2721. Mit kell tudni a medencék átteleltetéséről? - 1. rész
A medence, élményfürdő, illetve a fürdőkád karbantartásának elengedhetetlen eleme, hogy előkészítsük őket azokra a hónapokra, amikor nem használjuk őket.
A medence, élményfürdő, illetve a fürdőkád karbantartásának elengedhetetlen eleme, hogy előkészítsük őket azokra a hónapokra, amikor nem használjuk őket.
A medencék megfelelő gondozásához az is hozzátartozik, hogy kellőképpen felkészítjük télire. Ekkor ugyanis nem használjuk, és a téli időjárás megrongálhatja.
Ha rendszeresen figyelemmel kísérjük az egészségügyi híreket, akkor tudjuk, hogy ha brokkolit eszünk, ha nem dohányzunk és ha kerüljük a stresszt, akkor erősebb lesz az immunrendszerünk. De azt tudjuk-e, hogy az is erősíti az immunrendszert, ha összeveszünk a házastársunkkal vagy ha marhasültet eszünk?
Az immunrendszerünk állapota határozza meg azt, hogy mennyire bírjuk a mindennapi problémákat, ugyanakkor megvéd a rendellenes sejtek kialakulásától is.
Az immunrendszer erősítésének az a legtermészetesebb módja, hogy rendszeresen fogyasztunk friss zöldséget és gyümölcsöt.
A növény a Phalaenopsis névre hallgat azon belül egy hibrid növény. Virágszára hajlamos az elágazódásra,csak az elszáradt részt kell levágni róla. Igényei:Napmentes félárnyékos hely ,szereti a párát és ha nedves a közege. Tápozni a hajtásidő alatt hetente 1x.Pihenőidő alatt nem szükséges.(Bár ritkán pihen) Üdv
A menta kiváló frissítő. Maréknyi virágos-leveles mentát negyed óráig főzzünk negyed liter vízben, lassú lángon. Aztán szűrjük át finom szűrőn, és hígítsuk kicsit fel vízzel. Az így nyert mentás frissítő különösen fárasztó elfoglaltságok után hatásos
Jó lenne látni róla egy képet, mert a Hibiscust a levélrozsda is megtámadhatja, ilyenkor feketés barnás foltok tarkítják. Szürkepenész - elsősorban a bimbókat és a virágokat károsítja. Ellenszere :a túlzott locsolás, jó levegőztetés, és vegyszeres permetezés. Levéltetvek, takácsatkák és tripszek támadása is levélsárgulással jár.
Ha kidudorodnak ezek a pöttyök, akkor ödémáról van szó. Nem fertőző betegség, hanem olyankor jelentkezik, amikor a növény sok vizet kap, azonban ezt nem tudja elpárologtatni, mert a levegő hűvös és párás. Az öntözés mérséklésével, a közeg szárazabban tartásával, ill. kevésbé párás időben az ödémás foltok száma az új leveleken csökkenni fog, ill. várhatóan nem is lesznek már újabb pettyek.
A csigák kártételének megelőzése végett kerülje az esti locsolást. Horganyzott lemezből készíthet csigakerítést a védendő terület köré. A csigák útjába rakott csalogató anyagokkal (burgonya-uborkadarabok, vizezett korpa) és sörcsapdával (sörrel félig töltött, földbe süllyesztett tejfölös-pohár) összegyűjthetjük az állatokat. Az útjukba szórt oltatlan mész vagy szuperfoszfát hatására fokozott nedvelválasztásra kényszerülnek, ezáltal kiszáradnak és elpusztulnak. A vegyszeres védekezés során sávosan, kupacokban, speciális csigaölő szereket (metadehid) is helyezhetünk a növények közé.