Virágoskert a szuterénhelyiségek ablaka előtt

5
Virágoskert a szuterénhelyiségek ablaka előtt
Minden hátrányukkal együtt a szuterénhelyiségek is nagyon jól kihasználhatók - a következőkben bemutatott növényegyüttessel pedig igazán felértékelődnek ezek a lakóterek is.

A kialakítás főbb szempontjai

  • a növények tartsák meg a lejtős talajt;
  • változatos, virágzó képet mutassanak az ablakon kitekintőnek;
  • a növényzet nyújtson megfelelő takarást a nem kívánt pillantások elől.

 

crocus-scilla-siberica-primula
Virágzás év elején is

 

Az ágyás évközben

Szinte az ablakban köszönti a tavaszt a csillagvirág kék virágaival, áprilisban pedig már az indás ínfű liláskék virágzatait csodálhatjuk. Ezzel egy időben kezdenek kihajtani a nyáron virágzó növények, és a lejtőt tartó kövek hamar el is tűnnek a tollbuga és a tűzeső lombozata alatt. A sédbúza májusban mutatja meg először a finom virágzatát. Miközben megjelennek az első harangvirágok kis kék szirmai, már a magasba emelkedtek a tollbuga bugavirágzatai. A halvány rózsaszín árnyalatok remekül harmonizálnak a háttérben megbúvó völgycsillaggal. Augusztustól már az őszi szellőrózsa virágait lengeti a szél az ablak előtt.

 

Növények, amelyekre szükségünk lesz:

  1. Négy tő vöröslevelű indás ínfű (Ajuga reptans) 'Atropurpurea' fajta
  2. Két-két tő balkáni harangvirág (Campanula poscharskyana)
  3. Egy tő gyepes sédbúza (Deschampsia cespitosa)
  4. Egy-egy tő vöröslevelű tűzesőfajta (Heuchera micrantha) 'Palace Purple' fajta
  5. Négy tő nagy völgycsillag (Astrantia major)
  6. Két-két tő rózsaszínvirágú kerti tollbuga (Astilbe x arendsii) 'Rosa Perle' fajta
  7. Öt-öt örmény csillagvirághagyma (Scilla siberica)
  8. Egy tő rózsaszínvirágú őszi szellőrózsa (Anemone hupehensis 'Königin Charlotte' fajta)

 

Ültetés

Mindenekelőtt a talajt készítsük elő. A ház körül gyakran nem túl jó minőségű a föld, keverjünk ezért bele bőségesen komposztot; egyidejűleg alaposan tisztítsuk meg az építési törmeléktől és a gyomok gyökereitől. Vizsgáljuk meg a vízellátás lehetőségét. Mivel az eresz alá csak ritkán jut be az eső, ezért oda inkább ne is ültessünk hanem kaviccsal vagy kőzúzalékkal takarjuk a talajt. Ha túl meredek a terület lejtése, akkor nagyobb kövekre is szükség van, hogy megfogják a talajt. Építsünk be lábfej nagyságú termésköveket, nagyjából a terület egyharmadát lefedve.

 

szuterenhelyiseg-latvanyterv
Látványterv

 

Ültetés késő nyáron

A technikai előkészületek után elérkeztünk az ültetéshez. Legjobb, ha kihelyezzük a növényeket a tervezett helyükre, és fokozatosan, lentről felfelé haladunk az ültetéssel.

A hűvös vidékeken a szellőrózsa ültetését lehetőleg halasszuk tavaszra, nehogy fagykárt szenvedjen.

Az ültetés után alaposan öntözzük be a friss ágyást. Használjunk finom lyukú öntözőrózsát, és ügyeljünk rá, hogy a víz beszivárogjon a talajba, és ne folyjon el a lejtőn. Mindenképpen akadályozzuk meg, hogy vízmosások jöjjenek létre, mert akkor hamar lemosódhat a lejtős terület egész termőföldje.

Jó tanács: Ne csak az örmény csillagvirág kék virágaira alapozzuk a tavaszi virágpompát: ültessünk hóvirágot (Galanthus nivalis) és téltemetőt (Eranthis hyemalis) is. Az ültetés ideje itt is az ősz, de a téltemető gumóit előtte 24 órán keresztül vízben kell áztatni.

 

ajuga-reptans

scilla-siberica

Vöröslevelű indás ínfű (Ajuga reptans) Csillagvirág (Scilla siberica)

 

Növényápolás az első évben

Használjuk a területre beépített köveket járólapokként, és azokon haladjunk a kerti munkavégzés közben. Így nem tömörítjük feleslegesen a talajt. Elvirágzás után nyessük le az indás ínfű hajtásait. Tulajdonképpen ez nem alapvetően szükséges, de mivel az ablakból folyamatosan rálátunk a növényre, ezért érdemes megtenni. Hűvös térségekben áprilisban kerítsünk sort a szellőrózsa kiültetésére.

Száraz nyarakon rendszeresen öntözzük az ágyást. Tápoldatozni tavasszal és nyáron kell, hogy gyorsan besűrűsödjön az állomány. Az elvirágzott füvek hajtásait rendszeresen távolítsuk el, de az épségben maradt bugákat díszként tavaszig is meghagyhatjuk.

A tollbugát elnyílás után egészen a talaj közelében vágjuk vissza.

 

anemone-hupehensis

astilbe-arendsii

Őszi szellőrózsa (Anemone hupehensis) Kerti tollbuga (Astilbe x arendsii)

 

A beállt állomány gondozása

Ha ritkásodni kezd a talajt takaró ínfű állománya, akkor ássuk ki a töveket, és csak az erősebb levélrózsákat ültessük vissza. Akkor is érdemes ezt megtenni, ha túlságosan besűrűsödött az állomány, és a szorosan egymás mellett álló levélrózsák aprók maradnak.

Néha vissza kell fogni a túl erőszakosan terjedő harangvirágot: egyszerűen vágjuk le a zavaró irányba növő hajtásait.

A sédbúzát öt-hat évente ki kell ásni, és a töveket szétosztani. Ha túl magasra nő a tűzeső, ássuk ki, és ültessük el mélyebbre.

További ültetési tervek:

 

arnyekos-kert



Forrás:
Árnyékos kert

értékelés