Most ha nem figyelsz, az egész gyümölcstermést elviheti a monília!

5

Már virágoznak a gyümölcsfák, de bizony ha nem figyelünk oda, akkor az egész termést elviheti a monília. Ezek a gyümölcsfák vannak a legnagyobb veszélyben!

Honnan ismerjük fel a moníliás rothadást?

Virágzáskor fontos a csonthéjas gyümölcsfák (őszi, kajszi, cseresznye, mandula) moníliás betegsége elleni védekezés. A virágok a sarjhajtások, a gallyak és a termések is fertőződnek. A virágok és a fiatal termések megbarnulnak és elszáradnak. A levelek illetve a sarjhajtások elfonnyadnak, és a megtámadott gyallyakkal együtt elszáradnak. A fertőzött helyeken gyakran indul be a mézgafolyás. A gallyak gyakran közvetlenül is fertőződnek, elsősorban valamilyen sérülés esetén. A sérült helyek fonnyadnak és elszáradnak. A termések rendszerint érés idején fertőződnek. A terméseken először puha, barnuló foltok keletkeznek, amelyek gyorsan szétterjednek, és az egész termést elborítják. Kedvező körülmények között a fertőzött részeken konídiumtartókat és konídiumokat figyelhetünk meg. A konídiumok a Monilia laxa esetében laposak és szürkék, a Monilia fructigena esetében drappszínűek, és általában körökben elrendeződött kötegekben találhatók. A fertőzött termések lehullanak, vagy mumifikálódva az ágakon maradnak.

Monilia fructigena

 

monilia fructigena

 

Hogyan fertőzi meg a monília gomba a fákat?

A csonthéjasok moniliás betegsége leggyakrabban a meggyet és a kajszibarackot támadja meg. A termésrothadás minden csonthéjasfajt sújt. Még a rózsafélék családjába tartozó egyéb fás növények is megfertőződhetnek. Valamennyi csonthéjas fajtái között jelentős különbségek vannak a betegség iránti fogékonyság tekintetében. A gomba micélium formájában telel át a fertőzött növényi részek (gyümölcsmúmiák, fás részek) szöveteiben.

 

Mikor fertőzi a monília gomba a fákat?

A virágok elsősorban hűvös és nedves időben fertőződnek. Fontos, hogy a hőmérséklet 12 °C alá süllyedjen. A fertőzés elsősorban a nedves felületeken támad, de magas páratartalom esetén is (85% fölött) bekövetkezhet. A gomba a bibéken keresztül hatol be a növénybe, és a vesszőkben terjedve ágszáradást, fapusztulást okozhat.

meggyfa_viragzas_monilia

Permetezőszerek 2020-ban monilia ellen

 

A termések is elsősorban nedves időjárás idején fertőződnek. Ez esetben azonban az optimális hőmérsékleti értékek magasabbak: 20-24 C. Bővebben: Már a gyümölcsöt bombázza a monilia>>

monilia laxa

Hogyan védekezzünk a monília gomba ellen?

Elsődleges a megelőzés. Fontos, hogy a fertőzött növényi részeket, gallyakat, és mumifikálódott terméseket távolítsuk el és semmisítsük meg. A monília ellen virágzás idején védekezzünk, amennyiben a fertőzésnek kedveznek a körülmények (esős időjárás, 12 C alatti hőmérséklet).

Alkalmasak a ciprodinil, kaptán, vinklozolin, iprodion, hatóanyagú és a réztartalmú szerek. Az előbb felsoroltak közül a több évtizedig használt kontakt hatású kaptán hatóanyagú: Orthocid, Merpan és Captan gombaölő szereket évekkel ezelőtt átsorolták a legszigorúbb növényvédő szer forgalmi kategóriába (I.):  csak felsőfokú növényvédelmi végzettséggel rendelkező növényorvosok felügyeletével használhatók. Sajnos hobbikertészek nem vásárolhatják meg.

A kezelést a virágzás idején és az elvirágzáskor alkalmazzuk. Ha a virágzás folyamán megváltozik az időjárás, egyszer végezzünk kezelést. A termések rothadása ellen csak kivételesen alkalmazzunk kezelést azokon a területeken, ahol a fertőzés a fogékony fajtáknál rendszeresen előfordul, és mindenekelőtt, ha a termések tömegesen károsodnak (jégverés), 4 esetleg 2 héttel a szüret előtt.

Ezek a szabad forgalmú (III.) és II. forgalmi kategóriábatartozó gombaölő szerek hatásosak a gomba ellen

A mélyhatású gombaölő szerek csoportjába fenhexamid hatóanyagú Teldor (III.) is eredményesen használható permetezés formájában.

A szisztemikus hatású szerek közül a következők használata engedélyezett:

hatóanyag neve gombaölő szere neve forgalmi kategória
fenhexamin Teldor 500 SC, Texio
ciprodinil Chorus 50 WG III.
fludioxonil+ciprodinil Switch 62,5 WG III.
miklobutanil Systane dublo II.
penkonazol Topas 100 EC, Agria Penkonazol III.
prokloráz Mirage 45 EC II.
tebukonazol Folicur25 WG, Mystic 250 EC, Orius 20 EW II.
tiofonát‐metil Topsin M 70 WDG, Cerconin WDG II.

 

A mélyhatású és felszívódó hatású szereket a növénybe jutásuk utáni eső már nem képes lemosni, ezért ezek hatása tartós, a szer lebomlásáig fennmarad védő, ölő hatásuk a lehulló csapadék ellenére. Tartósan esős, hűvös időjárás esetén, amikor a virágzás elhúzódó, és a fertőzés feltételei folyamatosan fenn állnak, kellő védettséget csak a mélyhatású és/vagy szisztemikus hatású gombaölő szerek nyújtanak.

 

Hányszor és mikor permetezzünk monilia ellen?

Javasolt permetezési időpontok:

  • fák virágzásának kezdetén,
  • tömeges virágzáskor
  • virágzás végén, sziromhulláskor

A permetezések között 7‐9 napnál hosszabb időszak ne teljen el. Javasolt a gombaölő szerek váltása, cseréje. Azonos gombaölő szerrel 2 alkalomnál többször ne kezeljük fáinkat! A növényvédő szerek használatával kapcsolatos bővebb előírások azok csomagolásán olvashatók.

Engedélyezett szerek monilia ellen>>

értékelés