Szín- és illatcsapdák: természetbarát védekezés a gyümölcsfák kártevői ellen
Április van. Ilyenkor minden lelkes kertész igyekszik kiskertjében tölteni szabadidejét és a virágzó gyümölcsfákban gyönyörködik. Ahhoz, hogy a szépen virágba boruló fákon sok és egészséges termés teremjen, érdemes megelőző intézkedéseket tenni.

Hogyan védekezzünk a kertünkben a levéltetvek ellen?

A levéltetvek szinte minden növényen megjelennek, kisebb nagyobb egyedszámmal. A levéltetveknek is, mint a tápláléklánc képviselőjének, vannak ragadozóik, amik velük táplálkoznak. Ilyenek például a katicabogarak-, a zengőlegyek-, fátyolkák lárvái. Ezek a hasznos élőszervezetek visszaszorítják a levéltetű kolóniák kifejlődését, de ha valamilyen okból kifolyólag, például nem szelektív rovarölőszer használat következtében kipusztítjuk kertünkből ezeket a hasznos élőlényeket, akkor elengedhetetlenné válik a növényvédelmi beavatkozás.

fátyolka
Fátyolka

 

A dolgos kis ragadozók munkáját azzal tudjuk még segíteni, ha lezárjuk a fákról a hangyákat. Ezek ugyanis a levéltetvek védelmezői. Nagyon szeretik a tetvek által kiválasztott mézharmatot és ezért képesek szembeszállni a levéltetveket fogyasztó lárvákkal, vagy akár a talajfelszínről is felcipelni a levéltetveket a fák hajtásaira.

hernyóöv
Hernyóöv

Színcsapdával nyomon követhető a rajzás

Ezt megakadályozhatjuk a fa törzsére felhelyezett ragadós rovarfogó szalaggal, a hernyóövvel. Ezt már most érdemes felhelyezni és egész éven át megtartani, ha elpiszkolódott, cserélni. Arra kell figyelni, hogy ne maradjon semmilyen út sem szabadon a hangyák számára, ne tudjanak a hernyóöv alatt közlekedni. A levéltetvek betelepülését sárga színű ragadós lappal tudjuk nyomon követni. Ezt a zöldségfélék és a virágok védelmében használhatjuk eredményesen és nem csak előrejelzés céljából, hanem védekezésként is, ha 2-4 m²-re 1 színcsapdát helyezünk, 10 cm-re a növényállomány fölé.

Cseresznyelégy ellen sárgalap csapda

sarga_lap_csapda

 

Gyümölcsmolyok ellen illatcsapda a nyerő

Gyümölcsmolyok előrejelzése céljából minden esetben javasolt a feromoncsapdák használata, amiket április folyamán kell kihelyezni.

Ezek kis házikó formájúak, amibe van egy ragadós lap és egy feromon illatcsalétek. Ez az illatcsalétek tartalmazhatja az almamoly, almailonca, szilvamoly, keleti gyümölcsmoly, vagy a szőlőmolyok nőstényének illatát, amire odarepülnek a hímek és beleragadnak a ragacslapba. Attól függően, hogy milyen gyümölcsfánk van, választjuk ki a megfelelő illattal ellátott feromoncsapdát. Kihelyezést követően hetente 2-3 alkalommal ellenőrizni kell azokat, és az első nagyobb fogási szám után 1 héttel célszerű védekezni a gyümölcsmolyok ellen. Erre a célra az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett Dipel-t javasoljuk, melyből 10 liter vízhez 0,2-0,4 dl szükséges. 1-2 fa esetében nagyobb számú csapda kihelyezésével védekezhetünk is az adott gyümölcsmoly ellen.

feromoncsapda
Feromoncsapda

 

Szilvadarázs ellen fehér színű ragadós lap

Az alma és szilva esetében az apró gyümölcsök kukacosodását és lehullását megelőzendő, fehér színű ragadós színcsapdákat akasszunk a fákra. Így összegyűjtjük a poloskaszagú alma- illetve szilvadarazsakat, amelyek virágzáskor a csészelevél alá rakják petéiket, majd a kikelő lárvák belefúrják magukat az apró gyümölcsbe. Ahhoz hogy eredményes legyen a védekezésünk, már virágzás előtt egy héttel ki kell függeszteni a színcsapdákat.

A minél kevesebb permetezés érdekében használjunk színcsapdákat, a permetezés hatékonysága érdekében pedig, a megfelelő időzítés érdekében feromoncsapdákat működtessünk gyümölcsfáinkon.

Szerző:

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Miért potyognak le citromfáról az apró terméskezdemények?

Az első két évben célszerű az irányított gyümölcs-, illetve virágritkítás.

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Találkozás

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.