451. Cseresznyevirágzással ünneplik a tavaszt
Az ELTE Füvészkertben több éves hagyomány az évente megrendezett Sakura Ünnep, amely a japán cseresznyefa virágzáshoz kapcsolódik.
Az ELTE Füvészkertben több éves hagyomány az évente megrendezett Sakura Ünnep, amely a japán cseresznyefa virágzáshoz kapcsolódik.
A zsír egyike szervezetünk fontos tápanyagainak, amelynek azonban túlzott bevitele könnyen egészségügyi problémák forrásává válhat, de megfelelő módon és mennyiségben fogyasztva kifejezetten előnyös szervezetünk számára.
A tél végén, a madáretetési időszak befejeztével új lehetőségek nyílnak a körülöttünk élő állatok megfigyelésére, segítésére. Az alábbiakban felsorolunk néhány lehetőséget, amivel megkönnyíthetjük a költési időszakot.
Mécsesek, gyertyák és angyalkák helyett rengeteg tojással és nyúllal várja a dagadó pénztárcájú vagy csak ötleteket gyűjtő látogatókat a Vörösmarty téri kirakodóvásár.
A virágok szerelmesei készülhetnek, két egymás utáni hétvégén két dísznövénykiállítás követi egymást Budapesten.
A növényke két növény: a felső, szines a Gymnocalycium mihanovichii f. rubra, ez lett feloltva az alsó zöldre, ami: Hylocereus undatus. A"Gepropft Helle" név csak egy kertészeti (kultivár) név, s ez a legtöbbször sehol sincs nyilvántartva, és bármilyen más név is lehet. Ön is elnevezheti az ilyen színes növényt ízlése szerint. A növényvilág legtöbb képviselőjének nincsen magyar neve.
Általánosságban elmondható, hogy hagymás növények egymástól való ültetési távolsága 2-3 hagymányi. A megadott mennyiség inkább kevésnek, mint soknak tűnik. A hagymások úgy mutatnak jól, ha tömegben, viszonylag sűrűn vannak ültetve. Pl. a 20 db krókusz mindösszesen egy 20 cm x 20 cm helyet foglal el. Sokkal jobb kombinálni a korán nyíló krókuszt és más hagymásokat (Scilla, Puschinia, Chionodoxa, Galanthus, Eranthis,) gyönyikéket nárciszokkal vagy jácintokat későn nyiló (április vége-május eleje) tulipánokkal. Helykihasználás miatt a lehet őket egymás fölé is ültetni (krókuszt jácinttal vagy nárcisszal) A cigányvirág ültetését nem ajánljuk, mert csak mérsékelten télálló. Kérem nézze meg a következő oldalon található képeket ezek segítséget adnak Önnek az ültetéshez:
A sétányrózsa (Lantana camara) valóban kiültethető nyárra, de sajnos nem télálló, világos, hűvös helyen teleltethető. Mindenképpen fel kell szedni, amennyiben szeretné átvinni a következő évre.
A növény tudományos neve: Carmona microphylla, magyar neve: Borágófa A mi éghajlatunk alatt nehezen tartható. Melegigényes, minimum 20 fok hőmérsékletre, és magas páratartalomra van szüksége, ezért csak üvegházban vagy erre a célra kialakított floráriumban érzi jól magát! Nem szereti a hirtelen hőmérsékletváltozást, a talaj lehűlését, a huzatot és a hideget. Télen se csökkenjen a hőmérséklet 16 °C fok alá, viszont magasabb fényigénye miatt pótvilágítást kell alkalmazni! A legcélszerűbb legalább (nagyság függvényében több) két db legalább 12 Watt értékű energiatakarékos fényforrással napi 6-8 órát megvilágítani. Földjét tartsuk nedvesen, de a túlöntözés gyökérrothadást okozhat! Két-három hetente zuhanyozzuk le langyos vízzel!. Megfelelő gondoskodással hosszú ideig megtartható! Bővebben olvashat a növényről alábbi cikkünkben:
Afrikai ismerősének igaza van. Mint minden más növényt, az Euphorbiákat is lehet metszeni és, mint a jelen esetben, szükséges is. A felesleges részt, ha lehetséges egy elágazásnál vágja le, mert így esztétikusabb marad a növénye. Levágáskor fehér tejnedv fog kifolyni, de ettől ne ijedjen meg, mert ez egy idő után magától eláll. A kifolyó nedvet egy odakészített ronggyal itassa fel. Mielőtt a metszéshez hozzákezdene húzzon valamilyen gumikesztyűt, mert a nedv maró hatású, szembe, bőrre semmiképpen ne kerüljön. A "műtétnek" a növényre nem lehet semmilyen káros, maradandó hatása. A Debreceni Pozsgástár című színes, képes magazinból sok mindent megtudhat a pozsgás növényekről.