Szavazz, mely virág legyen 2021 vadvirága

5

A szántók gyomfajai, mezsgyéje és vizes élőhelyfoltjai egyaránt fontos szerepet kapnak az agrártájak élővilágának megőrzésében, ezért 2021-ben az Év vadvirága ezek közül fog egyet képviselni. A szavazás Márton-naptól Vízkeresztig (2021. január 6.) tart.

A hazánkban 2010 végén, magánkezdeményezésként indult Év vadvirága szavazás ötlete  túlnőtt az eredeti kereteken. A 2020-as évtől a mozgalom szakmai és technikai hátterének biztosítása kiegészült a hétfős kuratórium mellett a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesülettel, az ismeretterjesztő tevékenységeket a Magyar Biológiai Társaság is támogatja.

Az év vadvirága címet elnyerte már többek között a csodaszép leánykökörcsin, a kedves kikeleti hóvirág és az impozáns szibériai nőszirom is, de rajtuk kívül még számos látványos, vagy éppen rejtőzködően apró vadvirágunk várja, hogy felfedezze a nagyközönség.

Bemutatjuk a 2021 év vadvirága szavazás jelöltjeit:

Bíborfekete hagyma (Allium atropurpureum)

biborfekete_hagyma_farkas_sandor

Fotók: Farkas Sándor

Feltűnő, nagy virágzatú évelő hagymafajunk, ami májusban és júniusban virágzik. Szántószegélyek, de főleg a mezsgyék növénye, néha nyílt területek helyére telepített erdőkben is fennmarad. Magyarországon a Dél-Tiszántúlon még viszonylag elterjedtebb, de máshol már nagyon megritkult, főleg a fokozódó vegyszerhasználat és a mezsgyék beszántása miatt. A fajt hazánk kiemelkedő természettudósa, Kitaibel Pál írta le 1800-ban. Ha támogatod, hogy 2021-ben egy szántók mezsgyéjében élő faj legyen az Év vadvirága, szavazz a bíborfekete hagymára!

Vetési konkoly (Agrostemma githago)

vetesi_konkoly_foto_farkas_sandor

Eredetileg a Földközi-tenger mellékéről származó, felálló szárú, egyéves növény. Vetések, főként kalászosok egykor közönséges, ma ritka és védett növényfaja. A faj magja tömegében és méretében annyira hasonlított a búzáéra, hogy a hagyományos magtisztító eljárásokkal nem lehetett attól elválasztani, így előfordult, hogy a lisztbe darálták és a kenyeret kékre festette. A fokozódó vegyszerhasználat során megritkult és 1993-ban – első gyomnövényként – védetté nyilvánították. A kisparcellás, háztáji gazdálkodás visszaszorulásával napjainkra a legtöbb szántóról eltűnt. Ha támogatod, hogy 2021-ben a szántók és parlagok ritka gyomnövénye legyen az Év vadvirága, szavazz a vetési konkolyra!

Pici egérfarkfű (Myosurus minimus)

pici_egerfarkfu_farkas_sandor

Apró termetű, szokatlan megjelenésű egyéves növényke. Virágzata zöld, így nehezen észrevehető faj, a dekoratív boglárkák közeli rokona. Nevét a hosszú, farokszerűen megnyúló terméses vacokról kapta. Viszonylag korán, áprilisban virágzik. Szikesek, szikár helyek, sekély termőrétegű nedves szántók növénye. Alföldi szikeseinken még viszonylag gyakori, csapadékos tavaszon néha nagy tömegben jelenik meg. Mezőgazdasági területeken viszont a nagymértékű vegyszerhasználat és a rossz termőhelyi adottságú szántók felhagyása miatt erősen megritkult. Ha támogatod, hogy 2021-ben a belvizes szántók különleges aprósága legyen az Év vadvirága, szavazz a pici egérfarkfűre!

Szavazáshoz kattints ide

értékelés