Ahol esett, jobb ha védekezünk monília ellen
Melyek a legfontosabb kártevők, kórokzók elleni védekezési lehetőségek az áprilisi kertben? Növényvédelmi előrejelzés Zsigó Györgytől, a Magyar Növényorvosi Kamara elnökétől.

Péntekre esőt jósoltak, meg is érkezett

Az egyik szemem sír, a másik nevet. A hónapok óta tartó szárazságban senyvednek a növények, de ebben az időjárásban idáig a monília és a tafrina sem okozott komoly gondot. Péntekre esőt jósolnak! A két gomba is beindulhat. (a fenti kép az eső utáni nap reggelén készült, ez a ködös időjárás is kedvez a monilia terjedésének - a szerk megjegyzése)

Permetezést javaslok azoknak, akinek virágzik a meggyfája, a kajszija illetve, ha tafrinára érzékenyekaz őszibarack vagy a nektarin fái. Csak megelőzéssel lehet védekezni a két gomba ellen! (Lásd az előző felhívásokat.)

 

Beindultak a levéltetvek

A ribizlibokron is megjelentek az első levéltetű kolóniák. (Az első fénykép április 1-én készült.) Itt permetezni kell. Azért mertem ezt ilyen határozottan kijelenteni, mert évek óta járok ebbe a kertbe és figyelemezt a növényt. Néhány nap múlva, védekezés nélkül már egyetlen ép levelet sem látunk majd a bokron. A középső fotó ugyanitt készült 2015. április 10-én. Ahol a tetvek, a molyok vagy a kórokozó gombák nem bírnak a jó erőben lévő növényekkel, ott még nem kell felvenni a permetezőgépet. A kezdeti tünetek után úgyis leáll a fertőzés, nem terjednek tovább a károsítók. Egyébként csak a Karate Zeon 5 CS és a Vegarep EC nyári hígítása engedélyezett ribiszkében levéltetvekre. Ezutóbbi azt a lecitint is tartalmazza, mely „egyszerű anyagként” többek között őszibarackban tafrina ellen isengedélyezett. (Az egyszerű anyagok engedélyokiratait megtalálják a www.portal.nebih.gov.hu oldalon.)

ribiszke_leveltetu

Poloskaszagú szilvadarázs a magot is kirágja

Fehér bimbós, sőt sok helyen már virágzik a szilva. Egyre többen panaszkodnak a poloskaszagú szilvadarázs kártételére. Ahol a kb. 1 cm-es nagyságú, kirágott, ürülékes belsejű, poloskaszagú termések borították a fák alját, ott ez garázdálkodott. (A szilvamoly később jelentkezik és a magot nem rágja meg, csupána gyümölcshúsból táplálkozik.) A körtének, almának is van poloskaszagú darazsa! Az egynemzedékes kártevő a talaj felső rétegében telel, báb alakban. A szilva virágzása előtt bújik elő és egyenesen a virágkelyhekbe rakja a tojásait. Amennyiben kb. 2 mm-es, barnuló foltokat látnak a csészeleveleken, sziromhullás után egy felszívódó készítménnyel védekezni kell a kikelő lárvák ellen.

Ha jól látom egyetlen felszívódó, III. kategóriás rovarölő hatóanyagunk van, az acetamiprid. A Mospilan 20 SG és SP, a Gazelle 20 SG és SP, valamint a Spilan 20 SG tartalmazzák. Gyakorlatilag nincs nagy különbség köztük, ezeket használhatjuk a kertekben. Méhkímélő készítmények „méhekre nem jelöléskötelesek”. A poloskaszagú szilvadarázsra is ezek közül választhatunk.

A ragacsos fehér lapra repülnek a szárnyas imágók, így időzíteni lehet a kezelést. Kisebb fáknál, állítólag védekezni is lehet ezekkel: már a virágzás előtt ki kell akasztani a lapokat a fa mindegyik oldalára, minél többet.A fényképet, a fehérlapot és a feromoncsapdákat is forgalmazó www.csalomoncsapdak.hu oldalról másoltam ki. Itt a csapdázható kártevők részletes leírását is megtalálják. Érdemes felkeresni, lapozgatni benne.

További növényvédelmi előrejelzésekért, fotókért és a teljes hazai növényvédő szer adatbázishoz látogassa meg az Agroinform.hu/novenyvedelem mezőgazdasági portált.

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Ehető-e a vérszilva termése?

A vérszilva sárga vagy piros színű, enyhén savanykás ízű gyümölcsöt terem.

Részletek »

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.