3206. Szív alakú gyümölcsök
Úgy látszik, hogy egy olyan világban vagyunk, ahol nem csak az emberek próbálnak meg vigyázni az alakjukra, hanem a gyümölcsök is. Cikkünkben bemutatunk néhány szív alakú gyümölcsöt!
Úgy látszik, hogy egy olyan világban vagyunk, ahol nem csak az emberek próbálnak meg vigyázni az alakjukra, hanem a gyümölcsök is. Cikkünkben bemutatunk néhány szív alakú gyümölcsöt!
Lehet sokaknak nem mond sokat Axel Erlandson neve, viszont a Cirkusz Fák elnevezés már annál inkább. A következőkben röviden bemutatjuk, hogy hogyan is alakultak ki ezek a fák.
A közönséges borostyánt (Hedera Helix) régen szent növényként tisztelték és nagyobb becsben tartották, mint a mai emberek. Napjainkban karácsonykor, fagyönggyel vagy magyallal társítva lakások díszítésére szolgál, mert szerencsehozó növénynek tartják.
Az a talaj, mely túl sok agyagot tartalmaz, nem vezeti jól el a vizet, éppen ezért a talaj hosszú időn keresztül nedves marad. Ugyanakkor a víz nehezen jut el a mélyen lévő gyökerekhez.
Hallottuk már, hogy az almaecet sokkal egészségesebb a hagyományos ecetnél. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen gyógyhatásai vannak az almaecetnek!
A sárguló levelek általában ápolási hibákra vezethető vissza. Okozhatja ezt túlöntözés vagy alulöntözés is. Nyirkos, hűvös talaj télen (ez ebben az esetben még kizárható), vagy tápanyaghiány is. Mivel a citrom különösen tápanyagigényes növény, nyáron kéthetenkénti műtrágyázást igényel. Télire már nem kell trágyázni, de tavasztól mindenképp el kell kezdeni. Ha esetleg az összes levelét elvesztené, nem kell kidobnia növényét, jövő tavasszal remélhetőleg újra ki fog hajtani. <p>A citrom ápolásáról Bálint gazda a következő cikkben gondosan összefoglalta a tudnivalókat:
A rododendronok laza, savanyú talajt igényelnek. Sóra érzékenyek, ezért havonta egyszer, híg tápoldattal kell öntözni őket. Ha igényeit nem elégítjük ki, könnyen legyengül, s így a kórokozók, kártevők könyebben megtámadják. Legveszedelmesebb kártevője a csipkéspoloska és az üvegházi molytetű, de ezek nyomait biztosan felfedezné a levelek fonákán. A pókháló inkább egy odaköltözött póknak az otthona lehet.
A paprika (Capsicum annuum) a benne felhalmozódó kapszicinoidoknak köszönheti csípősségét, amelyek leginkább az ereken helyezkednek el, annak is a középső harmadában a legsűrűbben. Kis mennyiségben az étkezési - nem csípős - fajtákban is található. Értágító hatású, fejfájások jó ellenszere, de érzékeny gyomrúaknak bizonyos mennyiség felett káros.
Valószínű, hogy az orchideán a virágszár marad ott, amit nem kell eltávolítani, mert következő tavasszal azon is új virág fog fejlődni. Télen kevesebb locsolást, de világos helyet igényel, a virágképződést pedig a nappali és az esti hőmérsékletkülönbség indukálja.<p>Általános gondozási tanácsok az alábbi cikkekben olvasható:
A képen valóban egy tarkalevél (Caladium x bicolor) látható. Érzékeny szobanövény, de a kép alapján úgy látszik, hogy jól érzi magát. Mostantól locsolja ritkábban, néhány hét múlva teljesen hagyja abba a locsolást. A levelek elszáradnak, de ez alatt fog pihenni a növény, tavasszal majd újra kihajt.