3236. Első Országos Kertészeti és Öntözéstechnikai hálózat
Az elmúlt évben több mint 25%-kal esett vissza a magyar kertészek és öntözőtelepítők forgalma, melynek következtében sokan „lehúzták a rolót.” Van-e kiút ebből a szorongató helyzetből?
Az elmúlt évben több mint 25%-kal esett vissza a magyar kertészek és öntözőtelepítők forgalma, melynek következtében sokan „lehúzták a rolót.” Van-e kiút ebből a szorongató helyzetből?
Gazdaboltunk 1992 óta működik családi vállalkozásként. Azzal a céllal indítottuk, hogy a kistermelők, a kisgazdaságok, a kerttulajdonosok megtalálják mindazt, ami a gazdálkodáshoz szükséges. Emellett házi, konyhai felszereléseket is kínálunk vásárlóink számára.
Három fajtt különböztetjük meg: a tavaszi tőzike, a nyári tőzike, amely májustól júniusig nyílik, magassága 40 cm, és az őszi tőzike, amely szeptembertől nyílik és mindössze 10–20 cm magas.
Egyik kedvenc évszakunk a tavasz. Egyre emelkedő hőmérséklet, mind hosszabb nappalok, éledő természet, éledő kertünk. Azt hiszem, ebben minden benne foglaltatik, de részletezzük kicsit ezt az utolsó gondolatot: "éledő kertünk".
Mindannyian tudjuk, hogy az egészségünkre vigyáznunk kell, mivel nagyon könnyű tönkre tenni. A következőkben arra szeretnénk rámutatni, hogy a megfelelő táplálkozás milyen hatásokkal lehet az egészségünkre!
Kedves Miramare! Ez egy gombabetegség a képek alapján. Permetezni kell, tavasszal valami lemosó permetszerrel a növényt és a környezetében lévő növényeket is, pl: agrol, Champion
Tisztelt Vasvári Úr! Bár a bogyós gyümölcsűeknek nem tudok fehér színű lárvával rendelkező károsítóját, azonban az időpont miatt én a málnavessző - szúnyog 3. nemzedékének lárvájára gondolok. A kártételt, és a kárképet a vesszőn tessék keresni, védekezni azonban már csak a következő szezonban szükséges. Málna metszése, málna kártevői
Euohirbia leuconeura -Madagaszkár ékszere Pozsgás kutyatejféle, mérgező tejnedvvel, amely bőrsérülést okozhat (de nagy bajt nem okoz, bő vízzel kell leöblíteni, ha bőrükre kerül). Napos, meleg helyt kedvel, központi fűtéses lakásban is tartható, míg nyáron, szoktatás után a szabadba is kitehető, félárnyékos helyre. Az alábbi növények rokona: Pompás kutyatej (Euphorbia milii) Milyen növény a Jatropha?
Sajnos a fényképek nem igazán nagyíthatók, ezért csak feltételezem, hogy a nagyon meleg szeptember elején vetett fűben a kelesztő öntözéssel életre hívta a gombabetegséget. Esetleg a sok őszi csapadék is előhozhatta a problémát. A gombabetegség legtöbbször a talajból indul terjedésnek, amit a vízcseppek fröcskölése csak felgyorsít. A növényvédelem blokkolja a terjedést, (nem végleges megoldás), és a a talajt is kezelni kell rendszeresen egy évig talajjavító tápanyaggal (DCM antagon,vivisol), hogy a rossz gombákat kiszoríthassuk az életterületükről és a jók megsokszorozhassák magukat a földben. Amikor egyszer felüti a fejét a betegség, sajnos minden évben különböző évszakokban és különböző fajták arculatával jelentkezik a gombabetegség a gyepen mint pusztulás vagy először is mint sárgulás. Technológia váltást javasolok minden téren (öntözés, tápanyagozás), hogy hosszú távú legyen a gyep állomány megmaradása és ne gondot okozzon a fű ápolása, hanem könnyed feladat esetleg kikapcsolódás. Molnár Gábor Éva, a füvesasszony Kopasz foltok tarkítják a gyeped? Megoldás a felülvetés! Miért inkább ősszel füvesítsünk? Soroljuk! Tavaszi fűbeindítási tippek
Kedves Kérdező! Ha évelő növényeket, cserjéket szeretne és napos-félárnyékos helyről van szó, a következők jöhetnek szóba például, amik szépen mutatnak a dézsában: érdemes egy kompozíciót készíteni aminek van egy magasabb eleme, pl egy kisebb törzses fácska (pl Csüngö barkafűz) vagy egy lassú növekedésű oszlopos örökzöld (pl. Juniperus c. Sentinel / Taxus b. Fastigiata). Ezek elé kisebb évelők vagy törpecserjék kerülhetnek ízléstől függően pl.:Heuchera színkeverék, Hosta fajok, hagymás növények (tulipánok, nárcisz), borostyán (kisebb növekedési erélyű színes lombú változatok), akár díszfüvek is pl Carex fajok. Ezek mind kis fenntartási igényű, évelő növények, melyeket csak időnként kell gondozni és folyton mutatósak. Ha virágos cserjét szeretne, mehet bele hortenzia is. Milyen növényeket ültessünk konténerbe? Készítsünk ládakertet a teraszra!