4656. Kevés repcemézre számítanak idén a méhészek
A hideg március után hirtelen nyáriasra fordult melegben hamar virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a méhek fejlődésének üteme azonban nem ilyen gyors,
A hideg március után hirtelen nyáriasra fordult melegben hamar virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a méhek fejlődésének üteme azonban nem ilyen gyors,
Az egészségtudatosság is egyre nagyobb teret hódít, számos felmérés szerint a magyar emberek többsége úgy véli, hogy a genetikai, biológiai adottságokon túl azegészség megőrzésének a kulcsa, ha mi magunk is teszünk érte, vagyis az egészségtudatos életmód.
Azoknak, akik idén először készülnek a terméküket értékesíteni a piacon és azoknak is, akik egész évben jelen vannak, érdemes áttekinteniük az értékesítésre vonatkozó szabályokat.
A növényvédő szerek felelős használata során figyelemmel kell lennünk a hasznos élőszervezetekre, köztük a beporzó rovarokra is! A megfelelően tervezett és végrehajtott permetezéssel elkerülhető a méhek károsítása.
Sötétben világító növényeivel nyert növényinnovációs kategóriadíjat Kun Richárd feltaláló a 6. Sanghaji Nemzetközi Technológiai Kiállításon Kínában.
Tisztelt Judit! A hajtatott tökfélék hőmérsékleti igénye éjszaka 16-18 C fok nappal 20-25 C fok. Ez a növények ideális fejlődéséhez alkalmas hőmérséklet. Ezen kívül fontos még hogy a növények napos helyen legyenek. Jó kertészkedést! Üdvözlettel: Mezős Balázs kertészmérnök növényvédelmi szakmérnök www.aleonkert,hu
Üdvözlöm! A fikuszok nehezen tartható szobanövények közé tartoznak. Ezek a tünetek a száraz levegőnek tudhatóak be szerintem, illetve egy baktériumos fertőzés lehetnek a pöttyök okai.
Üdvözlöm! A ferdeség szerintem a fototropizmus miatt, azaz a fény felé növekedés miatt van. Forgassa a cserepet és ki fog egyenesedni a növény. A tünetek szerintem talán a víztől van, javaslom, hogy két hetente öntözze ilyenkor, nyáron hetente. HA ritkán öntözi, akkor champion nevű szerrel permetezze le hetente, összesen háromszor.
Üdvözlöm! A kép alapján magnézium, vagy kálium hiányra utal, ez meszes talajon szokott előfordulni, de lehet (mivel savanyú földben van) hogy valamilyen gombabetegség. Permetezze le Champion nevű szerrel hetente, összesen kétszer! A bimbómra vigyázzon, óvatosan fújja ott!
Kedves Ferenc! A képek alapján a fagykártól keletkezett sebekben penész telepek jelentek meg. Javaslom, hogy a virágzás előtt alaposan permeztezze le gombaölő szerrel (Dithane, Champion) hetente és összesen háromszor.