Hogyan védd meg cicádat a veszélyes élősködők ellen?

Bár a legtöbb gazdi főleg a figyelmetlen autósoktól, mérgezéstől és a kóbor, agresszív állatoktól félti cicáját felügyelet nélkül kiengedni a szabadba, azonban nem szabad megfeledkezni az apró méretű parazitákról, a különféle élősködőkről sem! A bolhák, kullancsok és rühatkák ugyanis szintén veszélyesek az állatra, ráadásul akár észrevétlenül is a közelébe férkőzhetnek.

 

Élősködők mindenhol

Könnyelműség volna azt hinni, hogy ezek a kis bestiák csak azokra a kinti vagy kijárós cicákra jelentenek veszélyt, akik ki tudja merre kóborolnak. A kullancsok és bolhák ugyanis a parkokban, de akár otthon, az udvarban is megjelenhetnek, így még azok a macskák sincsenek biztonságban tőlük, akiknek bekerített kifutójuk van.

Sőt, a tudtodon kívül akár a ruházatodon vagy a cipőd talpán is hazaviheted őket, így benn a lakásban is megtalálhatják az állatot. A védekezés legjobb módja a Petgurutól rendelhető spot-on cseppek használata, hiszen ezek a készítmények több héten keresztül védelmet nyújtanak az élősködőkkel szemben.

Persze nem rossz megoldás a klasszikus bolhanyakörvek alkalmazása sem, de némelyik cica nem tolerálja, ha érzi, hogy valami van a nyakában (pláne, ha eddig nem is volt hagyományos nyakörve). Érdemes kombinált készítményeket választani, melyek bolha, kullancs, esetleg atka és féreg ellen is hatásosak.

Ismétlés a védelem záloga!

A modern élősködők elleni készítmények remekül megvédik a macskát a parazitáktól, de – és most jön a lényeg – csak egy bizonyos ideig. Ez az időtartam általában 4-5 hét, ami a csomagoláson mindig fel van tüntetve.

Az idő lejártával újfent kezelni kell az állatot, hogy a védelem állandó maradjon. Amennyiben ezt elmulasztod, zöld utat adsz az élősködőknek. Érdemes felírni a telefonodba a szer alkalmazásának dátumát, és beállítani egy emlékeztetőt a hatóidő lejárta előtti hétre, hogy legyen még időd beszerezni a következő adag készítményt. A rendszeres kezelés által kedvenced hosszú távú védelmet élvez majd.

petguru.hu_-_2023_mrcius_-_linkmarketing_-_6

Azt azonban vedd figyelembe, hogy a víz csökkentheti a szer hatásosságát, tehát ha a macska fürdetve volt vagy alaposan megázott kinn az esőben, akkor érdemes előrébb hozni a következő kezelés idejét.

Mit tegyél, ha mégis kullancsot találsz kedvencedben?

Az enyhe telek miatt a kullancsok már nemcsak tavasszal és nyáron, hanem akár télen is aktívak maradhatnak, így az év bármely szakában előfordulhat, hogy a macskádat szemelik ki prédának.

Mivel ezek a vérszívók az emberből is táplálkoznak, ezért mielőbb meg kell szabadulni tőlük. A kiszedéshez használj csipeszt, amivel a macska bőréhez minél közelebb rászorítasz a kullancsra, majd egy hirtelen mozdulattal kirántod belőle. Lehet, hogy a feje beleszakad a macska bőrébe, de sebaj, pár napon belül magától kilökődik.

Amennyiben a kullancs egészben jött ki, rakd egy papírzsebkendőbe és nyomd össze, hogy biztosan elpusztuljon, majd dobd a szemetesbe! Ám hangsúlyozzuk, ha rendszeresen kezeled a cicát élősködők ellen, akkor nagyon kicsi az esély arra, hogy kullancs kerüljön rá.

 

 

értékelés