2826. Öregedést késleltető szerek - 2. rész
Az első részben a triphala természetes gyógyító erejéről beszéltünk, ebben a részben pedig a chyanwanprashról és annak előnyeiről lesz szó.
Az első részben a triphala természetes gyógyító erejéről beszéltünk, ebben a részben pedig a chyanwanprashról és annak előnyeiről lesz szó.
A pattanásos bőr nem menő. De a pattanásos bőr kezelésére nincs szükség antibiotikumra vagy erős vegyi anyagokra.
Sokféle módon lehet kezelni a pattanásos bőrt – ha az önápolás nem bizonyul hatékonynak, érdemes bőrgyógyászhoz fordulni, aki ajánlhat egy olyan terápiát, amely eredményes lesz.
Tormakrém elkészítése: 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál rétesliszt, 4 dl tej, 1 kávéskanál só, 5 evőkanál ecetes reszelt torma, 1 teáskanál őrölt fehér bors, fél citrom leveA vaj felét olvasszu fel, rakjuk hozzá a sima, illetve a réteslisztet,majd adjuk hozzá a tejet és főzzük össze. Tegyük bele a sót, és hűtsük langyosra. Beleállíthatjuk az edényt egy hideg vízzel teli tálba. Ezután keverjük hozzá a vaj másik felét, a tormát, és a többi hozzávalót is. Alaposan keverjük ki. Kis időre a hűtőbe tesszük. Szendvicsekhez, hidegtálakhoz kitűnően felhasználható!
Népszerű sokáig tartó illatos virágai és bókoló lombkoronája miatt, és még gondozni is könnyű. Lássuk, hogyan neveljünk szép bordó levelű selyemakácot!
A feltűnő, piros-fekete mintázatú verőköltő bodobácsok különleges nevüket onnan kapták, hogy a legelső tavaszi rovarok közé tartoznak, már a gyenge napfényben is tömegesen mutatkoznak, azaz a tavasz, a verőfény hírnökei. Általában kőfalakon, fatörzseken sütkéreznek, akár százas csoportokban. Ha megmelegedtek a hosszú tél után, rögtön nekiállnak az új bodobács-nemzedék életrehívásának: a potrohvégükön összetapadt párok erősebb tagja mulatságos módon hurcolja maga után a partnerét. A verőköltő bodobács egyébként nevével ellentétben nem a bodobácsok (Lygaeidae) rokona, hanem a verőköltő poloskák családjának tagja. Népnevei között szerepel még a katonabogár, a suszterbogár, (Az elnevezések többek között azért is helytelenek, mivel nem a bogarak, hanem a poloskák közé tartozik.) Ez a poloskafaj nem áraszt kellemetlen szagot, illetve nem is csíp. A verőköltő bodobács nem tartozik a kártevők közé, telelőhelyet keresvén mozog tömegesen. A házfalakat, napsütötte párkányokat tömegesen lepheti el, időnként téli időszakban is. Jól kivitelezett szúnyoghálókkal megakadályozható a beltérbe való bejutásuk. Csak akkor javasolt ellenük rovarirtással védekezni, ha nagy számban sütkéreznek a falon, továbbá ha bejutnak a lakótérbe. Kárt itt sem okoznak, undor keltésükkel azonban zavarják az emberek nyugalmát. A házfalon tartózkodó példányokat tartós és taglózó hatást egyaránt biztosító irtószeres permetezéssel pusztíthatjuk el. Mint minden kültéri rovarnál, teljes 100%-os védelmet itt sem lehet biztosítani, nem is ez a cél. A bodobácsok számát arra a szintre kell visszaszorítani, ami már nem zavaró az embernek.
Ha úgy találja, hogy fekete berkenyéje túl nagyra nőtt, akkor májusban és júniusban, virágzás után erősen visszametszheti. A cserje ágait megközelítőleg másfél méter magasságig vágja vagy fűrészelje le! Ügyeljen arra, hogy az ágakat ne az elágazódásuknál vágja vissza, hanem hagyjon egy nagyobbacska darabot, hogy a cserje a nyugvó rügyekből kihajthasson! Minél több elágazódást hagy meg, annál sűrűbb lesz a cserjéje. VadhajtásA berkenye gyakran sok, nem kívánatos vadhajtást hoz. Ezeket március és szeptember között erősen vágja vissza! Később az új vadhajtásokat is távolítsa el!
Kedves Olvasónk! A minirózsa helyes tartásáról itt olvashat >> A takácsatka elleni védekezés: A legjobb megelőzés, ha kerüljük a szélsőségesen száraz levegőjű helyeket. A forró, déli fekvésű falak előtt álló rózsák különösen veszélyeztetettek. A lehullott leveleket gyűjtsük össze, és semmisítsük meg. Védekezés kereskedelmi készítményekkel: klórfenamidin, fenkaptan hatóanyagú és elemikén tartalmú szereket használjunk, ám a takácsatkák gyorsan képeznek rezisztens törzseket. Alternatíva: A ragadozó atkák bevetése. Házimódszerek: Mezeizsúrló- főzet. http://www.edenkert.hu/szobanoveny/gondozas-es-apolas/belteri-mini-rozsa-apolasa/3567/
Üdvözlöm! Sajnos a kép alapján sok tippem van, nem látom. Kérek egy közelebbi és kivehetőbb képet és úgy azonnal meg tudom mondani!
Üdvözlöm! A képen: Ficus binnendijkii - Fűzlevelű fikusz van. Felhasználása: tágas, napos, egyenletesen meleg helyiségbe lépcsőházba, ablakközbe, hűvös szobába, munkahelyre, irodábaszállodákba, előcsarnokokba, kiállítási termekbe. Dugványozás vagy sérülés esetén a tejnedv folyását úgy állíthatjuk meg, ha langyos vízbe mártjuk a sérült növényi részt.Eredeti élőhelye: India.Méret: 40 cm-től 200 cm-igGondozás: Huzatos helyet nem szereti.Felhasználás: Cserepes szobanövény.Talajigény: Laza tőzeges virágföldet igényel.