Előzzük meg a H1N1 influenza vírust D-vitaminnal!
Tanulmányok bizonyítják, hogy a D-vitamin hiánya és az influenza között nem elhanyagolható kapcsolat van. A kutatási eredményeket megerősíti a legutóbbi amerikai felmérés is, amelyet eddig nemzeti szinten a legtöbb ember, mintegy 19.000 személy bevonásával végeztek el. A vizsgálatok egyértelművé tették, hogy azok az emberek, akiknek alacsony volt a vérében a D-vitamin szintje, lényegesen többször kapták el a náthát vagy az influenzát. Lássuk, mit kell tennünk, hogy még védettebbek legyünk! 

A D-vitamin és a mozgás szerepe az ellenállóképesség növelésében

R. Edgar Hope Simpson kanadai tudós már 1981-ben felvetette, hogy a szezonális influenzával való megfertőződés egyik legfőbb oka a kismértékű napsugárzás. A napfény hatására D-vitamin termelődik a bőrben, de a téli hónapokban általános a D-vitamin hiánya. Ez a vitamin ugyanakkor döntő jelentőségű abból a szempontból, hogy immunrendszerünk képes-e megvédeni szervezetünket a betolakodó vírusokkal, baktériumokkal szemben.

A D-vitamin fontossága mellett más tanulmányok azt is megállapítják, hogy azok az emberek, akik mérsékelt testedzést végeznek, ritkábban fertőződnek meg, valamint a megfázás és az influenza kevésbé súlyos tüneteit tapasztalják magukon.

Egy újabb vizsgálatban a kutatók arra jutottak, hogy ha egerek egy csoportját három és fél hónapon keresztül rendszeresen futtatták a mókuskerékben, az állatok kevésbé súlyos tüneteket mutattak, ha megfertőzte őket az influenzavírus. Azt is kimutatták, hogy azok az egerek, amelyek közvetlenül az influenzás fertőzés előtt végeztek „testedzést", de a megbetegedés előtti hónapok során nem rendszeresen, szintén mutattak némi védettséget a súlyos tünetekkel szemben. Ez az egereknél étvágycsökkenést és testsúlyvesztést jelentett. Mindazonáltal ezek az előnyök csak a megfertőződést követő néhány napban jelentkeztek, míg a rendszeres, hosszabb időn keresztül végzett testmozgás a fertőzés egész ideje alatt mérsékelte az influenzás tüneteket.

 

Kevés D-vitamin - gyakoribb megbetegedések

Az alábbiakban dr. Mercola, amerikai orvos-természetgyógyász újabb kutatási eredményekkel támasztja alá az influenzás megbetegedésekkel szembeni kanadai vizsgálatok eredményeit mind a D-vitamin, mind a testmozgás szerepét illetően. Kanadában tehát - kormányzati támogatással - már a múlt évben elkezdődött annak vizsgálata, hogy milyen szerepe van a D-vitaminnak a hagyományos influenzás megbetegedésekkel szemben. A Kanadai Közegészségügyi Hivatal (PHAC) kutatásai most a vitamin H1N1 vírussal szembeni védekező szerepének vizsgálatára irányulnak.

A testmozgás is segít

A D-vitamin szintjének optimalizálása mellett a testmozgás állhat a második helyen az influenza elkerülésének módszereként. A Reuters nemrégiben hozta nyilvánosságra egy új tanulmány eredményeit, amelyet a természetes gyógymódok szószólói mindig is hirdettek. Nevezetesen arról van szó, hogy a testmozgás fejleszti az immunrendszer reakcióit, ennél fogva csökkenti a különböző betegségekkel, beleértve a vírusok okozta fertőzésekkel - így az influenzával - való megbetegedés esélyeit is. Segít korlátozni a vírusok támadását vagy segít a vírusok gyorsabb felismerésében.

 

Legjobb D-vitamin forrásaink:

a halmájolajok, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek, margarinok.

Kétféle D-vitamin különböztetünk meg: a D2 és a D3 vitamint.
D2 vitamint tartalmaznak inkább a növények, vegyesen mindkettőt pedig az állati eredetű élelmiszerek. A D3 vitamin sokkal aktívabb, mint a D2, és ez keletkezik a napsugárzás hatására a bőrben is.

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Hogyan kell gondozni a léggömbvirágot?

A léggömbvirág vagy hírharang (Platycodon grandiflorum) egy július-augusztusban virágzó évelő növény.

Részletek »

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.