4616. Fertőzött kínai goji bogyó került a boltokba
Kínából származó, növényvédőszer-maradékot tartalmazó szárított goji bogyó kerülhetett a magyar boltok polcaira - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) pénteken honlapján.
Kínából származó, növényvédőszer-maradékot tartalmazó szárított goji bogyó kerülhetett a magyar boltok polcaira - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) pénteken honlapján.
3 újabb konyhában használatos anyaggal bővölt azon alternatív hatóanyagok listája, melyet a kertünkben is alkalmazhatunk kockázat nélkül és még növényvédelmi hatásuk is bizonyított.
Mutatunk 9 szobanövényt, amelyek a hálószobába téve tisztítják a levegőt, nyugtató hatásúak, ellazítanak és csökkentik a szorongást. A jó alvás titka a megfelelő szobanövény?
Nagyszüleink gyümölcsösének nagy múltú fajtája, a fekete tányéralma lett az Év gyümölcsfajtája. Az MKSZN által tavaly hagyományteremtő szándékkal indított szavazáson két különleges fajta, a Fekete berkenye és a Pipacs1 meggy mellett indult az az ősrégi magyar alma, amely idén a vállalat lakossági programjának központi elemévé vált.
Mutsy Árpádot, a Bio-Fungi Kft. vezetőjét választotta 2017-ben az Év Agráremberének a 70 fős szakmai zsűri Siófokon - közölte az Agrotrend a díjátadót követően vasárnap az MTI-vel.
Tisztelt Kertbarát! Az agyagos kötött talajt (ásványi anyagokban gazdag, biológiai életben szegényebb) komposzttal, gilisztahumussza, és érett 2-3 éves istálótrágyával (marha, ló) lehet feljavítani, és a talaj biológiai életét javítani. A kötöttségét illetően pedig vályogos (ez a legjobb talajszerkezet), vagy homkos talaj hozzá keverni. A műtrágyát csak a szervestrágya kiegészítéséhez használjuk gyorsítva a biológiai humuszosodoási folyamatokat. Jó kertészkedést! Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök növényvédelmi szakmérnök www.aleonkert.hu
Tisztelt Kertbarát! A levelekn található foltok és a sárgulás a muskátli xantomonászos betegsége. a levélen általában a levélszéltől kiinduló kör alakú vízzel átitatott foltokat láthatunk, amelyek néhány nap alatt 3-5 mm átmérőjűek lesznek. Közepük megbarnul vagy barnásfekete lesz, szegélyük sárga. A foltok összefolynak és a levél hamarosan elszárad. Esetenként a foltosság az érközökben halad előrer és a leveleken érközi sárgulás és nekrózis következik be. Védekezni a Rézoxiklorid 50WP-vel való permetezéssel lehet. Jó kertészkedést! Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök növényvédelmi szakmérnök www.aleonkert.hu
Kedves Mónika! A gyapjas pajzstetűkön egy viasz szerű réteg van, amiről lepereg a rovarító szer, ez a probléma felszívódó szerrel oldható meg. A legjobb a BI58, de ez 1. kategóriás, nem szabad forgalmú szer. A forgalomban a: Chess 50 WG nevű szer kapható, ez elég jó hatásfokú.
Kedves József! Igen, ez agy nehéz kérdés! Az olajfa esetében a talajt kell 0-5 C között tartani télen, ezt akár a terrarisztikában elterjedt talajfűtővel meg lehet oldani!
Kedves Aranka! Először is elnézést a csúszásért! Nagyon tavasz van! :) Igen ez valamilyen hybrid fajta (bár a tulipán alapból hibrid: Tulipa X hybrida a latin neve is) szerintem rojtos szélű, vagy esetleg papagáj virágú tulipán lesz. Ezek alacsony fajták.