4231. Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember a régészeti leletek alapján
Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember - erre ősi európai, közel-keleti és észak-afrikai edénycserepeken talált méhviasznyomokból következtettek a régészek.
Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember - erre ősi európai, közel-keleti és észak-afrikai edénycserepeken talált méhviasznyomokból következtettek a régészek.
Karalábé és narancs - piaci árak 48. hét 2015. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan figyeli a mezőgazdasági termények árait, köztük a zöldségekét és gyümölcsökét is. Hétről-hétre körbejárják a nagyobb piacok és bevásárlóközpontok zöldséges standjait és feljegyzik az árakat.
A magyar konyhakertek megművelése egyre dinamikusabban terjedő mozgalom, három év alatt, 2015-re mintegy 230-ra nőtt A Legszebb konyhakertek című versenyen résztvevő települések száma, ahonnan több mint kétezren neveztek - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.
Magyarországon több mint száz éve november közepén indul el az önkéntes madáretetési mozgalom, amelynek lényege, hogy az országban maradó, valamint Európa és Ázsia északi térségeiből telelni ide érkező énekesmadarak élelemszerzését a lakosság megkönnyítse.
Kígyóuborka és cukkini - piaci árak 49. hét 2015. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan figyeli a mezőgazdasági termények árait, köztük a zöldségekét és gyümölcsökét is. Hétről-hétre körbejárják a nagyobb piacok és bevásárlóközpontok zöldséges standjait és feljegyzik az árakat.
A probléma nem az alacsonyabb hőmérsékletben keresendő, ez teljesen optimális a Ficus téli szállásának. A fikusz levélhullása miatt a fényhiány okolható, ilyenkor akár lombjának nagy részét elpotyogtathatja. Megoldás rá, hogy tavasszal vissza kell metszeni a kopasz ágakat a következő szemig, ezzel serkentjük az új levelek képződését.
a kroton vagy csodacserje viszonylag igényes növény, ha nem tudjuk igényeit teljesíteni elhulljtja leveleit, a növény legyengül, könnyen megtámadják a kártevők. Száraz környezetben a takácsatka elszaporodásával kell számolni, valószínű, hogy az támadta meg az ön növényét is. Párásítson gyakran a növény körül, zuhanyozza le ismét, ha továbbra sem javul, atkaölő szerrel kell lepermetezni.
A flamingóvirág igényeit nem egyszerű teljesíteni. Trópusi növény lévén magas páratartalmat és egyletes, télen minimum 16 fokot kíván. A barna levélcsúcsok mindenképp az alacsony páratartalomra utalnak. Gyakran párásítson a növény körül, permetezze leveleit, tegyen alá egy plusz tálcát, amelyben állandóan álljon a víz, de az ne érintkezzen a gyökerekkel. Ha több páraigényes növény helyez egymás mellé, az is növeli a levegő nedvességtartalmát.
A plumbágonak a visszametszés nem fog gondot okozni, ezáltal csak bokrossabb és virágzása is intenzívebb lesz. Viszont az 5-8 fok körüli hőmérsékleten és szinte teljesen szárazon tud csak igazából telelni, tehát ha lehetséges keressen inkább egy fagymentes, sötét helyet számára és a maradék bő 2 hónapot oda ´száműzni´. Majd április végétől ki lehet tenni a szabadba s rendszeresen tápoldatozni.<p> A murvafürtnek is hasznos a visszametszés és a hűvös teleltetőhely is. Január-februárban visszavágott, még nem fásodott hajtásairól a murvafürt szaporítható. Magas hőmérsékletet (30-35 fokot) és magas páratartalmat kell biztosítani a dugványnak, ez egy üveglappal lefedett szaporítóládában érhető el.
Igen, átültetéskor a mag már szinte teljesen a föld alá kerülhet, de ne ültesse sokkal mélyebbre! Sok sikert!