Most virít az év vadvirága, a magyar zergevirág

5
Most virít az év vadvirága, a magyar zergevirág
A szavazáskor a versenyben a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum) a voksok felét nyerve utasította mag mögé a gumós macskaherét és a tündérfátyolt.

A magyar zergevirágnál kevés dekoratívabb fészkesvirágzatú fajunk van - majdnem ez lett a veszte

Gumósan megvastagodott gyöktörzséből, 50-100 centis nyúlánk szárak szöknek szálba. A hajtás leveles, pelyhes és mirigyes is egyben. Feltűnő – kissé az útifüvek levelére emlékeztető - tőlevelei hamar, már gyakran hóolvadás után kihajtanak, de a virágzás végére le is száradnak. A szárakon 1-3 fészekvirágzat jelenik meg, melynek virágzása legtöbbször májusra esik. Maguk a fészkek feltűnők, 5-7 centiméter átmérőjűek. A növényt virágzata alapján sokan „sárga margarétának” gondolják és sokszor sajnos ez is lett a veszte korábban. A védelmét is részben a felelőtlen virágszedések indokolták, ráadásul sok esetben már a kirándulás végén a vázáig nem jutott el növényünk, mert hamar lekonyult.

ev_vadviraga_magyar_zergevirag

A magyar zergevirág virágzata igen feltűnő (Fotó: Schmotzer András)


Hol találkozhatunk növényünkkel? Kik a legközelebbi rokonai?

A nevében szereplő „magyar” jelző alapján esetleg pannon bennszülöttnek gondolnánk, de ettől nagyobb elterjedéssel bír: a Balkán félsziget jelentős részén előfordul, északon a Kárpátok vonulata szab gátat elterjedésének. Hasonló megjelenésű rokonfajával, az útifűlevelű zergevirággal (Doronicum plantagineum) Délnyugat-Európában, a Pireneusi-félszigeten találkozhatunk.

ev_vadviraga_magyar_zergevirag_elohelye

A magyar zergevirág termőhelye melegkedvelő tölgyes szegélyében (Fotó: Schmotzer András)

 

A magyar zergevirág a Magyar Középhegységben a legjellemzőbb (leggyakoribb a Bükkben, a Duna-kanyar vidékén és a Gerecsében), ahol legtöbbször száraz tölgyesekben (melegkedvelő tölgyesekben, bokorerdőkben, erdőssztyepp-erdőkben) illetve azok tisztásain él. A félárnyékos, szegélyélőhelyeken fejlődik a legjobban, tipikus erdőssztyepp növény.  Az országos állományok leginkább a síkvidékeken veszélyeztetettek, a faj síkvidéki védelme jóval nagyobb természetvédelmi erőfeszítéseket igényel, mivel ezen állományok nem védett területeken vannak.

Hazai és nemzetközi ritkasága miatt hazánkban 1982 óta védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50 000 Ft. Forrás: Bükki Nemzeti Park

 

Magyarországon előforduló védett zergevirág fajok:

  • Magyar zergevirág (Doronicum hungaricum)
  • Kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale)
  • Osztrák zergevirág (Doronicum austriacum)

zergevirag_kertben

Fotó: www.flickr.com (jacki-dee)

 

Kertünkbe nemesített fajtáit ültethetjük

Félárnyékos évelőágyak mutatós tavaszi virága lehet a kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale ('Little Leo' vagy 'Magnificum' fajtái).  Az előző alacsonyabb, 23-30, míg az utóbbi magasabb 40-50 cm-es bokrot nevelő évelő. Virágait április-májusban bontja, ugyancsak gyönyörű napsárga színben.  Sekélyen gyökeresedik, ezért érzékeny a talaj kiszáradsára, ha tehetjük időnként locsoljuk meg. A nyári forróságban levelei visszahúzódnak, de a következő tavasszal ismét kihajtanak.  Tavaszi hagymások, nefelecs vagy szívvirág társaságában színpompás tavaszi virágfoltot alakíthatunk ki vele a kertben.

értékelés