1946. Mit kezdjünk egy kicsi erkéllyel? 6 zseniális ötlet
A kicsi erkély is jól kihasználható, persze fantázia és néhány ügyes ötlet azért kell hozzá. Mutatunk néhány remek, néha meghökkentő példát.
A kicsi erkély is jól kihasználható, persze fantázia és néhány ügyes ötlet azért kell hozzá. Mutatunk néhány remek, néha meghökkentő példát.
Idén tavasszal a fél ország „vízben áll”, a magas talajvíz miatt pedig a mélyebben lévő garázsok és pincék jó része is vizesedik. Hogyan előzhetjük meg, hogy betörjön a víz a pincébe? Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erre adunk válaszokat.
Egyre népszerűbbé válik a zöld tető, s úgy tűnik, hogy mind több érvet is találunk az alkalmazására. Az egyik legfontosabb ezek közül talán az, hogy sikeresen csökkenthetjük általa energiaszámlánkat. Ugyanakkor nem is mutat rosszul.
A korszerű padlóburkoló elemek lerakásához egyre egyszerűbb módszereket dolgoznak ki. Ezek lehetővé teszik, hogy akár a teljesen kezdők is nekiláthatnak a munkának – most az elszántaknak nyújtunk segítséget.
Ahány növény annyi kártevő. Védekezzünk okosan a kiskertben megjelenő levéltetvek, burgonyabogarak és tripszek ellen!
A szilva nem igényel rendszeres metszést, nagy gond nem történik ha néhány év kimarad. Metszés során az előregedett, beteg vagy a koronát sűrítő ágakat kell eltávolítani.
A tigriscsillag (Tricyrtis hirta) egy évelő dísznövény, virágai jellegzetesen pettyezettek, innen kaphatta nevét is. Magyarul Borzas púpliliom a hivatalos neve.(Ilyen van Önnek is?) Japánból származik, savanyú, tőzeges talajt és rendszeres vízellátást igényel. Télen érdemes gallyakkal takarni.
A futórzsánál nem szükséges az erőteljes metszés, mivel az a célunk, hogy hamar befussa a pergolát, támfalat stb. Inkább csak a beteg, sérült ágakat kell elsősorban visszavágnunk. Viszont, hogy több éven után se öregedjen el bokrunk, ezért 4-5 évente az öregebb hajtásokat tőböl el lehet távolítani, hogy helyete az 1-2 éves, gazdagabban virágzó hajtások fejlődjenek. Télen takarást igényel. A beteg részeket most is el lehet távolítani, de tavasszal látjuk, hogy az azévi tél milyen károkat okozott növényünkben.
A cikász a meleg, napos helyet, a rendszeres locsolást - lehetőleg esővízzel - kedveli. Persze óvakodni kell a pangó víz kialakulásától mert gyökere berohadhat. ha növénye nem fejlődik érdemes átültetni, de vigyázni kell a talajfelszín közelében lévő érzékeny gyökereire. Télen ritkábban kell permetezni, a tápoldatozás pedig teljesen elhagyható. <p>Kártevőkre különösen nem érzékeny, de a pajzstetű őt is megtámadhatja. Átültetés előtt érdemes megfürdetni a növényt, és ha talál rajta valamilyen kártevőt, azt gondosan eltávolítani.
Próbálja meg olyan helyre állítani, ami hűvösebb, csak ilyen körülmények közt tud pihenni télen (optimális számára a világos, fagymentes pince), hogy a következő tavasszal ismét gazdag virágzásba kezdjen. Elvirágzás után érdemes visszametszeni.