441. Otthonunkat támadja ősszel a vándorpoloska
Néhány év alatt tömegesen elszaporodott hazánkban is a délről érkezett vándorpoloska. Nyáron a konyhakertben károsít, télire pedig otthonainkban keres megedéket.
Néhány év alatt tömegesen elszaporodott hazánkban is a délről érkezett vándorpoloska. Nyáron a konyhakertben károsít, télire pedig otthonainkban keres megedéket.
A Feng shui szerint a növények egy-egy jelentősebb tulajdonságuk miatt erősítik egyik vagy másik elemet. Ennek értelmében minden elemhez (Fa, Föld, Víz, Tűz, Fém) hozzá van rendelve néhány növény.
Október 14-16. között kerül megrendezésre az idei Kertészeti Napok melynek fő látványossága a középiskolások virágkötő versenye.
Madárbarát mintakertet és tanösvényt adtak át a Városligetben pénteken a park kert- és tájépítészeti megújítási programjának részeként.
Lakásunk berendezése potenciális veszélyforrás a kisgyerekek számára. Külön figyelmet érdemelnek a mérgező szobanövények kóstolásra csábító színes leveleikkel, virágaikkal. A most hétvégi BabaMama és KidExpo stábjának a kicsik biztonsága a legfontosabb, ezért összeszedték a háztartásokban leggyakrabban előforduló példányokat, hogy segítsenek elkerülni a bajt.
A képen Catharantus (Vinca, meténg) látható. Gondozásáról itt olvashat >>
Kedves Érdeklődő! Sövénynek tökéletes a csodasövény (szilfa, Ulmus sp.), de nagyon sok közül válogathat, ha változatosabbat szeretne a szomszéd kertjénél :) Az ellenállóbb örökzöldek közül a Júlia-borbolyát (Berberis julianae), egy másik kecskerágót a repkénykecskerágó (Euonymus fortunei) ´Emerald Gaiety´ fajtáját, a kerti mahóniát (Mahonia aquifolium), a tűztövist (Pyracantha coccinea) javaslom sövénynek. Tűztövis sárga és narancs termésű fajtái Egyéb lehetőségek: FagyalTarka levelű magyal JezsámenMagyal Japán vérborbolyaKecskerágó (Bravo)Sárgatarka levelű kecskerágóÖrökzöld puszpáng
Kedves Rita, Sokan próbálkoznának a homoktövis termesztésével, azonban tudniuk kell, hogy a gyümölcs gondozása roppant kézimunka-igényes foglalatoskodás.A homoktövis telepítésénél a megfelelő fajták megválasztása rendkívül fontos. A Gyógynövény Kutató Intézet Rt. (2011 Budakalász, Lupaszigeti u. 4.) a szaporítóanyag forgalmazásával és szaktanácsadással segíti a megfelelő fajták kiválasztását.. Közülük a korai Csuszkaja, majd az Obilnaja, Oranzsevaja és a kései Jantalnaja fajtákkal folyamatos érés érhető el. Az első fajta tövises, de a nagyméretű bogyók ritkán helyezkednek el a vesszőn, míg a többi fajta tövismentes, így kézzel viszonylag könnyű a betakarításuk. A termőfajtákhoz 1:10 arányban szükséges porzófajta is. Az ültetvény 3-4 év múlva fordul termőre, és 8-10 évig bő termést adhat. TEHÁT 1-1-tő nem biztos, hogy teremni fog. Cikkünkben bővebb információt olvashat >>
Kedves Zsuzsanna! Nagyon kell vigyázni, hogy védett helyen legyenek, mert télen a cserép, illetve balkonláda átfagyhat és a növén gyakorlatilag nem tud semmit felvenni a fagyott talajból és elpusztul. Esetleg érdemes takarni a ládát! Tehát néhány örökzöld, ami kicsi marad aránylag: szaváraciprus (Chamaecyparis pisifera) cipruska (Santolina chamaecyparissus) tarka levelű zsálya (Salvia officinalis "tricolor") borostyán fajták (Hedera helix) kecskerágók (Eunonymus sp.) örökzöld díszfüvek Zombi muskátli helyett 99 törpe örökzöld a balkonládában! Milyen törpe örökzöldeket ültessünk a kertünkbe? Dézsakert az erkélyen: milyen konténert és milyen növényt válasszunk?
Kedves Magdi! Sokan próbálkoznának a homoktövis termesztésével, azonban tudniuk kell, hogy a gyümölcs gondozása roppant kézimunka-igényes foglalatoskodás.A homoktövis telepítésénél a megfelelő fajták megválasztása rendkívül fontos. A Gyógynövény Kutató Intézet Rt. (2011 Budakalász, Lupaszigeti u. 4.) a szaporítóanyag forgalmazásával és szaktanácsadással segíti a megfelelő fajták kiválasztását.. Közülük a korai Csuszkaja, majd az Obilnaja, Oranzsevaja és a kései Jantalnaja fajtákkal folyamatos érés érhető el. Az első fajta tövises, de a nagyméretű bogyók ritkán helyezkednek el a vesszőn, míg a többi fajta tövismentes, így kézzel viszonylag könnyű a betakarításuk. A termőfajtákhoz 1:10 arányban szükséges porzófajta is. Az ültetvény 3-4 év múlva fordul termőre, és 8-10 évig bő termést adhat. TEHÁT 1-1-tő nem biztos, hogy teremni fog. Hogyan termesszünk homoktövist (Hippophae rhamnoides)? A sejtvédő homoktövis