajnos az elmúlt 10 évben komoly gondot okoz a koros fák esetében. Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök növényvédő szakmérnök www.aleonkert.hu
Tisztelt Kertbarát! A lemosópermetezést akkor lehet elkezdeni amikor a napi átlaghőmérséklet 8-10 C fok körül van, és az éjszakai fagyok megszűntek. Az Agrol Plusz, Nevikén és más olajos szerek semmivel sem keverhetők. A réztartalmú szerek nem keverhetők olajos szerekkel. A lemosó permetezést úgy végezzük, hogy a lisztharmat vagy atka fertőzés esetén a Neviként (poliszulfidkén+paraffinolaj) használjuk. Más gombabetegségek és kártevők ellen pedig a Vektafid R (rézoleát+paraffinolaj) lesz hatásos. A réz és kén kombinációs olajos szer pedig a Vegesol eReS (rézhidroxid+kén+napraforgóolaj) szintén hatásos lehet több betegség, és kártevő ellen. A rézoxiklorid a Silwet 77 L hatásfokozóval önmagában jól használható lisztharmat kivételével más gombabetegségek, és baktériumos betegségek ellen is. A rézoxikloridot jól lehet helyettesíteni a rézhidroxid tartalmú szerekkel,(Champion 50WP)melyek kevésbé perzselő hatásúak. Ha pedig külön külön használjuk a szereket akkor a rézzel, kénnel kezdjük, és az olajos szerek valamelyikével zárjuk le a védekezést. Jó növényvédelmi munkát kívánok! Mezős Balázs növényvédő szakmérnök www.aleonkert.hu
Tisztelt Kertbarát! A képen a Ficus benjamina növény látható. Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök www.aleonkert.hu
Üdvözlöm! A képen egy Calathea van. Hazája: Brazília. Magas hőigénye van, a lágy vizet szeretik, illetve a képen látható levél száradás, a száraz levegővel magyarázható, ugyanis magas páratartalmat igényel. Egy korábbi cikkünkben részletesen le van írva minden: http://www.edenkert.hu/szobanoveny/egzotikus-szobanovenyek/calathea-concinna-szobanoveny-gondozasa/2618/
Ha túltápláltuk vagy megfázott, akkor a növény testén barnás, hegszerű foltosodás, azaz parásodás tapasztalható. Bővebben: Legjobban a napos, illetve félárnyékos fekvést, valamint a tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajt kedvelik. Tavasszal és nyáron tődugvánnyal, tavasszal és kora ősszel tőosztással, ősszel és tavasszal pedig magvetéssel szaporíthatók. Átültetésükhöz is jó vízáteresztő föld szükséges. A fiatalabb növényeknek megfelel az érett lombföld, amelyet kevés érett trágyafölddel vagy komposztfölddel gazdagabbá tehetünk, amit 20% folyami sóderrel lazítsunk. Az erőteljes növésű és az idősebb növények számára a lombföldbe több komposztföldet és kevés agyagot is keverjünk. Teljesen télállók vagy fagyérzékenyek, ez utóbbiak minimum plusz 5-15 C fokot és világos helyet igényelnek, ilyenkor a felesleges víz végzetes lehet számukra. Tenyészidőszakban a legtöbbjük melegigényes, a túlöntözésre és a túlzott kiszáradásra is érzékeny. Velük kapcsolatos munkavégzés során ajánlott kesztyű és védőszemüveg használata. Fényigényes, de a félárnyékot is elviseli, tűző napfénytől védett helyen, nyáron a szabadban is tartható. A szobahőmérséklet vagy kissé melegebb (25-30 C fok) a legkedvezőbb számára. A hirtelen klíma- és helyzetváltoztatást nem viseli el, ezért fokozatosan szoktassuk hozzá. Nyáron mérsékelten öntözzük, de talaját tartsuk enyhén nyirkosan. Télen, fényszegény időszakban alig kell öntözni, talaját hagyjuk inkább szárazon, de ez is a teleltetési viszonyoktól függ. A levelek állapota - pl sárgulás, összefonnyadás, leszáradás - figyelmeztet a gondozás változtatására (pl. folyadék, fény, hőmérséklet, huzat, kártevők, páratartalom, talajcsere, tápoldat, stb.). A levélhullás télen természetes, de következménye lehet a túl sok vagy túl kevés víz, de a túl hűvös helyiség is. Túlöntözés esetén fuzáriumos rothadás következhet be. Ha időben észleljük, a fertőzött részek eltávolítása után az ép hajtásokat újragyökereztethetjük. A metszett felületet mártsuk meleg vízbe, vagy tegyünk rá nedves rongyot a kifolyó tejnedv megszüntetése miatt. Gombaölőszerrel lekezelhetjük. Magról nem, dugványozással jól szaporítható. Amennyiben dugványozni akarunk, a növény legkevésbé feltűnő hajtásáról vágjunk le egy 8-10 cm-es darabot. A dugványt öblítsük le, néhány napig tartsuk szárazon, majd a hajtásokat mérsékelten nedves, könnyen felmelegedő talajba ültessük. Az ültetőközeg virágföld, tőzeg és mosott folyami sóder közel egyenlő arányú keveréke legyen. A növény előbb-utóbb elágazik, de felgyorsítható a hajtásvég lemetszésével. Túltápláltuk vagy megfázott, ha a növény testén barnás, hegszerű foltosodás, azaz parásodás tapasztalható. Gyapjas- és pajzstetvek fertőzése esetén távolítsuk el az élősködőket, és alkoholos vattával töröljük át a fertőzött részeket. Aeroszolos készítményt is használhatunk. A kezelés után fokozatosan figyeljük a növényt, és szükség esetén a végleges gyógyulásig ismételjük meg. Szakszerű tartás esetén a növény hosszú életű.