Nagy veszteséget szenvedtek a méhek, kevés mézre lehet számítani
A méhek egyharmada hullott el Jász-Nagykun-Szolnok megyében télen. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz - tájékoztatta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének szaktanácsadója csütörtökön az MTI-t.

Molnár Ferenc elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem a tavaly elszaporodott ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. A pusztulás oka volt ezek mellett, hogy magas salakanyagtartalmú mézharmatméz került a telelő élelembe.

Megjegyezte: az 1156 megyei méhész összesen 55 ezer méhcsaládjának mintegy egyharmada pusztult el télen. A megmaradt  állomány 20 százaléka nem termelőképes, ez azt jelenti, hogy körülbelül 27 ezer méhcsalád - az eredeti állomány fele - lesz termelő, a többi esetleg télre felerősödik - mondta.

Kitért arra, hogy a tavalyi gyenge termés mellett is tovább zuhantak a mézárak. Ennek okaként a hamisított mézek, a kínai dömpingméz európai piacokra történő bejutását nevezte meg.

 

repcemez

Az akácméz felvásárlási ára tavaly 1200 forinttal zárult, a napraforgó-, vegyes és repcemézé 700 forinttal. Megjegyezte: a 2015-ös mézmintavétel után kiderült, hogy minden harmadik európai uniós üzletben hamis méz kapható. Hozzátette:a kiváló minőségű magyar mézet állományjavítónak használják.

Rádi Tibor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnöke  elmondta: a méhészek egy része veszteség nélküli jó áttelelésről, mások a méhállomány 50-70 százalékos pusztulásáról számoltak be. Pest megye déli részén nagyobb mértékű volt a pusztulás, míg Örményes és Mezőtúr környékén alig tapasztaltak elhullást - tájékoztatott. Hozzátette: 240 méhcsaládjából több mint 50 pusztult el kora tavasszal. Szólt arról, hogy a várható mézmennyiséget a méhcsaládok számán kívül számos tényező befolyásolja. A repcénél például a szeles, hűvös, csapadékos időjárás okozott gondot.

Molnár György, a jászberényi Szatmári László Jászsági Méhész Egyesület elnöke elmondta: az egyesület mintegy 200 tagjának 11 ezer méhcsaládja van, a méhészek zöme "az akácon van már".  Előrevetítette: némi problémát okoz majd, hogy a méhészek keresik azokat a területeket, ahol nem fagyott el az akác, így lesznek túlterhelt méhlegelők. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken - jegyezte meg.     Az egy négyzetkilométerre eső átlagos méhcsalád-szám 12-13 a megyében, Európában ez rendkívül nagy méhsűrűségnek számít - közölte.

Szerző:

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

A mellékelt fotókon lévő fűnek mi lehet a baja? Egy egyszerű gyepszellőztetés megoldás lehet?

A képekről itélve ritka és legyengült állományt látok, amit kezelésekkel fel lehet javítani.

Részletek »

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.