2021-ben korábban jöttek a fagyosszentek?

2021 májusában az időjárás-előrejelzés azt mutatja, hogy elmúltak a hideg napok és májusban már nem lesz fagy. Úgy néz ki, korábban jöttek a fagyosszentek, és ki lehet ültetni a paradicsomot, paprikát.

Fagyosszentek napja 2021-ben

A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25). a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány az ezután következő Zsófia-naptól is fagyot várt. Mivel a nulla fok alatti hőmérsékletet a fiatal, zsenge palántákat megviselik, ezért a régiek csak ezután ültették ki a kiskertbe melegigényes növényeket, mint a paradicsom, paprika vagy az uborka.

Fagyosszentek jelentése

A jelenséggel régóta foglalkoztak a meteorológusok, többek között Karl Dove, Richard Assmann és Wilhelm von Bezold. Bezold szerint a fagyosszentek idején észak-nyugat Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás. A légnyomás-minimum közepe Magyarország, ahol az Alföld ebben az időben erősen fölmelegszik.

seedling-5009288_1920

Egy topolyai népi magyarázat szerint „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok - ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket".

Fagyosszentek időjárás 2021

Az idei évben úgy néz ki, már túl vagyunk a májusi hideg napokon. A fagyosszentek 2021-ben nem hoznak hajnali mínuszokat. (Az egy másik kérdés, hogy az április szeszélyes időjárás, mennyi kárt okozott például a gyümölcsösökben.) Az idokep.hu 30 napos előrejelzése szerint is a következő hetekben meleg, nyárias idő várható. A hőmérsékleti minimum éjszaka végig 10 fok körül alakul.

idojaraselore

Fagyosszentek után mit kell tenni a kiskertben?

Mivel a hidegebb idő úgy néz ki egyelőre a jövőben elkerül bennünket, ezért aki még nem tette, nyugodtan ültesse ki a paradicsom-és paprika palántákat, az uborkát, tököt, cukkinit a kertjébe, magaságyásába. Vesse el a melegigényes növényeket többek között a kukoricát, babot, mert már elmúltak a fagyok.

tomato-5419735_1920

értékelés