4756. Betiltanák a bio kertekben is alkalmazható réz hatóanyagú permetszereket
Az EU-ban régóta betiltásra ítélt hatóanyag a réz, ami még most is fontos a gombafertőzések elleni védekezésben, viszont mérgező a talajlakó szervezetekre.
Az EU-ban régóta betiltásra ítélt hatóanyag a réz, ami még most is fontos a gombafertőzések elleni védekezésben, viszont mérgező a talajlakó szervezetekre.
A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözési infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére.
Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni.
Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni.
Bemutatunk két borsó kártevőt, amely házikertben sok kellemetlenséget okozhat a kertészkedőknek. A cikkből kiderül az is, hogy nem is kukacos a borsó, és hogy kik azok a tripszek.
Hogyan védekezzünk a monilia gomba ellen? Elsődleges a megelőzés. Fontos, hogy a fertőzött növényi részeket, gallyakat, és mumifikálódott terméseket távolítsuk el és semmisítsük meg. A monília ellen virágzás idején védekezzünk, amennyiben a fertőzésnek kedveznek a körülmények (esős időjárás, 12 C alatti hőmérséklet). Bővebben: http://www.edenkert.hu/profi-kertesz/gyumolcsfak-vedelme/permetezzunk-monilia-ellen-121/1251/
A hársfának a virágát használjuk teának, a termését nem érdemes leszedni. Virágzáskor is figyelnünk kell, mert egy-két nap alatt elvirágzik. Gyűjtsünk hársfavirágot, megmutatjuk milyet!
Kedves Bozótvándor! A Hydrangea aspera Sargentiana-t enyhén savanyú vagy semleges talajba kell ültetni. Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy a talajnak nem lehet mésztartalma, mert arra a növény érzékeny. Mivel nagy termetű növényről van szó, az ültetőgödörbe adagolt savanyú föld nem fogja megoldani a savanyítást, amennyiben a talaj alapvetően meszes. Ha meszes talajú kertje van, javasoljuk a Hydrangea quercifolia vagy a Hydrangea arborescens fajtáit. Mely növények nem bírják a meszes talajt? Hogyan neveljünk szép hortenziát? Hogyan gondozzuk a Tölgylevelű hortenziát?
Üdvözlöm! A képek alapján szerintem vas-hiány a gond. Gazdaboltokban lehet venni folyékony formában is, illetve vasgálic is kapható, ami egy kristályos anyag. Mindkettőt vízben feloldva, beöntözve kell adni.
Üdvözlöm! Sajnos van egy ilyen vírus, ami ezeket a tüneteket produkálja; valószínűleg szamóca levélsodródás látszik a növényeken, amit vírus okoz. A fertőzött növényeket el kell égetni, védekezés nincs ellene sajnos.