3891. Virágoskert a szuterénhelyiségek ablaka előtt
Minden hátrányukkal együtt a szuterénhelyiségek is nagyon jól kihasználhatók - a következőkben bemutatott növényegyüttessel pedig igazán felértékelődnek ezek a lakóterek is.
Minden hátrányukkal együtt a szuterénhelyiségek is nagyon jól kihasználhatók - a következőkben bemutatott növényegyüttessel pedig igazán felértékelődnek ezek a lakóterek is.
Bevált recepten, negyedszázada sikeres, minden létező elismerést bezsebelő fesztiválon nem szabad változtatni – vallja a sikersztorit 25 éve gondozó Népművészeti Egyesületek Szövetsége. De frissíteni, újítani igenis kell, így az idei, 26. Mesterségek Ünnepe 4 napján számos újdonság várja majd a rendezvény közel 80 000 látogatóját.
A hulladékgazdálkodás és a környezettudatosság napjainkban egyre kiemeltebb figyelmet kap az oktatási intézmények részéről is. Idén számos pályázat és felhívás indult, mellyel a diákok környezettudatosságra való nevelését célozzák.
Magyarországon évente több ezer helyen keletkezik erdő- és vegetációtűz. 2012-ben már több mint 1.700 erdőtűz keletkezett, a legnagyobbnál Bugacon több mint 1.100 hektár erdő égett le, és közel hat napig tartott a tűz eloltása.
A bonszajok esetében a kártevők mellett problémát jelentenek még a gombás (kriptogám) betegségek is, amelyek hatására a növény legyengül. A következőkben a leggyakoribbakat mutatjuk be.
Zantedeschia albomaculata: Gumóval rendelkezik. Hegyes, lándzsa-alakú levelén körkörösen fehér foltok találhatóak. A virágzata valamivel kisebb, fehér, a tövénél zöld szinezéssel.
Legyezőpálma - Livistona rotundifolia Leveleit mintha kimondottan legyezőnek alkotta volna a természet. Ráadásul méretével is elkápráztat, mert már az egy méter magas növényeken is 60-70 centiméteres levelekkel találkozhatunk. A téli fényszegény időszakban tartsuk hűvösebb helyen és csak ritkán öntözzük és ne tápoldatozzuk. Bárhol beszerezhető.
Jó lenne látni róla egy képet, mert a muskátlit sok minden megtámadhatja, többek között a rozsdagomba is (muskátlirozsda), ilyenkor feketés barnás foltok tarkítják a növényt. De a foltosság jelentkezhet még akár a szárazságtól is. Amennyiben gombás fertőződésről van szó, akkor a permetezés ajánlott. A megbetegedett leveleket ajánlott minél hamarabb eltávolítani, nehogy a fertőzés tovább terjedjen, akár más virágokat is megtámadhat.
A nem monopodiális növények(pl.a bulbásak is)általában az uj hajtásokból virágoznak, vagy rögtön kifejlődésük után vagy az őszi pihenő alatt,után. Ez általában fajfüggő. A régi bulbák nem virágoztathatók ujra! Ha nem virágzik,az általában a tartási hibák eredménye! Üdv
A növény tudományos neve: Portulacaria afra ”variegata” Szegfűvirágúak rendjébe tartozó pozsgás növény, hazája Dél-Afrika. Az alapfaj (Portulacaria afra) az afrikai elefántcserje tarka levelű változata. Húsos szára és levele a víz tárolására szolgál. Növekedése lassú, ezért kiválóan alkalmas bonsai nevelésre. A fagyokat nem tűrő növényt egész évben lehet a lakásban tartani, világos helyen, pl.: ablakpárkányon, vagy tavasztól őszig kint a szabadban, a tűző napot is bírja. Tartási hőmérséklet 10-24 ° C. Viszont télen is magas a fényigénye! Alacsony vízigényű, de nagy hőségben lehet rendszeresen locsolni. Talajára nem kényes. Általános keverék 3 rész homok, perlit, vagy akadama bonsai föld, 2 rész általános virágföld, 1 rész apró szemű mészkő, vagy azt helyettesítő anyag. Öntözése a föld átnedvesítésével történik, amelyet aztán hagyunk kiszáradni. Tápanyag utánpótlásra évente kétszer (április, július) van szükség. Erre a célra használhatunk vízben oldott, vagy darabos trágyákat, magam a szerves trágyát preferálom. Szaporítása legegyszerűbben leveles dugvánnyal történhet, a tavasztól-őszig tartó időszakban. Túlöntözése szár-rothadást okozhat, ilyenkor nemcsak a levelek, de vastagabb ágrészek is leeshetnek a növényről! Páratartalom igénye a vízigényhez igazodóan alacsony!